Hirdetés
Kezdőlap Hírek Koronavírus - WHO: valószínűtlen, hogy kínai laborból ered
No menu items!

Koronavírus – WHO: valószínűtlen, hogy kínai laborból ered

Felettébb valószínűtlen, hogy az új típusú koronavírus egy kínai laboratóriumból származik. Feltehetően egy közvetítő fajon keresztül terjedt át az emberre, melyet azonban továbbra sem sikerült pontosan azonosítani – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Kínában vizsgálódó szakértői csoportjának vezetője.

Peter Ben Embarek arról számolt be, hogy sikerült új információkat gyűjteniük, ezek azonban nem változtattak jelentősen a járvány kitöréséről alkotott eddigi képen.

A kutatások arra mutatnak, hogy a vírus természetes hordozói egyes denevérfajok lehetnek – tudatta, hozzátéve, hogy a denevérekről egy közvetítő fajon keresztül terjedhetett át a kórokozó az emberre. Rámutatott, hogy ennek meghatározásához további célzott vizsgálatokra lenne szükség, s nem csak Kínában, hanem más országokban is.

Az élelmiszerbiztonsági szakember ugyanakkor aláhúzta, ez a vírus akár utazókkal vagy fagyasztott élelmiszeripari termékekkel is eljuthatott a közép-kínai Vuhanba más térségekből.

Elmondta továbbá, nem találták jelét annak, hogy a SARS-CoV-2-vírus már 2019 decembere előtt is jelen lett volna a városban.

Az Egészségügyi Világszervezet által valószínűtlennek minősített elmélet szerint a vírus a Vuhani Virológiai Intézet laboratóriumából juthatott ki, a kínai hatóságok ezt korábban is határozottan tagadták. A WHO szakértője kijelentette: nagy valószínűséggel csak évek múlva tudják majd teljes mértékben feltárni a járvány eredetét.

A szakértői csapat 13 tagja január 14-én érkezett a járvány első ismert gócaként elhíresült Vuhanba az új típusú koronavírus eredetének felkutatására, érkezésüket követően két hétre karanténba kellett vonulniuk.

A WHO nemzetközi szakértőinek vizsgálata érzékeny politikai kérdésnek számít a kínai vezetés számára. Az AP hírügynökség tájékoztatása szerint Peking korlátozta a kutatási lehetőségeket, és eltiltotta a tudósokat például attól is, hogy újságírókkal beszéljenek.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.