Kezdőlap Pénzvilág Kína a blokklánc-technológia mellé állt
No menu items!

Kína a blokklánc-technológia mellé állt

Drágultak a kriptodevizák, a bitcoin árfolyama pedig egyhavi csúcsának közelében járt, miután a kínai elnök arról beszélt, hogy Kínának fel kell gyorsítania a blokklánc technológia fejlesztését. 

Hszi Csin-ping

Hszi Csin-ping kínai elnök múlt csütörtökön kijelentette, hogy Kínának ki kell használnia a blokklánc technológia nyújtotta lehetőségeket.

A blokkláncot úgy kell felfognunk, mint fontos áttörést független innovációkra a kulcsfontosságú technológiák területén. Konkretizálnunk kell a fejlesztés fő irányvonalát, növelnünk kell a befektetéseket és a legfontosabb alaptechnológiákra kell összpontosítanunk, valamint gyorsítani kell a blokklánc technológia és az ipari innovációk fejlesztését – mondta a kínai államfő.

A kínai elnök szavaira a világ legismertebb kriptodevizája, a bitcoin árfolyama pénteken és szombaton 24 százalékkal emelkedett, de a többi kriptodeviza is jelentősen drágult. A luxembourgi székhelyű Bitstamp kriptodeviza kereskedelmi platformon pénteken 10 350 dollárt is adtak a bitcoinért, jóllehet a hét közepén még csak 7300 dolláron állt az árfolyam. A jelentős emelkedés dacára a bitcoin értéke továbbra is messze áll idei csúcsától, a júniusban elért 12 920 dollártól.

A kínai hatóságok 2017 őszén betiltották a kriptodeviza-kereskedelmet és a kriptodeviza kibocsátásával történő tőkegyűjtést. Kínai magánszemélyek azonban továbbra is tudnak kereskedni kriptodevizákkal, általában mobiltelefonos applikációk segítségével vagy külföldön bejegyzett kriptodevizatőzsdék révén.

A kínai elnök mostani kijelentéseit a piacok úgy értelmezték, hogy Peking enyhíthet a szigorú szabályozáson. Egyes elemzők szerint a kínai államfő a blokklánc technológia nyilvános támogatásával elősegítheti azt is, hogy más országokban jobban elfogadják a kriptodevizákat.

A CCTV kínai állami televízió beszámolója szerint október 26-án elfogadták a kriptográfiai rendszerekről szóló új törvényt, amely január 1-jén lép hatályba.

A blokklánc-technológia egy módszer, amelynek alkalmazásával lehetővé válik különböző értékek és adatok egyszerű cseréje. E technológia segítségével létre lehet hozni digitális fizetőeszközt, így a bitcoin és más kriptodevizák mögött is a blokklánc technológia, ez a virtuális és hamisíthatatlan rendszer áll. 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály benyújtotta a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek

Már a parlament előtt van a 2024-es költségvetési törvényjavaslat, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter az Országházban.

Kijött a rendelet: kötelező marad, de teljesen átalakul az energetikai tanúsítvány 

Novembertől teljesen megújul az épületek energiahatékonyságát értékelő rendszer és új energetikai tanúsítványok jönnek. Továbbra is kötelező marad az energetikai tanúsítvány beszerzése az ingatlanok eladásához és bérbeadásához, de annak számát és átvételét már nem kell szerepeltetni a szerződésekben - derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából.

Pánikhangulat uralkodott el a gazdálkodókon egy új kötelezettség miatt

Január 1-je óta a Nébih felületén kell vezetnie a gazdálkodóknak az elektronikus permetezési naplót. A naponta akár több órát is felemésztő adminisztrációs feladat a permetezési szezonban hatalmas terhet ró a gazdákra, amit sokan próbálnak áthárítani a növényorvosokra, holott ez nem az ő dolguk lenne.

KSH: visszaestek a beruházások az év elején

A beruházások volumene 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 1,0 százalékkal nőtt. A beruházások volumenét jellemzően a vállalkozások csökkenő aktivitása alakította - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  

Hírek

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.