Hirdetés
Kezdőlap Hírek Korrupció a határon? Őrizetbe vettek három pénzügyőrt
No menu items!

Korrupció a határon? Őrizetbe vettek három pénzügyőrt

A tompai határátkelőhely. A kép illusztráció. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Bűnszervezetben elkövetett korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vettek három, a tompai közúti határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőrt és öt társukat – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A közlemény szerint a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján hétfőn a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ bevonásával, csaknem 150 ember részvételével tartott bűnügyi akciót.

A megalapozott gyanú lényege szerint a tompai átkelőn szolgálatot teljesítő három pénzügyőr olyan átalakított személygépjárműveket engedett át az országhatáron, amelyekben nagy mennyiségű zárjegy nélküli dohányterméket rejtettek el. Emellett azt is lehetővé tették, hogy szerb állampolgárok klímagázt csempésszenek Magyarországra.

A pénzügyőrök tudtak az illegálisan szállított termékekről, ám kötelezettségüket megszegve semmilyen eljárást nem kezdeményeztek. Az ezért kapott kenőpénzt utólag, a bűnszervezet magyar irányítójától vették át.

A gépjárművekkel érkező szerb állampolgárok is tisztában voltak azzal, hogy a magyar megrendelő – a pénzügyőrökkel előre egyeztetve – kockázatmentes határátlépést biztosított a számukra. Az elkövetők 2021-től legalább ötvenszer lépték át a határt, az – alkalmanként két személygépjárműben elhelyezett – illegálisan behozott termékekkel.

Az ügyészség több mint 40 hűtőközeget tartalmazó klímagázpalackot, kazán-, és légkondicionáló berendezéseket, megközelítőleg 200 ezer eurót és több mint 5 millió forint készpénzt, valamint több ezer doboz zárjegy nélküli cigarettát foglalt le.

Az ügyészség indítványozta mind a nyolc őrizetben lévő gyanúsított letartóztatását.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t.

Az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje

az együttműködési megállapodásnak köszönhetően az egyes programok az Agrárminisztérium fenntartása alatt működő Nemzeti Parkokon keresztül valósulnak meg

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat – az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.