Kezdőlap Pénzvilág Kamatemelés. Ellenszavazat nélkül döntött a monetáris tanács
No menu items!

Kamatemelés. Ellenszavazat nélkül döntött a monetáris tanács

A monetáris tanács egyhangú szavazással döntött a 30 bázispontos kamatemelés mellett a legutóbbi kamatdöntő ülésen – derült ki az ülés rövidített jegyzőkönyvéből.

A testület július 27-i ülésén emelte 1,20 százalékra a jegybanki alapkamatot, miközben a kamatfolyosón is változtatott, így az 0,25 százalék és 2,15 százalék közötti lett.

A jegyzőkönyv megerősíti, hogy a tanács az árstabilitás biztosítása, a másodkörös inflációs hatások megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében a júniusban kezdett kamatemelési ciklust folytatja.

A jegyzőkönyv szerint 2021 júniusában az éves összevetésben számított infláció 5,3, míg a maginfláció 3,8 százalék volt. Az előző hónaphoz képest a fogyasztóiár-index 0,2, míg a maginfláció 0,4 százalékponttal nőtt. A beérkezett inflációs adat a jegybanki prognózist és a piaci várakozásokat is meghaladta. Május óta a piaci szolgáltatások és az iparcikkek áremelkedése tovább gyorsult, és az inflációs alapfolyamatmutatók is emelkedtek. Az inflációs adatok megerősítik, hogy júniusban már erőteljesek voltak a gazdaság újranyitásából fakadó inflációs hatások.

A tanács szerint az infláció a következő hónapokban már fokozatosan csökken, ugyanakkor várhatóan az év végéig a jegybanki toleranciasáv fölött alakul. Az infláció 2022 elején újból a jegybanki toleranciasávba süllyed, és a monetáris politikai szigorító ciklus következtében 2022 közepétől a jegybanki cél körül stabilizálódik. Az inflációs kilátásokat övező felfelé mutató kockázatok általánosan erősödtek.

A Monetáris Tanács tagjai kiemelték, hogy a magyar gazdaság 2021 második negyedévében újraindult, a helyreállás dinamikus. A valós idejű adatok a második negyedévre kétszámjegyű gazdasági növekedést jeleznek. A magyar gazdaság kibocsátása a harmadik negyedévben elérheti a válság előtti szintjét.

A tanácstagok egyetértettek abban, hogy az infláció emelkedése globális jelenség, amely összefügg a gazdaságok újranyitásának időzítésével és sebességével. A magyar gazdaság az európai átlagnál korábban nyitott, így az inflációs hatások is korábban jelentkeztek. A döntéshozók rámutattak arra, hogy az újranyitáshoz kapcsolódó hatások júniusban erőteljesek voltak.

A monetáris tanács egybehangzó érvelése szerint az inflációs kilátásokat övező kockázatok továbbra is felfelé mutatnak. Ezért az árstabilitás biztosítása, a másodkörös inflációs hatások megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében indokolt a kamatemelési ciklusfolytatása határozott lépéssel.

A tanácstagok egységesen kiemelték, hogy havi ütemben kell végrehajtani a kamatemeléseket. Egybehangzóan amellett érveltek, hogy a kamatemelési ciklust addig szükséges folytatni, ameddig az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak.

A döntéshozók jelezték, hogy a monetáris tanács a kamatemelési ciklus hatásait  a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzése alapján fogja átfogóan értékelni.

A tanácstagok egységesen azon a véleményen voltak, hogy a következő időszakban a monetáris kondíciók hatékony szigorítását a kamatemelési ciklus mellett a jegybanknak a hosszú futamidőn ható, válságkezelő eszközök fokozatos kivezetésének folytatásával szükséges támogatnia. Ennek következő lépése volt a hosszú lejáratú fedezett hiteleszköz alkalmazásának megszüntetése a júliusi döntés napjától.

A tanács változatlanul a monetáris politikai eszköztár kulcsfontosságú elemének tartja az állampapír-vásárlási programot, amelyet a járvány harmadik hulláma alatt és a változékony nemzetközi pénzpiaci környezetben is sikeresnek értékel. Az MNB a programot továbbra is tartós piaci jelenlét mellett, a heti vásárlások mennyiségét és szerkezetét rugalmasan alakítva, a szükséges mértékben és a szükséges ideig fogja használni – szögezi le a közlemény.

Rezsicsökkentés a cégautóhasználatban. NAV, a GDPR, ESG, NAIH megfelelés a gyakorlatban. A hagyományos, a hibrid és az elektromos autók erőssége és gyengéje? Ezt is megtudhatja AzÜzlet hagyományos Cégautó és flotttakonferenciáján.

2023 május 30. Airport Hotel Budapest **** superior

További információ és jelentkezés »»

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bomba lehetőségeket rejt még az élelmiszeripar az agrárminisztérium szerint

A kormány hatalmas lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, ezért emelte...

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő...

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy...

Rezsicsökkentési tippek otthonra, a német szakminisztériumtól

A német Szövetségi Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium közzé tette...

Hírek

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni

Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.

Gazdaság

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő online számlák száma. Ezt Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára mondta az MTI-nek....

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már...

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.