Kezdőlap Pénzvilág Kamatemelés. Ellenszavazat nélkül döntött a monetáris tanács
No menu items!

Kamatemelés. Ellenszavazat nélkül döntött a monetáris tanács

Szeptemberi kamatdöntő ülésén egyhangúlag döntött a monetáris tanács a jegybanki alapkamat 15 bázispontos emeléséről – olvasható a Magyar Nemzeti Bank rövidített jegyzőkönyvben.

A jegybank legfőbb döntéshozó testülete szeptember 21-én 1,65 százalékra növelte az alapkamatot. Ugyancsak 15 bázisponttal emelte a kamatfolyosót is a testület, 0,7 százalék és 2,60 százalék közé.

A kamatdöntő ülés jegyzőkönyve szerint mivel az inflációs kockázatok továbbra is felfelé mutatnak, ezért az alapkamat emelése mellett a monetáris kondíciók több eszközzel történő szigorítása mellett döntöttek. Ennek keretében az alapkamat és a kamatfolyosó 15 bázispontos emelése mellett a tanácstagok folytatták az állampapír-vásárlási program heti vásárlásainak mérséklését, miközben a monetáris kondíciók hatékony szigorításának érdekében bejelentették a forintlikviditást nyújtó swapeszköz fokozatos kivezetését.

A döntéshozók megállapították, hogy a magyar gazdaság sikeresen újraindult, és a beérkezett adatok alapján a dinamikus növekedés a harmadik negyedévben is folytatódik.

Több tanácstag rámutatott, hogy ennek eredményeként a hazai gazdaság a korábban vártnál gyorsabban bővülhet az idén, így hazánk az EU leggyorsabb helyreállást mutató gazdaságai között lehet. Egyes döntéshozók kiemelték, hogy az idei évtől a lakossági fogyasztás mellett a beruházások és a nettó export emelkedése is pozitívan járul hozzá a gazdaság teljesítményéhez.

Utóbbi esetében az elmúlt években kiépült exportkapacitások termelésbe állása kiemelt fontosságú, ami a folyó fizetési mérleg egyenlegének javításán keresztül az ország tartósan pozitív külső finanszírozási képességének fenntartását is segíti. Ugyanakkor többen felhívták a figyelmet arra is, hogy a negyedik negyedévtől a koronavírus-járvány negyedik hulláma átmenetileg újból a növekedés lassulását okozhatja.

Felidézik: a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzése alapján a maginfláció az év végéig 4 százalék közelébe emelkedik. A döntéshozók megjegyezték, hogy az őszi hónapokban az infláció újbóli megugrására kell számítani, így a fogyasztóiár-index az év hátralévő részében 5 százalék felett alakul. Az inflációs kilátások értékelése alapján a monetáris tanács tagjai megállapították, hogy az inflációs cél fenntartható elérése kitolódott a júniusi előrejelzéshez képest.

Ugyanakkor rámutattak, hogy a fogyasztóiár-index a következő évben újból mérséklődni kezd, majd 2022 második felében a jegybanki cél körül stabilizálódik.

A monetáris tanács tagjai egyöntetűen amellett érveltek, hogy az inflációs cél elérésének kitolódása és a kilátásokat övező felfelé mutató kockázatok fennmaradása miatt szükséges a kamatemelési ciklus folytatása és a monetáris kondíciók több eszközzel történő szigorítása. Mindezek fényében a monetáris tanács tagjai egyetértettek abban, hogy a júniusban proaktív és határozott módon megkezdett kamatemelési ciklust változatlanul havi ütemű, de kisebb lépésekkel szükséges folytatni.

A döntéshozók szerint a kamatkondíciók szigorításának szeptemberi mértéke a következő hónapok döntései esetében is irányadó lesz. A tanácstagok egybehangzóan a szigorú irányultság fenntartása mellett érveltek és hangsúlyozták, hogy a kamatemelési ciklust addig szükséges folytatni, ameddig az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak.

A monetáris tanács folytatja az állampapír-vásárlási program fokozatos, a piaci stabilitás fenntartásának szempontjait figyelembe vevő kivezetését. Ennek megfelelően a 2021. szeptember 27-i héttől kezdődően 50 milliárd forintról 40 milliárd forintra mérséklődik az MNB vásárlásainak heti célmennyisége, amelytől a jegybank a kínálat és egyéb piaci kondíciók függvényében rugalmasan eltérhet. A tanácstagok ismételten megerősítették, hogy az állampapír-vásárlási program heti vásárlásainak célmennyiségéről legközelebb decemberben fognak dönteni.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy fordulat: zöldre vált a Wizz Air

A Wizz Air támogatja a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) fejlesztésével foglalkozó amerikai CleanJoule vállalat kutatásait, az Indigo Partners konzorcium - amelynek a Wizz Air mellett a szingapúri GenZero, az amerikai CleanHill Partners, valamint a Frontier Airlines és a mexikói Volaris légitársaság is tagja - 50 millió dollárt fektetett be a zöld start-up cégbe - közölte a légitársaság.

Májusban már csak 6,1 százalék volt az infláció Németországban

Májusban is folytatódott az infláció lassulása Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) friss adatai szerint.

A magyar mobilspecialista, aki már Ausztriáért is felel

Miután a magyar mobilpiac dobogójának második fokára lépett a Xiaomi, az itteni piac sikeres felépítése után, 2022 szeptemberétől a cég ausztriai leányvállaltának irányítását is megkapta Wagner Tibor. A magyar mobiltelefónia egyik legtapasztaltabb szakembere, aki immáron Xiaomi a magyar és osztrák piacáért is felelős, úgy látja: a hazai piacon további szintlépést eredményezhet, hogy a mobiltelefonok mellett okos eszközöket is forgalmazó márka hamarosan a hipermarketekben is megjelenhet. 

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Hírek

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Péntektől olcsóbb lesz a gázolaj

Pénteken 2 forinttal csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, a benziné viszont a héten már nem változik.

Erősödött kedden a forint, nem is kevéssel

Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: 0,4 százalékkal az euró, 0,5 százalékkal a dollár és 0,6 százalékkal a svájci frank ellenében.

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.