Kezdőlap Építőipar Kevesebben érdeklődnek a panellakások iránt
No menu items!

Kevesebben érdeklődnek a panellakások iránt

A felére esett vissza a vevői érdeklődés a panellakások iránt, miután ezeknek az ingatlanoknak az átlagos négyzetméterára az első negyedévben az előző három hónaphoz képest 30 százalékkal nőtt, így már meghaladja az 1 millió forintot – közölte saját adatai alapján a Duna House hétfőn az MTI-vel.

Kiemelték, hogy tavaly egy teljes év alatt nőtt 14 százalékkal a panelek átlagos négyzetméterára, ami még nem vetette vissza a keresletet.

A közlemény idézte Máté Ferencet, a Duna House vezérigazgató-helyettesét, aki elmondta, hogy tavaly az első negyedévben még a fővárosi tranzakciók 17 százalékában szerepelt lakótelepi lakás, a négyzetméterenként 1 millió forint fölé szökő árszint miatt azonban a vevők egy része mostanra elfordult az egyébként kiszámítható energiafogyasztása miatt kedvelt ingatlantípustól. Az idén értékesített fővárosi ingatlanok mindössze 9 százaléka volt házgyári otthon.

Míg fővárosi panel vásárlására tavaly átlagosan 42,6 millió forintot költöttek a vevők, az idén az első negyedévben ez az összeg 55 millió forint fölé emelkedett. Megjegyezték, hogy volt olyan vevő, aki csaknem 100 millió forintot fizetett egy teljes körűen felújított, háromszobás panellakásért, ami négyzetméterenként 1,5 millió forintos költséget jelentett.

Arra is kitértek, hogy a Duna House ügyfelei körében idén a békásmegyeri lakótelep a legkeresettebb, itt az átlagos négyzetméterár 40 százalékkal, csaknem 1,2 millió forintra nőtt az elmúlt negyedévben. Fontos azonban tudni, hogy ezeknek a lakásoknak a 85 százaléka felújított, nagyon jó állapotú volt. A vevői érdeklődés egyre inkább az ilyen ingatlanokra összpontosul – tették hozzá.

Az aktuális kínálatban egyre gyakoribb az 1,2-1,7 millió forintos négyzetméteráron hirdetett, jó vagy lakható állapotú panellakás, ezeknél azonban Duna House szerint piaci körülmények és a kereslet nem minden esetben indokolja a drágulás mértékét, így a sikeres üzletzárás érdekében nagyobb alkura kényszerülhetnek majd az eladók.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Búzaszenteléssel vette kezdetét az idei Magyarok Kenyere program

A horvátországi Karancson tartott Kárpát-medencei Búzaszentelő Ünnepséggel vette kezdetét az idei Magyarok Kenyere program.

Tájegységi központ épül Tardoson a Gerecse jövőjéért 

A Gerecsei Tájvédelmi Körzet központjában, Tardoson egyedülálló fejlesztés veszi kezdetét. A 310 millió forintos uniós támogatással megvalósuló Jura Ház nemcsak a természetvédelmi őrszolgálat új bázisa lesz, hanem a fenntartható fejlődés, a közösségi összefogás és a környezeti nevelés szimbóluma is

A Turkish Airlines új korszakot ünnepel az európai légiközlekedésben

A Turkish Airlines büszkén ünnepli Törökország légi közlekedésének történelmi mérföldkövét, amelynek során az iGA Isztambuli Repülőtér 2025. április 17-től kezdődően elsőként vezeti be Európában a három független futópályás üzemet

Itt a korszakváltás: jönnek a kínai autók a használt kínálatba

Az idei év első negyedéve kimagasló eredményeket hozott a Das WeltAuto számára.
Hirdetés

Hírek

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.