Hirdetés
Kezdőlap Hírek Koronavírus. Evakuálják a dél-koreaiakat Vuhanból
No menu items!

Koronavírus. Evakuálják a dél-koreaiakat Vuhanból

Dél-Korea repülőgépeket küld állampolgárai kimenekítéséhez a kínai Vuhanba, ahol az új koronavírus okozta járvány felütötte a fejét. Kazahsztán pedig orvosi igazolást követel a közép-ázsiai országba beutazni kívánó kínaiaktól.

A dél-koreai kimenekítési tervről a kormány rendkívüli ülésén határoztak. A repülőgépek csütörtökön és pénteken fogják evakuálni a kínai tartományban tartózkodó több száz dél-koreait. Közben Mun Dzse In államfő levelet küldött Hszi Csin-ping kínai elnöknek, amelyben ígéretet tett arra, hogy országa minden lehetséges segélyt megad a tüdőgyulladást okozó, halálos járvány felszámolásához.

Ezzel egy időben a dél-koreai hatóságok bejelentették, hogy a betegségben megfertőződött negyedik dél-koreai 172 emberrel érintkezett. Az 55 éves betegnél hétfőn mutatták ki a kórt. A helyi egészségügyi hivatal beszámolója szerint a beteg a múlt kedden fordult orvoshoz, majd két napig otthon tartózkodott. Állapota rosszabbodott, ezt követően szállították egy, a főváros déli részén lévő  kórházba.

Az országban 15 embert vizsgálnak fertőzés gyanújával.

A Hyundai és a Kia autógyártó is tervezi alkalmazottai és családtagjaik evakuálását Vuhanból. A Hyundainak öt gyára van Kínában, évente 1,65 millió járművet, míg az cég által 34 százalékban tulajdonolt Kia három gyára 890 ezer autót állít elő Kínában.

Dél-Korea chartereket küld Vuhanba. Illusztráció: Reuters

A Samsung munkacsoportot hozott létre a Kínában dolgozó alkalmazottai egészségének vizsgálatára, egyben megtiltottak minden üzleti utat Kínába. Az északkelet-kínai Hszianban épülő elektronikai üzemegységében a munkásoknak egészségügyi maszkokat osztottak ki, és mérik testhőmérsékletüket.

A vírus terjedése elleni intézkedéseket hozott Észak-Korea is. A Nodon Szinmun pártlap azt írta kedden, hogy a hatóságok fokozták a Kínából érkezők ellenőrzését, higiéniai intézkedéseket hoztak minden határátkelőn, kikötőben és reptéren, tájékoztatják a lakosságot arról, hogyan lehet megelőzni a fertőzést.

Kazahsztán kedden bejelentette, hogy az ország vízumát kérő kínai állampolgároktól orvosi igazolást kérnek. Felfüggesztették az elektronikus vízumok kiadását azoknak a kínaiaknak, akik ezt korábban a határon igényelték.

A kazah kormány egyúttal kéréssel fordult Pekinghez, hogy a Vuhanban tanuló 98 kazah diákot engedjék hazautazni. A kazah hatóságok egyelőre nem tervezik, hogy lezárják a határt a szomszédos Kínával, mert ez akadályozná az ott dolgozó kazahok hazatérését. Jelenleg mintegy 1300 kazah állampolgár tartózkodik Kínában, ötven százalékuk Hajnan szigetén turistáskodik. A kazah egészségügy tájékoztatása szerint a Kínából hazatért állampolgáraik közül négyen kerültek kórházba légúti fertőzés gyanújával.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Válaszút: milyen adózási lehetőségei vannak a katából kiszorulóknak?

Magánszemélyként vállalkozói jövedelemadózás, átalányadózás, egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egyszerűsített foglalkoztatás, önálló tevékenység és munkaviszony létesítése, cégként pedig kisvállalati, valamint társasági adózás. Távirati stílusban jelen pillanatban ezek a lehetséges alternatívák, amelyek a KATA szabályozás szigorodása miatt elérhetőek a tételes adózásból kiesők számára. De pontosan milyen szabályai vannak az egyes adónemeknek? Jelen áttekintésben a céges formában működő adózók előtt nyitva álló opciókat vizsgálja a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég. 

