Kezdőlap Gazdaság Korrupciós átvilágítás - ÁSZ: kétszáz önkormányzatot kellett figyelmeztetni
No menu items!

Korrupciós átvilágítás – ÁSZ: kétszáz önkormányzatot kellett figyelmeztetni

Domokos: négyévente az összes közpénzt használó szervezet értékelését el tudjuk végezni. Fotó: MTI/Kovács Attila

Meglepően jó eredményt hozott az önkormányzati rendszer korrupciót gátló folyamatainak átvizsgálása, csak kétszázkét esetben tárt fel nagyobb kockázatot az Állami Számvevőszék új digitális ellenőrző rendszere – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Az elnök a Világgazdaságnak kifejtette: három éven keresztül fejlesztett digitális technológián alapuló rendszerük debütált az önkormányzati rendszer átfogó vizsgálatakor. Így eddig példa nélküli módon 3197 önkormányzatnál és 1284 önkormányzati hivatalban egyszerre értékelhették az irányítási színvonalat és a korrupció elleni védettséget.

Mintegy 1330 önkormányzatnál állapítottak meg kockázatokat, ezek döntő többsége partner volt, és haladéktalanul intézkedett az integritási folyamatok megerősítésére.

Végül csak 202 önkormányzatnál, a települések alig több mint 6 százalékánál kellett figyelmeztetést kiadni a nem megfelelő eljárásrend vagy épp az együttműködés hiánya miatt.

Mintegy 820 településen alapvetően rendet találtak, az önkormányzatok átlagos osztályzata egy ötös skálán 4,3 volt. Egyre védettebbek az önkormányzatok a korrupcióval szemben – hangsúlyozta az ÁSZ elnöke.

Korábban az ÁSZ mintegy 700-800 szervezetnél végzett ellenőrzést évente. “Ma ennek a tízszeresére is képesek vagyunk, vagyis azt mondhatjuk, hogy választási ciklusonként, négyévente az összes közpénzt használó vagy közvagyont kezelő szervezet értékelését el tudjuk végezni” – fogalmazott Domokos László.

Szerinte ilyen széles és aktív közpénzügyi ellenőrzési rendszer az EU-ban is ritka. Ráadásul az érintett szervezetek az ellenőrzésmentes időszakban is magukon érezhetik az ÁSZ figyelő tekintetét.

Az ÁSZ elnöke beszélt arról is, hogy a magyar gazdaságpolitika jól lépett a pandémia idején, ám a 2023 utáni fejlődéshez szükség lesz arra, hogy az uniós források átvegyék a költségvetés helyét az anticiklikus kiadások terén. Tartósan az ország nem tudja biztosítani az anticiklikus politika forrásait – hangsúlyozta.

Amiben az elmúlt évtized sikere nagyot lendített, az az volt, hogy képes lett az ország megelőlegezni a következő európai uniós ciklus Magyarországnak járó forrásait. Ezzel a kormányzat megerősítette a vállalkozások tervezési képességét, az előlegek révén megszülettek azok az üzleti tervek, amelyek megvalósítása korábban elmaradt. Ezek a beruházások pont a járvány utáni időszakban, 2021 második felében, 2022-ben segítik majd a felpattanást – mondta az ÁSZ elnöke.

Domokos László elmondta, hogy a Költségvetési Tanács osztja a jegybankelnök véleményét, hogy egy új közgazdasági értelmezésre van szükség, új válaszokat kell adni a felmerülő kérdésekre. Egyre inkább a fenntarthatóság szempontjából kell megítélni a történéseket.

A koronavírus-járvány rámutatott: egyetlen perc alatt szertefoszlik a tervezés, amely azon alapul, hogy a korábbi jó teljesítmények nyomán az előttünk álló időszak is jó lehet – fogalmazott.

A magyar gazdaság történelmi bővülést produkált 2017-2019-ben, egyszerre modernizálódott a gazdaság és gazdagodott a társadalom, ráadásul az emberek és a cégek is hinni kezdtek a jövőben, amit a beruházások és a fogyasztás bővülése mutatott. Ennek a kegyelmi állapotnak, egyfajta aranykornak vetett véget egy pillanat alatt a vírus, bebizonyítva, hogy nem lehet a múltból a jövőre vonatkozó következtetést levonni – jelentette ki Domokos László.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

A várakozásoknak megfelelő bevételnövekedést ért el a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 224 milliárd forint lett, 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat
Hirdetés

Hírek

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.

MÁV: ezer új autóbusz lesz a Volán-flottánál

Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a MÁV-csoport Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás

Az árstabilitáshoz fegyelmezett monetáris politika kell

A világban tapasztalható bizonytalan geopolitikai és kereskedelmi helyzet olyan inflációs kockázatokat hordoz magában, amelyek miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) újra és újra meg kell erősítenie elkötelezettségét a fegyelmezett monetáris politika fenntartása mellett
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.