Kezdőlap Címkék Bírság

bírság

Ez nem semmi! – Megtévesztő telemarketingért több mint százmilliós bírság

A Gazdasági Versenyhivatal csaknem 117 millió forintos bírságot szabott ki a cseh Helvetia Direct Marketing s.r.o.-ra, amiért megtévesztően, a legalapvetőbb információkat is mellőzve értékesítette telefonon étrend-kiegészítőit a magyar fogyasztóknak - közölte a GVH.

A Magyar Telekomot a versenyhivatal csaknem 22 millió forintra bírságolta

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 21,7 millió forintos bírságot szabott ki a Magyar Telekomra, amiért tisztességtelenül népszerűsítette ügyfelei körében egyes, hűségvállaláshoz kapcsolódó mobilnet-kedvezményeit - tájékoztatta a versenyhatóság hétfőn az MTI-t.

Gigabírságot kapott a Bank of America

Az amerikai pénzügyi fogyasztóvédelem 250 millió dollár (mintegy 85 milliárd forint) bírságra és kártérítésre kötelezte a Bank of America-t, az Egyesült Államok egyik legnagyobb kereskedelmi bankját.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

Kirobbant a botrány: az amerikai dohányóriás Észak-Koreával feketézett

A British American Tobacco (BAT) beleegyezett, hogy több mint 635 millió dollárt fizet az amerikai hatóságoknak, miután leányvállalata bűnösnek vallotta magát abban a vádban, hogy dohánytermékeket Észak-Koreának eladva megsértette az amerikai szankciókat és banki csalást követett el.

Gyerekek adataival élt vissza a TikTok, hatalmas bírságot kapott Nagy-Britanniában

Milliós pénzbírságot róttak ki a brit hatóságok a TikTok videómegosztó közösségi portált üzemeltető, kínai tulajdonú cégre gyerekek személyes adatainak törvénysértő kezelése címén.

Megkárosította ügyfeleit, gigabírságot kapott az amerikai nagybank

Ügyfeleinek megkárosítása miatt 3,7 milliárd dollár (mintegy 14 500 milliárd forint) büntetést és kártérítést kell fizetnie az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb kereskedelmi bankjának, a Wells Fargónak.

Kisebb hiányosságokat tárt fel a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) témavizsgálata alapján a bankszektor kisebb hibákkal meg tudott felelni a fizetési moratórium szabályrendszerének.A jegybank a vizsgálat során 9 hitelintézetre...

Megbírságolták a mesterséges intelligencia gazdáját Görögországban

A görög adatvédelmi hatóság júliusban 20 millió eurós bírságot szabott ki az amerikai Clearview AI Inc. nevű társaságra, megtiltotta a Görögországban élő érintettek személyes adatainak gyűjtését és kezelését a cég arcfelismerő szolgáltatásai keretében, és ezzel együtt ezek törlését is elrendelte. Fontos, hogy a Clearview AI Inc.-nek nemcsak a görög lakosokról eddig gyűjtött összes képét törölnie kell, hanem azokat a biometrikus információkat is, amelyek egy adott arc azonosításához szükségesek.

11 ezer járattörlés egy év alatt: hatalmas bírságot kapott a fapados

A román fogyasztóvédelmi hatóság példátlanul magas, 2 millió euró (818 millió forint) bírságot rótt ki a Blue Air román tulajdonban levő diszkont légitársaságra, amely egy év alatt több mint 11 ezer járatot törölt.

Túrórudik tesztje. Győztest hirdetett és bírságolt is a Nébih

A vizsgált 22 kakaós bevonatú, natúr túrórúd közül hat esetében indított hatósági eljárást a Nébih, a vállalkozókkal szemben kiszabott bírságok összege közel 800 ezer forint. A hivatal emellett kedveltségi vizsgálatot is végzett, és megnevezte a legfinomabb rudikat.

Megbírságolták Boris Johnsont és pénzügyminiszterét

A koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt zárlatok idején tartott partik miatt pénzbírságot rótt ki Boris Johnson brit miniszterelnökre, valamint feleségére és Rishi Sunak pénzügyminiszterre a londoni rendőrség.

Élelmiszerárstop. Egymilliós bírságot ért a tíz forinttal drágább cukor

Harmadik hete kéri számon a kereskedőkön az élelmiszerárstop betartását az ország minden részében a fogyasztóvédelem. A mintegy 800 helyszíni és online ellenőrzésből alig több mint hatvanszor tártak fel mulasztást a kormányhivatalok szakemberei. A múlt héten megszületett az első milliós nagyságrendű bírságról szóló határozat is - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Élelmiszerárstop. Alig találtak rossz árakat a fogyasztóvédők

Február első felében több mint félezer üzletben vizsgálta az élelmiszerárstop betartását a fogyasztóvédelem. A szakemberek mindössze 42 esetben találtak hiányosságot.

Faimportőröket bírságolt a Nébih

A Nébih az Európai Unión kívüli országokból fát és faterméket importáló piaci szereplők vizsgálata során 15 esetben hiányosságok pótlására kötelezte az érintetteket, a hat legsúlyosabb szabálysértőt pedig eltiltotta a kereskedelmi tevékenység gyakorlásától. A tavaly kiszabott bírság meghaladta az 5 millió forintot.

Élelmiszerárstop. Túlárazás esetén rögtön bírságol a hatóság

A hagyományos üzletek mellett az élelmiszert értékesítő webshopokban is vizsgálja február elsejétől a rögzített árak betartását a fogyasztóvédelem. Túlárazás esetén nem figyelmeztet, azonnal bírságol a hatóság - figyelmeztetett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

Százmilliókra büntette a Telekomot a versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal 310 milliós bírságot rótt ki a Magyar Telekomra, amiért a fogyasztókat megtévesztve, valótlanul reklámozta korlátlanként egyes mobilinternet-csomagopcióit. A cégnek emellett kompenzációként 4 gigabyte többlet-adatforgalmat kell biztosítania a jogsértéssel érintett fogyasztói számára.

Dettol fertőtlenítők – 147 milliós bírság

A Gazdasági Versenyhivatal 147 milliós bírságot szabott ki a Dettol termékcsalád forgalmazójára, amiért a járványhelyzetben megalapozatlan állításokkal reklámozta fertőtlenítőszereit.

A GVH magyar-szlovák kartellre bukkant – 135 milliós bírság

Két magyar és egy szlovák vállalkozás színlelt versenyben osztott fel egymás között több mint egy tucatnyi közbeszerzést. A kartellező cégekre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közel 135 millió forint bírságot rótt ki.

Facebookon árulta a lejárt energiaitalt – lecsapott rá a Nébih

Több mint 11,5 tonna, egy éve lejárt minőségmegőrzési idejű energiaitalt vont ki a forgalomból a Nébih. A fémdobozos italokat egy Nógrád megyei férfi árulta a Facebookon.

Friss

Új rekordon zárt a BUX – nyerő az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,97 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 58 669,83 ponton, új történelmi rekordon zárt pénteken.

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

Volánbusz: kétnapos sztrájk lesz – elégséges szolgáltatások

A vita a Volánbusz szerint nem a sztrájk lehetőségéről, hanem az időzítéséről szól.

Győztünk: újabb 2 százalékponttal csökkent az infláció

A bérek és a fizetések vásárlóerejének folyamatos növekedése megnyitja az utat a fogyasztás bővülése,.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.