Kezdőlap Gazdaság Jók vagyunk - Nemzetközi mezőnyben is megállja a helyét a budapesti reptér
No menu items!

Jók vagyunk – Nemzetközi mezőnyben is megállja a helyét a budapesti reptér

A független GKID piackutató reprezentatív, az utasok körében végzett felmérése alapján öt év alatt jól érzékelhetően emelkedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szolgáltatásainak színvonala, a válaszadók szerint a légikikötő tiszta, tágas, világos, emberléptékű és biztonságos – adja hírül közleményében a Budapest Airport.

A Budapest Airport közleménye szerint következetes stratégia mentén a minőséget és az utasélményt fókuszba helyezve a cég százmilliárd forint értékű fejlesztés-sorozatot valósított meg a magyar főváros repterén az elmúlt négy évben.

A repülőtéri közösség munkájának köszönhetően a színvonal növekedését számos nemzetközi elismerés és a repülőtér 4 csillagos minősítése is alátámasztja – teszik hozzá.

Az üzemeltető vállalat folyamatosan méri az utasok és a szélesebb közönség véleményét, visszajelzéseit, amelynek részeként a GKID Research & Consulting csaknem 6000 fős mintán reprezentatív reputációkutatást készített.

Aki igénybe veszi, az szereti is a repülőtéri szolgáltatásokat

A 2023 áprilisában történt adatfelvételen alapuló kutatás eredménye összességében visszaigazolja az elmúlt évek fejlesztéseit és szakmai díjait a közlemény szerint. A válaszadók szerint a szolgáltatások minőségét tekintve a budapesti repülőtér nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét: több mint 90 százalékuk gondolja úgy, hogy jobb, vagy legalább azonos színvonalú, mint más nemzetközi repülőterek.

Jellemző tendencia, hogy a légikikötőt nemrégiben használók körében nagyobb az elégedettség mértéke, mint az évekkel ezelőtt utazók esetében – tehát minél frissebb a tapasztalat, annál pozitívabb a megítélése.

A repülőteret az elmúlt 1 évben használók közel kétszer nagyobb arányban vélik úgy, hogy nagyon sok fejlesztés történt a légikikötőben az utóbbi fél évtizedben, mint azok, akik 3-5 éve repültek Budapestről. 

Szinte ugyanez a megoszlás figyelhető meg a szolgáltatások színvonalára vonatkozóan is. A kutatást megelőző 1 évben utazók több mint kétharmada ajánlaná a repülőtér szolgáltatásait másoknak, ez az arány is javulást mutat a 3-5 évvel ezelőtt utazók válaszaival összehasonlítva, ami a szolgáltatás növekvő színvonalára utal.

Kellemes környezet, professzionális személyzet

A válaszadók közül legtöbben a tiszta, tágas, világos, emberléptékű és biztonságos jelzőket találták a repülőtérre leginkább jellemzőnek. Szintén gyakran hangzott el a válaszok között az, hogy könnyen meg lehet találni mindent, hangulatos, kellemes a légkör, modern, dizájnos az épület, praktikus a kialakítás, megfelelő az információ- és segítségnyújtás, és a repülőtér autóval könnyen megközelíthető.

A légikikötő szolgáltatásaival kapcsolatban leginkább a személyzet felkészültségét emelték ki: a válaszadók szerint a munkatársak kedvesek, barátságosak és segítőkészek, a munkájukat professzionálisan végzik, amelynek része, hogy beszélnek idegen nyelveket is.

A kutatásban résztvevők szerint a budapesti repülőtér biztonságos (95%), modern (84%), technológiailag fejlett (75%) és gyors a biztonsági ellenőrzés (70%).

A válaszadók többsége a légikikötőt a sajátjának érzi, Magyarországhoz és az utazás öröméhez kötik a létesítményt. A válaszadók 83%-a szerint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér méltó képviselője a magyar kultúrának.

A magyarok igénylik az infrastruktúra bővítését

A megkérdezettek legnagyobb arányban a repülőtér kötött pályás megközelítését említették fejlesztendő területként, emellett a létesítmény kapacitásainak bővítésére való igény is felmerül.

Utóbbit részben a turizmus támogatása, részben a 2-es terminál telítettségének csökkentése céljából tartják szükségesnek – ez utóbbi szoros összefüggésben van a jelenlegi minőségi színvonal fenntartásával. Az 1-es terminál újranyitását a többség támogatja.

A negyedévente elvégzett nemzetközi utaselégedettségi felmérés (ASQ – Airport Service Quality) legfrissebb eredményei is összhangban vannak a GKID által végzett kutatás következtetéseivel a tájékoztatás szerint: az utasok értékelése alapján a repülőtérrel kapcsolatos általános elégedettségi szint elérte az ötös skálán a 4,19 pontot, túlszárnyalva a 2019-es rekordév azonos időszakát és a tavalyi évben mért értéket is.

Ezzel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a húsz versenytárs repülőtér közül az ötödik helyen szerepel az általános elégedettség tekintetében, megelőzve például a bécsi, a berlini, és a londoni Luton repülőteret, valamint a régiós versenytárs krakkói és varsói légikikötőket is.

Az utasok véleménye alapján a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett az egyik legjobb európai légikikötő a 15-25 milliós utasforgalmat bonyolító repülőterek között 2022-ben. A Budapest Airport emellett a kelet-európai régió legjobb repülőtere címet is magáénak tudhatja – ezt szintén az utasok szavazatai alapján tíz egymást követő évben ismerte el a Skytrax, legutóbb 2023-ban. A nemzetközi légiközlekedési kutatási szervezet emellett 2023-ban minden utasszolgáltatásra kiterjedő, ötszáz teljesítménymutatót mérlegelő vizsgálata alapján négycsillagosra emelte a repülőtér minősítését. (Budapest Airport)

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy magyarországi szállodával bővül a Hilaris Hotels

Zentai Péter Tovább folytatódik a Hilaris Hotels dinamikus növekedése: májusban...

Megkezdte működését Debrecenben a Zöld őrszem környezeti ellenőrző rendszer

Kiépült és elkezdte működését Debrecenben a Zöld őrszem elnevezésű környezeti ellenőrző rendszer

Történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1340,64 pontos, 1,42 százalékos emelkedéssel 95 473,35 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán.

A magyar borágazat jövője a minőség és az innováció

A magyar borok képesek felvenni a versenyt a világ legnevesebb borvidékeivel minőség, sajátosság és sokszínűség tekintetében.
Hirdetés

Hírek

Megkezdte működését Debrecenben a Zöld őrszem környezeti ellenőrző rendszer

Kiépült és elkezdte működését Debrecenben a Zöld őrszem elnevezésű környezeti ellenőrző rendszer

Történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1340,64 pontos, 1,42 százalékos emelkedéssel 95 473,35 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán.

A magyar borágazat jövője a minőség és az innováció

A magyar borok képesek felvenni a versenyt a világ legnevesebb borvidékeivel minőség, sajátosság és sokszínűség tekintetében.

1,8 tonnányi, a Velencei-tóban elpusztult halat szállítottak el

Kedd délig 1800 kilogrammnyi elhullott halat szállítottak el a Velencei-tó mellől.

A Magyar Telekom részvény-visszavásárlást indít

A Magyar Telekom május 19-től kezdődően részvény-visszavásárlási tranzakciókat tervez végrehajtani a Budapesti Értéktőzsdén legfeljebb 39,1 milliárd forint értékben - közölte a cég a tőzsde honlapján szerdán.

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit