Hirdetés
Kezdőlap Agrár Kampány indult novemberben a napraforgóméz népszerűsítéséért
No menu items!

Kampány indult novemberben a napraforgóméz népszerűsítéséért

Egy hónapos kampányt hirdetett az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület a mézfogyasztás, ezen belül is a napraforgóméz népszerűsítésére – jelentették be csütörtökön a kampány sajtótájékoztatóján.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára köszöntőjében úgy fogalmazott: a méhek tevékenysége az egész mezőgazdaságot, az egész élelmiszer-előállítást befolyásolja. A fogyasztó egészsége és az agrárium számára is alapvető fontosságú az ágazat. Ha nem lennének méhek, akkor minden hatodik élelmiszer eltűnne a boltok polcairól – fűzte hozzá.     Hangsúlyozta: a legnagyobb segítséget a magyar fogyasztók jelenthetik a méhészeknek, hiszen az ő vásárlásaik révén nyílik piaci lehetőség a magyar méz értékesítésére.

Kiemelte, hogy egész Európában mézpiaci válság van, ennek oka az Európán kívülről érkező “mézszerű” termékek. Közölte: folyik a küzdelem az európai szabályozás módosításáért. Idén augusztusban Magyarországon olyan szabályozást indítottak el, amely szerint valamennyi származási országot fel kell tüntetni a mézek csomagolásán.

Feldman Zsolt ismertette: 2,8 milliárd forráskeretű méhészeti támogató program indult, melynek része a kártevők elleni védekezés és a szaktanácsadás is. “Kormányzati oldalról beporzási támogatással, valamint az Európai Unióban csak nálunk elindított méh állatjóléti támogatással bővítjük a hagyományos, más országokban is elérhető méhészeti támogatási rendszert a magyar méztermelés fenntartása érdekében” – közölte.

Az esemény sajtóközleménye szerint 2023-ban Magyarországon összesen 20 ezer méhész foglalkozik méztermeléssel, a méhcsaládok száma 1,2 millió. A méhsűrűség hazánkban a legmagasabb, 13 méhcsaládra tehető négyzetkilométerenként. A megtermelt méz mennyisége évente 25 ezer tonna, a hazai mézfogyasztás átlagosan 1 kg/fő/év. Magyarországon évente 10 000 tonna méz fogy, ebből 6000 tonna a közvetlen termelői értékesítés, 4000 tonnát az áruházláncok adnak el.

A kampány során november végéig televíziós és rádióspotokkal, valamint a közösségi média felületein ajánlják a napraforgómézet a vásárlók figyelmébe.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kiskereskedelmi, ipari és inflációs adatok jönnek a jövő héten

A jövő héten jelenik meg a kiskereskedelem októberi statisztikája, az októberi ipari termelésről szóló statisztika és a novemberi inflációs adat.

Nő a kutatás-fejlesztési beruházásokra adható támogatás értéke

A kutatás-fejlesztési beruházásokra adható maximális támogatás értéke 15 millió euróról 25 millió euróra növekszik.

Széleskörű ESG beruházási programot valósít meg a Nádudvari

A széleskörű beruházás meghatározó eleme a napelemrendszer bővítése, illetve új rendszerek telepítése a tej- és a húsüzemnél egyaránt.

Erősödik az ingatlanpiac

Az év vége felé erősödik az ingatlanpiac Magyarországon, a Duna House által becsült 8800 tranzakcióval a november az egyik legaktívabb hónap volt idén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.