Óriási adócsökkentésre készül a német kormány

Tízmilliárd eurós adócsökkentést tervez a német pénzügyminisztérium az infláció hatásának ellensúlyozására. A javaslat a tárca szerint több tízmillió ember helyzetét javítaná.

Újabb magyar egyetemmel bővült az Európai Egyetemek Szövetsége

A Neumann János Egyetemmel bővült júliusban az Erasmus+ keretében támogatott Európai Egyetemek Szövetségében részt vevő, magyar felsőoktatási intézmények köre - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

Fizetett a Mol, újraindulhat a Barátság kőolajvezeték

A Mol egyeztetést folytatott az ukrán és az orosz féllel a Barátság vezeték újraindításáról, és átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat - közölte a társaság.

Hírek

Fizetett a Mol, újraindulhat a Barátság kőolajvezeték

A Mol egyeztetést folytatott az ukrán és az orosz féllel a Barátság vezeték újraindításáról, és átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat - közölte a társaság.

A hiány ellenére tovább csökken a benzin piaci ára

Pénteken tovább csökken a 95-ös benzin ára, ami különös jelenség üzemanyaghiányos helyzetben. A csökkenés mértéke bruttó 8 forint, ami várhatóan hatással lesz a piaci árak alakulására. A gázolaj ára a héten már nem változik.

Korlátozza a tűzifa exportját a kormány

Az energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendel el az energiahordozókra, így a tűzifára is. Az energia-ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű tűzifa külföldre történő kivitelét a kormány kontroll alatt tartja, szükség esetén korlátozni is tudja és elővásárlási jogával is élhet - közölte Nagy István agrárminiszter a Magyar Közlönyben megjelent rendelettel összefüggésben.

Felelős tankolást kér a Mol – hetekre elegendő a tartalék

A jelenlegi üzemanyagpiaci helyzetben felelős fogyasztói magatartásra van szükség ahhoz, hogy mindenkinek jusson elegendő üzemanyag. A Barátság vezetéken néhány napja szünetel a kőolajszállítás, de ez a helyzet jelenleg közvetlenül nem okoz ellátási problémát, mert a Molnak több hétre elegendő tartaléka van - közölte a Mol.

Beleremegett a forint a Barátság kőolajvezeték leállásába

Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon arra a hírre, hogy leállt a szállítás a Barátság kőolajvezetéken.

1901 óta a legszárazabb hét hónapon vagyunk túl

1901 óta a legszárazabb hét hónapon van túl Magyarország, az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik - közölte az Országos Vízügyi Felügyelőség (OVF).

Az oroszok is el akarják kerülni a zaporizzsjai atomkatasztrófát

Oroszország bejelentette, hogy kész nemzetközi megfigyelőket fogadni az ukrajnai Zaporizzsjai atomerőműben, amelynek biztonsága kétséges, miután a múlt héten támadás érte.

Jön a katatörvény finomhangolása?

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közti belső levelezésre hivatkozva múlt héten azt írta Facebook-oldalán, hogy a kata szabályainak módosítását már „kész tényként kezelik”. Azóta kiszivárgott egy levél is, amely alapján az új katatörvény finomhangolása körvonalazódik.

Gazdaság

Az MNB zöld átállást vár el a bankoktól – határidőre

A jegybank megújította zöld ajánlását, amelyben elvárják, hogy a hazai hitelintézetek 2025-ig álljanak át a zöld működésre.

Újra összeért az egyhetes betéti kamat és az alapkamat

A várakozásoknak megfelelően az előző hetinél 100 bázisponttal magasabb, 10,75 százalékkos kamattal hirdette meg az egyhetes jegybanki betétet csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank.

MNB-alelnök: a rezsicsökkentés módosítása tovább emeli az inflációt

A 100 bázispontos kamatemeléssel a monetáris politika célja továbbra is az, hogy fellépjen a másodkörös inflációs hatások elkerülése érdekében, illetve elősegítse az inflációs cél elérését - jelentette ki Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.

Újabb 1 százalékponttal emelte az alapkamatot az MNB

Keddi ülésén 100 bázisponttal 10,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom