Kezdőlap Hírek Kalifornia. 20 millió dollár az e-cigi elleni kampányra
No menu items!

Kalifornia. 20 millió dollár az e-cigi elleni kampányra

Kalifornia 20 millió dollárt fordít az elektromos cigaretta veszélyeinek ismertetésére – erről írt alá rendeletet Gavin Newsom kormányzó, aki szerint egészségügyi válsághelyzet alakult ki.

Newsom a rendelet aláírásával egy időben elrendelte a tagállam különböző hivatalainak is, hogy dolgozzanak ki terveket az elektromos cigarettához szükséges illegális és hamisított termékek kivonására a forgalomból.

Gavin Newson

A rendelet célja az, hogy minél szélesebb körben és alaposabban felvilágosítsák a kaliforniai fiatalokat a dohány- és kannabisztartalmú elektromos cigaretták szívásának veszélyeire.

A demokrata párti politikus “a fiatalok járványának” nevezte a komoly megbetegedéseket okozó elektromos cigaretta használatának rohamos terjedését. Ezért a rendeletben azt is rögzítette, hogy e termék vásárlása előtt az eladóknak kötelezően ellenőrizniük kell a vásárlók életkorát.

A kaliforniai fővárosban, Sacramentóban tartott sajtókonferenciáján Newsom arra kérte a helyi törvényhozókat, hogy mielőbb fogadjanak el az ízesített e-cigaretták betiltását előíró törvényt.

“Azonnal cselekednünk kell, mert egészségügyi válsághelyzet van” – idézte a kormányzó szavait a Los Angeles Times című lap.

A kaliforniai kormányzó egy nappal azt követően döntött így, hogy a keleti parti New York állam szintén demokrata párti kormányzója, Andrew Cuomo bejelentette: az állam egészségügyi hatóságai még a héten betiltják az aromatizált (ízesített) elektromos cigaretták forgalmazását.

Az e-cigaretta a fiatalok körében a legnépszerűbb

Lori Lightfoot, Chicago tavaly ősszel megválasztott polgármestere szintén bejelentette, hogy az ízesített e-cigaretták betiltására készül.

Donald Trump amerikai elnök a múlt héten a Fehér Házban újságírókkal tartott beszélgetésén azt jelentette be, hogy az amerikai szövetségi kormányzat az aromatizált elektromos cigaretták betiltására készül. Ő is elsősorban az efféle cigaretták fiatalok körében járványszerűen terjedő szívásának veszélyeiről beszélt, és mint mondta: Alex Azar, az egészségügyi tárca irányítója hamarosan szabályozást tesz közzé erről.

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) adatai szerint az Egyesült Államokban 2016-ban mintegy tízmillióan szívtak elektromos cigarettát.

Az e-cigarettát szívók több mint a fele 35 éven aluli, átlagéletkoruk 19 év.

Egyre nagyobb figyelmet kap az e-cigaretta szívásának megannyi káros következménye is. Az ország 33 tagállamában eddig mintegy 450, a tüdőt és a légzőszerveket súlyosan károsító megbetegedést diagnosztizáltak. A múlt héten jelentették be, hogy Idahóban újabb két fiatal hunyt el az elektromos cigaretta használatának következtében, és ezzel a halálos áldozatok száma hatra emelkedett.

Több helyen is folynak kutatások az e-cigaretta káros hatásainak magyarázatára. A szakemberek úgy vélik, hogy egy még azonosítatlan vegyi anyag okozhatja a megbetegedéseket. Egyelőre nem tudják, hogy ez a készülék valamelyik részében vagy a töltőfolyadékban található-e.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT: emelkedő forgalom mellett csökkent a BUX

A befektetői hangulat a bizonytalan nemzetközi kilátások miatt fordult kedvezőtlenre a szakértők szerint.

Heti makronaptár – Kamatdöntő ülést tart az MNB Monetáris Tanácsa

Az MNB tavaly szeptember 27-én emelte meg utoljára az alapkamatot, 125 bázisponttal 13,0 százalékra, és az ülést követően bejelentette az alapkamatemelési-ciklus leállítását.

A jövőt látják benne – Leginkább az ügyfélszolgálati területen nyert teret a mesterséges intelligencia

A cégek 65 százalékánál szerződést is bontottak az AI-megoldást biztosító társasággal, többnyire etikai aggályok miatt - derül ki a kutatásból.

A vizsgálat lezárult, felejtse el?

A GVH Versenytanácsa megállapította, hogy a feltételezett jogsértés egyértelműen nem volt bizonyítható, mivel a fizetési terminálon már nem volt alapértelmezetten beállítva a borravaló mértéke és a fogyasztók maguk dönthetik el, hogy 0 és 20 százalék között mekkora mértékű borravalót adnak.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.