Kezdőlap Gazdaság Könnyebbé válhat a cégalapítás
No menu items!

Könnyebbé válhat a cégalapítás

Az infláció sikeres visszaszorítását követően 2024-ben a kormány elsődleges célja a gazdasági növekedés újraindítása, majd a teljesítmény magasabb szintre emelése.

Szem előtt tartva a gazdasági növekedés támogatását, a kormány azzal bízta meg a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy az Igazságügyi Minisztérium (IM) és a Pénzügyminisztérium (PM) bevonásával tárja fel, mely tényezők okoznak nehézséget a magyarországi cégalapítások során. A vizsgálat eredményeként elkészített, a magyarországi cégalapítások felülvizsgálatáról szóló jelentést a kormány elfogadta – írták közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A kidolgozott intézkedéscsomag a versenyképességet negatívan befolyásoló tényezők felszámolása érdekében elsődlegesen az adminisztrációs terhek csökkentését, továbbá az eljárás érdemi egyszerűsítését és könnyítését irányozza elő a külföldi és a harmadik országbeli befektetők cégalapítása során.

A jelentés megállapította, hogy a gazdasági környezet átalakulásával egyre nagyobb számban alapítanak Magyarországon céget külföldi, harmadik országbeli befektetők, akik – főként nyelvi okokból – csak korlátozottan élhetnek az egy napos cégalapítás lehetőségével, mivel ezt csak magyar nyelvű szerződésminta alapján lehetséges igénybe venni. Az általános eljárási szabályok alapján ugyanakkor nagyságrendileg 15 nap alatt lehetséges bejegyeztetni egy vállalkozást.

A helyzet orvoslása érdekében a kormány feladatul szabta az alkalmazható szerződésminták angol nyelvű változatának közzétételét a külföldi, harmadik országbeli befektetők számára, amely révén korlátok nélkül elérhetővé válhat az egy napos cégalapítás lehetősége. A kormány emellett előírta a cégalapítás során a külföldi okiratok elfogadhatóságáról és felhasználhatóságáról készülő egységes, angol nyelvű tájékoztató közzétételét is. Mindezek a lépések a jövőben jelentős mértékben csökkentik az adminisztrációs terheket – közölte az NGM.

További könnyítést fog jelenteni, hogy míg korábban az egyszerűsített cégeljárásban (a kft. kivételével) kizárólag forintban lehetett meghatározni a könyvelés pénznemét és az alapítói vagyon összegét, addig a jövőben valamennyi cégforma esetében – a pénznem váltásából származó többletteher megszüntetése érdekében, a bevétel pénzneméhez (forint/euró/dollár) igazodva – elérhetővé válik az egyszerűsített cégbejegyzési eljárásban is a devizanem szabad megválasztása az alapításhoz használható szerződésmintákban, ezáltal is segítve az induló vállalkozásokat – hívta fel a figyelmet az NGM.

A vonatkozó rendeletek, jogszabály-módosítások kidolgozása folyamatban van. A Nemzetgazdasági Minisztérium várakozása szerint az adminisztrációs terhek csökkentése, az eljárások könnyítése jelentős mértékben járul hozzá a versenyképesség fokozásához, a vonzó üzleti környezet további megerősítéséhez – fogalmazott közleményében az NGM.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...
Hirdetés

Hírek

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...

Warning! Csúszik az online számlás határidő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bizonyos hibákkal szemben szigorúbban lép...

Megújul páratlan természeti kincsünk, a Kis-Balaton

A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei

Július 6-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programokra

Július 6-ig, vasárnapig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet Magyarországon, ahol a vásárlók akár 70 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékekhez
Hirdetés

Gazdaság

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg