Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Green Deal - kormány: fizessenek a klímarombolók
No menu items!

Green Deal – kormány: fizessenek a klímarombolók

Magyarországot klímasemleges gazdaságú országgá lehet tenni 2050-re, de a kormány szerint a klímaváltozás mérséklésének költségeit azoknak kell állniuk, akik azt okozták, illetve okozzák – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára a Világítástechnikai Társaság szakmai konferencián.

A leggazdagabb államoknak, a legnagyobb szennyezőknek és a legnagyobb multinacionális cégeknek kell ebből a legnagyobb mértékben kivenniük a részüket – jelentette ki Schanda Tamás.

Schanda Tamás

Az államtitkár felidézte, hogy Magyarország az Európai Tanács tavaly decemberi ülésén támogatta azt az elképzelést, hogy az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé váljon. Jelezte ugyanakkor, hogy a megvalósításról nagy viták várhatók az uniós tagállamok között.

A kormány ragaszkodik ahhoz, hogy ne a magyar családokkal fizettessék meg a költségeket a klímarombolók helyett, és mindenképpen el fogja kerülni az élelmiszerek vagy az energia árának emelését. Ugyancsak ragaszkodik a kohéziós támogatások megtartásához, és kiemelten fontosnak tartja az atomenergiát, mert anélkül nincs hatékony kibocsátáscsökkentés – mondta az államtitkár.

Schanda Tamás közölte, hogy az uniós tagállamok és az egyes gazdasági szektorok különböző mértékben felelősek az emisszióért.

A 2018-as statisztikák szerint az unió szén-dioxid- kibocsátásának 43,5 százalékát a három legnagyobb szennyező, Németország, az Egyesült Királyság és Olaszország okozta.

A volt szocialista országok ugyanakkor a közösség összes kibocsátásának csak egyötödéért felelnek, ennek több mint kétharmadát Lengyelország, Csehország és Románia együttesen okozta – mondta az államtitkár.

Magyarországon az egy főre jutó éves szén-dioxid-kibocsátás 5,4 tonna, így az ország a közösség teljes kibocsátásának csak 1,4 százalékáért felelős – tette hozzá.

Az államtitkár kitért arra, hogy Magyarországon a klímasemlegesség 2050-es eléréséhez mintegy 50 ezer milliárd forintra van szükség, tehát a következő 30 évben a GDP 2-2,5 százalékát kell a környezetvédelmet segítő beruházásokba fektetni évente.

Az államtitkár szerint nem egyszerű, de nem is lehetetlen úgy teljesíteni a klímavédelmi célokat, hogy közben továbbra is az európai átlag felett teljesítsen a magyar gazdaság.

Az előző évről még nincsenek összesített adatok, de 2018-ban 4,9 százalékos GDP-növekedés mellett 0,7 százalékkal sikerült csökkenteni a hazai kibocsátást – közölte Schanda Tamás.

Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban a kormány elfogadta az első Éghajlatváltozási cselekvési tervet és az Éghajlatváltozás hatása a Kárpát-medencére című jelentést.

Jóváhagyta a kormány a Nemzeti Energiastratégiát, a Nemzeti Energia- és Klímatervet, valamint elfogadta a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia alapelveit – tette hozzá.

Magyarország vállalja, hogy az 1990-es értékhez képest 2030-ra legalább 40 százalékkal csökkenti a klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok kibocsátását. A megújuló energiaforrások jelenlegi 14 százalékos részarányát minimum 21 százalékra növeli az ország 2030-ra, és vállalja azt is, hogy az energiafelhasználás szintjét nem engedi a 2005-ös fölé – mondta Schanda Tamás.

A Világítástechnikai Társaság XI. LED konferenciájának témája a fenntarthatóság és a környezettudatosság a világítástechnikában. Az Óbudai Egyetemen megrendezett kétnapos konferencián a világítástechnika legújabb eredményeinek ismertetése mellett a hazai tervezés és kivitelezés friss eredményeiről számolnak be a szakemberek.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kiderült, mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

A koronavírus-járvány pozitív hozadéka volt, hogy a cégek elkezdtek tartalékot képezni, és felismerték, hogy bármikor jöhetnek ínségesebb idők.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a madárinfluenza

A baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, emellett a takarmányt és az alomanyagot is zárt helyen kell tárolni.

Új elektromos midibuszt fejlesztettek Baján

A midibuszból jelenleg egy darab létezik, azonban a típusengedély megszerzését követően évi 50 jármű készülhet a GANZ-SOR-ból a bajai gyárban.

Vádolnak három, cégeknek külföldi bankhitelt ígérő csalót

A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

400 forint fölött az euró

A forint árfolyamát részben a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok, geopolitikai fejlemények befolyásolják.

Jóváírásokkal és ajándékokkal küzdenek a bankok a fiatalok kegyeiért

A fiatalok vonzó ügyfelek a bankoknak, ezért a számlanyitásért cserébe akár több tízezer forintos jóváírásokat és egyéb kedvezményeket, ajándékokat kínálnak nekik. A Bank360.hu összegyűjtötte...