Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság 150 milliárd kamatot fizetett a szuperállampapír
No menu items!

150 milliárd kamatot fizetett a szuperállampapír

Eddig 150 milliárd forint kamatot fizetett ki az állam a Magyar Állampapír Pluszban tartott befektetések után – közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Tállai András elmondta: már csaknem 5500 milliárd forintért vásárolt a lakosság a Magyar Állampapír Pluszból, ami szerinte jelenleg az egyik legjobb befektetés, ugyanis öt év alatt összességében 27 százalék feletti hozamot biztosít.

Az állampapírt a debütálásának évében vásárlóknak már jóváírták az első fél éves és az első éves kamatot. A lakosságnak járó összeg 150 milliárd forint volt, ami ezután sokkal ütemesebben nő majd, hiszen az idő múlásával jelentősen emelkedik a papír hozama.

Az első fél év után 3,5 százalék az évesített kamat, az első év végén 4 százalék, majd – folyamatos emelkedés után – az ötödik esztendő végén már 6 százalék jár.

A magas hozamszint mellett a szuperállampapír kedvező paraméterei közül a rugalmasságot emelte ki az államtitkár. A koronavírus-válságban nagy előny az, hogy ha valakinek szüksége van a pénzre, akkor bármikor kiszállhat a befektetésből – mondta.

Tállai András

A kamatjuttatás napját közvetlenül követő öt munkanapon keresztül történő kiszállás esetén a teljes befektetett összeg zsebre tehető az addig elért kamatokkal együtt – tette hozzá az államtitkár.

Rendkívül kedvező, 99,75 százalékos árfolyamon lehet kiszállni a papírból bármikor máskor is, ami a lakossági állampapíroknál szinte példa nélküli a nemzetközi gyakorlatban – mondta.

A napi kamatozású szuperállampapír teljes hozama a családoknál, a lakosságnál marad, azután nem kell közterhet fizetni. A lakosság mellett az ország versenyképességének növelésében is segíthetnek a lakossági állampapírok – emelte ki Tállai András.

Különösen krízisben nagy előny, hogy az államot külföldiek helyett a magyar lakosság hitelezi, mégpedig forintban. A szuperállampapírral tehát mindenki jól jár, előnyös a magánszemélyeknek és az állam számára is. “Ma Magyarországon a lakosság az állam egyik fő hitelezője és a kamatként kifizetett összeg is itthon marad” – fogalmazott az államtitkár.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések