Hirdetés
Kezdőlap Hírek Két Telekom-számla egy hónapban - sokadszor
No menu items!

Két Telekom-számla egy hónapban – sokadszor

Egy hónapban két számlát küldött a Telekom, a befizetési határidőt is módosította jogtalanul a távközlési vállalat. 25 millió forintra büntették.

Egyoldalúan, előzetes értesítés nélkül módosította több százezer ügyfele előfizetői szerződését a Magyar Telekom. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 25 millió forintra bírságolta a társaságot.

Több előfizetőnek két Telekom-számlát is hozott a postás

Az NMHH előfizetői beadványok alapján indított eljárást a szolgáltató ellen. A fogyasztók azt sérelmezték, hogy a Telekom rövidebb határidőt adva megváltoztatta a számlák befizetési határidejét, amely így a következő hónap elejéről az aktuális hónap végére esett.

A cég 2018 októberében – néhány ügyfél esetén novemberben – egy hónapon belül két számla teljesítését is kérte ügyfeleitől, az augusztusi számláét október elején, a szeptemberiét pedig október végén.

Minderről a szolgáltató a már rövidített határidős számla mellékletében, emellett honlapján tájékoztatta az előfizetőket. Bár az egyoldalú szerződésmódosításhoz joga volt, arról az előfizetőket a módosítások hatályba lépése előtt legalább harminc nappal kellett volna tájékoztatnia az NMHH szerint.

Az MTI jelentette, hogy a hírközlési hatóság megállapította azt is, hogy a szolgáltató a jogszabályokban előírtakkal ellentétben az előfizetőknek küldött értesítésekben nem ismertette az előfizetőket ilyenkor megillető jogokat. Ezek közül a legfontosabb, hogy ha az egyoldalú szerződésmódosítás az előfizetőt hátrányosan érinti, az előfizető 45 napon belül jogkövetkezmények nélkül felmondhatja a határozott idejű szerződést is.

A feltárt jogsértések alapján az NMHH a Telekomot jogkövető magatartásra és 25 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte. A hírközlési hatóság a bírság kiszabásakor figyelembe vette, hogy a módosítás több százezer előfizetőt érintett, és a szolgáltatót az elmúlt két évben hasonló jogsértés miatt már háromszor kötelezte jogkövető magatartásra. Ugyanakkor enyhítő körülményként értékelte a hatóság, hogy a szolgáltató a második számla végösszegéből 5 százaléknyi kedvezményt nyújtott az érintett előfizetőknek.

Az elsőfokú döntéssel szemben a szolgáltató fellebbezhet.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tíz év alatt eltűnt a magyar bankfiókok több mint fele

Az idén kilenc hónap alatt 65 bankfiókot zártak be, már csupán 1445 egység van az országban. Tíz éve még bőven 3 ezer fölött volt a fiókok száma. A dolgozók számát azonban nem csökkentik a pénzintézetek, mert az online bankolás ad más munkát.

A legjobb pálinkákat díjazták

Az Agrárminisztérium 2014-ben hirdette meg először a  Nemzeti Pálinkakiválóság Programot.

Jön a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program

Februárban rajtolhat el a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program.

Tönk szélére kerültek magyar vállalkozások az ukrán áruszállítók miatt

Az ukrán fuvarozók egészen más gazdasági és jogszabályi környezetből érkeznek, így eltérőek a költségeik is, valamint nem érvényesek rájuk az uniós szabályok.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.