Hirdetés
Kezdőlap Hírek Koronavírus. Mentők: csak a világháborúk és '56 okozott hasonló kihívást
No menu items!

Koronavírus. Mentők: csak a világháborúk és ’56 okozott hasonló kihívást

Csató Gábor. Fotó: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Csak a világháborúk és az 1956-os forradalom állította a mostani járványhoz mérhető kihívás elé a mentőszolgálatot – mondta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója.

Csató Gábor a mentők napján, egyúttal az OMSZ 73. születésnapján és a szervezett magyar életmentés kezdetének 134. évfordulóján hangsúlyozta, erőfeszítéseiket a pandémia kezdetétől két cél vezérelte: az, hogy mindent megtegyenek a betegekért és megóvják a mentők testi és lelki egészségét.

Bajtársaink a normál mentési feladataikon felül a mai napig több mint 160 ezer fertőzésgyanús vagy koronavírus-fertőzött embernek nyújtottak segítséget, és önkéntesek bevonásával 1,2 millió járványügyi mintavételt végeztek” – közölte.

Kiemelte, a nagy terhelés ellenére 2020-ban sem tört meg az a tendencia, hogy csökkent a kiérkezési idő.

Bár 2015-höz képest mintegy 20 százalékkal több esetben kellett életet menteniük, helyszínre érkezésük idejét sikerült tovább javítaniuk – mondta.

Csató Gábor hangoztatta, hogy bajtársaik egészségére mindig a legnagyobb odafigyeléssel vigyáztak és vigyáznak ma is, ehhez a kezdetektől minden szükséges felszerelés biztosított volt. Megjegyezte, hogy munkatársai a járvány alatt eddig több mint 12 millió gumikesztyűt, több mint 3 millió védőmaszkot és több mint 500 ezer védőoverált használtak el.

A legrosszabb időszakban mintegy 2,5 százalék volt a fertőzöttek aránya a mentőszolgálatnál, mára ez a védőoltás eredményeként minimálisra csökkent – jelezte.

Az OMSZ-főigazgató köszönetet mondott az elhivatott munkát végző bajtársainak, az őket segítő önkénteseknek, felsőoktatási hallgatóknak, betegszállító szervezeteknek, magánszemélyeknek, cégeknek, civileknek, a magyar társadalom egészének a tevékenységükhöz nyújtott támogatásért.

Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy bár a mentőszolgálat büszke lehet az elvégzett munkára, a járványnak nincs vége, a következő hetekben is ugyanolyan aktívan és komolyan kell dolgozniuk, mint eddig.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.