Kezdőlap Hírek Koronavírus - Ismét fagyasztott importhús fertőzött Kínában
No menu items!

Koronavírus – Ismét fagyasztott importhús fertőzött Kínában

Az emberek a fagyasztott élelmiszerek mellett sétálnak az importárukra összpontosító üzlet polcain, Pekingben. Fotó: Roman Pilipey / EPA/archiv

Fagyasztott importcikk okozhatott koronavírus-fertőződést az észak-kínai Tiencsinben, ahol vasárnap, hónapok óta először belföldi fertőzésből eredő esetet azonosítottak – írta a China Daily című kínai lap a helyi hatóságok közlésére hivatkozva.

A fertőzött egy kikötői rakodómunkás, aki Németországból származó, fagyasztott sertéshústermék kirakodásában vett részt. A munkás fertőzöttségét azt követően szűrték ki, hogy az áru csomagolásán kimutatták a SARS-CoV-2 koronavírus jelenlétét, ezért mindenkin elvégezték a vírustesztet, aki kapcsolatba került az áruval. A munkással érintkező embereket orvosi megfigyelés alatt tartják, az áru tárolására használt hűtőraktárat pedig a fertőtlenítés idejére lezárták. Az esettel kapcsolatban eddig 156 további embert teszteltek, minden vírusteszt negatív eredményt hozott.

Korábban a tiencsini hatóságok Indiából származó, fagyasztott haltermék csomagolásán is kimutatták a koronavírus jelenlétét, ám az áruval kapcsolatba került emberek vírustesztje mind negatív lett.

Kínában a járványt javarészt sikeresen megfékezték, ám időről időre előfordulnak újabb járványgócok az ország különböző pontjain. A külföldről származó fagyasztott élelmiszercikkek pedig már korábbi esetekben is a SARS-CoV-2 koronavírus újabb megjelenésének feltételezett forrásai voltak. Októberben a kelet-kínai Csingtaóban felbukkant eseteket is importált mélyhűtött élelmiszerekkel hozták összefüggésbe.

A Pekingben júniusban zajló második járványhullám valószínűsíthetően szintén ilyen árucikkek felszínén megtapadt vírus okozta fertőzésekből alakult ki. Az esetek miatt az utóbbi időben a fagyasztott importcikkeket szigorú vizsgálatoknak vetik alá a beérkezésüket követően.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...
Hirdetés

Hírek

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...

Warning! Csúszik az online számlás határidő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bizonyos hibákkal szemben szigorúbban lép...

Megújul páratlan természeti kincsünk, a Kis-Balaton

A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei

Július 6-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programokra

Július 6-ig, vasárnapig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet Magyarországon, ahol a vásárlók akár 70 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékekhez
Hirdetés

Gazdaság

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg