Kezdőlap Agrár Kampány indul a mézfogyasztás növelése érdekében
No menu items!

Kampány indul a mézfogyasztás növelése érdekében

Országos kampány indul a belföldi mézfogyasztás ösztönzésére, ami az évente megtermelt 20 ezer tonnából jelenleg csupán 7 ezer tonna, egy főre számítva mintegy 70 dekagramm – mondta Nagy István agrárminiszter.

A mézfogyasztást ösztönző kampány december elejéig tart az Agrárminisztérium (AM), az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrármarketing Centrum (AMC) együttműködésében.

A miniszter elmondta, hogy az idén közepes mennyiségű mézet állítottak elő a méhészek az előző évekhez képest. A megtermelt méz kiváló minőségű. Magyarország méznagyhatalomnak számít, Európában itt a második legnagyobb a méhsűrűség, ugyanakkor a mézfogyasztásban még nem szerepel az ország az élen. Belföldön mintegy 20 ezer méhész 1,2 millió méhcsaláddal gazdálkodik.

Szólt arról is, hogy az ágazatnak idén nehéz időjárási körülményekkel kellett szembenéznie, emellett állategészségügyi nehézségek is adódtak, de vannak gondok az értékesítésnél is.

Ondré Péter, az AMC ügyvezető igazgatója elmondta, hogy többek között rádiókampánnyal népszerűsítik széles körben a mézfogyasztást, a fiatalokat a közösségi médián keresztül szólítják meg, emellett országszerte különböző rendezvényeken is reklámozzák a fogyasztás előnyeit.

Kiemelte, hogy a magyar zöldség- és gyümölcstermesztés mintegy 85 százaléka függ a beporzástól, ami nélkül az élelmiszerellátási lánc is felborulhat.

Bross Péter, az OMME elnöke beszédében azt fejtegette, hogy ha az országban az egyedülálló háztartásban élők negyedévente, a családosok pedig kéthavonta egy kilogramm mézet vásárolnának, akkor a termelt mennyiség teljes mértékben lefedné a belföldi fogyasztást. Ha a magyarok 60-70 százaléka minden reggel egy teáskanál mézet megenne, akkor a Magyarországon termelt összes méz elfogyna.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke hangsúlyozta, hogy az agrárkamara is fontosnak tartja a mézfogyasztást ösztönző kampányt. Évek óta támogatják az Európai mézes reggeli elnevezésű akciót, amely olyan gyermekekhez juttat el mézet, akiknek egy része életében először találkozik ezzel a termékkel. A jövő mézfogyasztóihoz idén 100-150 ezer mézcsomagot juttatnak el.

Kitért arra is, hogy az Európai Unióban évente átlagosan megtermelt 250 ezer tonna mézből Magyarország 10 százalékkal részesedik. A megtermelt méz körülbelül 80 százalékát a határokon túl adják el, ezzel öt százalékkal részesedik az ország a világ mézkereskedelméből – adta hírül az MTI.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

A magyaroknak sem kell bajlódni: itt az új uniós digitális ügyintézés

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nemcsak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A Galleri-teszt egy újabb remény lehet a daganatos betegeknek

A Galleri-teszt, vagyis a rák több mint 50 formájának kimutatására szolgáló vérvizsgálat segíthet a diagnózis felgyorsításában és a betegek kezelésének gyorsabb megkezdésében - állítja egy új tanulmány.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.

Az MNB után a bankok is elkezdték vagdosni a kamatokat

Az MNB májusban megindult kamatcsökkentésére máris reagáltak a bankok: kis lépésekkel, de többen is mérsékelték a személyi kölcsönök kamatait - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Ha a jegybank kitart, a hitelek is folyamatosan olcsóbbá válhatnak az elkövetkező hónapokban.