Kezdőlap Hírek Kínában engedélyezik a harmadik gyereket
No menu items!

Kínában engedélyezik a harmadik gyereket

Tavaly mindössze 12 millió gyerek született Kínában. Kép forrása: VCG/Getty

Kínában engedélyezik a három gyermek vállalását családonként, eltörölve az eddig érvényben lévő korlátozást, amelynek értelmében a népesség jelentős részét alkotó han kínai szülőpároknak csak két gyerekük lehetett.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint az országot irányító Kínai Kommunista Párt végrehajtó testületének központi bizottsága a Hszi Csin-ping kínai elnök vezette, hétfői ülésén hozta meg a harmadik gyermek vállalását támogató határozatot. A döntést azzal indokolták, hogy a megfelelő támogató intézkedések mellett ez hozzájárul majd a kínai népesség összetételének javításához, választ ad az öregedő társadalom problémájára és ennek köszönhetően az ország megőrzi az emberi erőforrás terén élvezett előnyeit.

A legutóbbi népességi adatok alapján – amelyeket szintén májusban tettek közzé, – tavaly mintegy 12 millió újszülött született Kínában. Ez a legalacsonyabb születési szám volt az 1960-as évek óta, és jelentős visszaesést tükröz még a 2016-ban regisztrált, 18 millió újszülötthöz képest is.

A 2020 végén végzett népszámlálás alapján Kína lakossága tavaly 1,412 milliárdra nőtt az egy évvel korábbi, 1,4 milliárdról.

Kínában 2015 októberében törölték el az 1979-ben bevezetett, úgynevezett egykepolitikát, amelynek értelmében a lakosság zömét kitevő han kínai szülőpárok csak egyetlen gyermeket vállalhattak, a túlnépesedést elkerülendő. A kisebbségben lévő nemzetiségek esetében a városban élő párok számára két, a vidéken élők számára pedig három gyermek volt engedélyezett 2016 előtt is. Bár 2016-tól, a társadalom elöregedésének orvoslására a han kínaiaknak is engedélyezték a két gyermek vállalását, az enyhítés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a születések száma ugyanis a következő években folyamatosan csökkent.

A gyermekvállalási kedvet elsősorban a gyermekneveléshez kapcsolódó, magas költségek vetik vissza – írja internetes kiadásában egy szintén hétfőn megjelent cikkben a South China Morning Post című hongkongi lap. A fiatal kínai párok emellett a növekvő megélhetési költségeket és a kitolódó munkaidőt sorolják a gyermekvállalással kapcsolatos aggályaik között.

A gyermekek számát korlátozó családpolitika a férfiak és nők arányának “felborulását” is előidézte. Kínában ugyanis hagyományosan a fiúgyermekeket részesítik előnyben. 2020-ban a férfiak száma 34,9 millióval volt több a nőkénél a távol-keleti országban.

Rezsicsökkentés a cégautóhasználatban. NAV, a GDPR, ESG, NAIH megfelelés a gyakorlatban. A hagyományos, a hibrid és az elektromos autók erőssége és gyengéje? Ezt is megtudhatja AzÜzlet hagyományos Cégautó és flotttakonferenciáján.

2023 május 30. Airport Hotel Budapest **** superior

További információ és jelentkezés »»

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bomba lehetőségeket rejt még az élelmiszeripar az agrárminisztérium szerint

A kormány hatalmas lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, ezért emelte...

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő...

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy...

Rezsicsökkentési tippek otthonra, a német szakminisztériumtól

A német Szövetségi Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium közzé tette...

Hírek

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni

Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.

Gazdaság

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő online számlák száma. Ezt Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára mondta az MTI-nek....

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már...

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.