Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság KSH: 2,4 százalékra lassult az infláció áprilisban
No menu items!

KSH: 2,4 százalékra lassult az infláció áprilisban

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Márciushoz képest az élelmiszerek ára a megszokottnál nagyobb mértékben, 1,4 százalékkal nőtt, az üzemanyagok ára viszont a jelentősen visszaeső olajárak miatt 16,4 százalékkal csökkent – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Elemzők is 2,4 százalékos inflációt vártak áprilisra a márciusi 3,9 százalék után. A fogyasztói árak márciushoz képest átlagosan 0,6 százalékkal mérséklődtek. Az éves maginfláció az előző havival megegyező 4,3 százalékos maradt.

Az üzemanyagok árának az olajárak hatására bekövetkezett 16,4 százalékos havi csökkenése önmagában 1,1 százalékponttal járult hozzá a fogyasztóiár-index egyhavi csökkenéséhez.

Márciushoz viszonyítva áprilisban az idényáras élelmiszerek 6,2 százalékkal drágultak, ezen belül a burgonya ára 5,3 százalékkal, a friss zöldségeké 1,4 százalékkal, a gyümölcsöké 11,5 százalékkal emelkedett. A párizsi és kolbász ára 3,5 százalékkal, a csokoládé, kakaóé 3,4, a sertéshúsé és a tojásé egyformán 2,8-2,8 százalékkal, a liszté 2,0, a baromfihúsé 1,5 százalékkal lett magasabb, mint márciusban volt.

A ruházkodási cikkekért 1,4, a dohányárukért 1,5 százalékkal kellett többet fizetni. A szolgáltatások ára 0,2 százalékkal csökkent, ezen belül – az ingyenessé tett közterületi parkolás hatására – az autópályadíj, illetve gépkocsikölcsönzés, parkolás díja 22,5, a lakbér pedig 2,4 százalékkal mérséklődött.

Tavaly áprilishoz viszonyítva a járműüzemanyagok ára 22,7 százalékkal csökkent. Az élelmiszerek ára 8,7 százalékkal nőtt, 1,1 százalékponttal gyorsabban a márciusinál. A sertéshús ára 28,9, a párizsi, kolbász ára 22,3 százalékkal, a szalámi, szárazkolbász és sonkáé 12,5 százalékkal emelkedett. Az idényáras élelmiszerek 15,1 százalékkal drágultak, miután a friss gyümölcsök ára 30,8 százalékkal emelkedett. A cukor ára 14,1 százalékkal lett magasabb. A szeszes italoké 3,4 százalékkal, a dohányáruk ára 11,1 százalékkal emelkedett.

A szolgáltatásokért 3,0 százalékkal kellett többet fizetni, mint tavaly áprilisban, ami a márciusinál 0,8 százalékponttal mérsékeltebb éves áremelkedés a parkolási díjak megszüntetése jóvoltából, mert az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 21,4 százalékkal lett olcsóbb, miközben a szerencsejátékok ára 7,8, a lakbér pedig 5,6 százalékkal nőtt. A belföldi üdülés ára 7,0 százalékos áremelkedéssel szerepel a statisztikában, miközben gyakorlatilag nem létezett. A tartós fogyasztási cikkek és a ruházati termékek ára 0,1, illetve 0,2 százalékkal volt magasabb a tavaly áprilisinál.

A jelentéshez csatolva a KSH felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány a fogyasztói árak gyűjtését és a fogyasztóiár-index számítását is befolyásolja. A megnövekedett egészségügyi kockázatok miatt a megszokott helyszíni összeírásra nincs lehetőség, ezért alternatív árösszeírási módszerek – internetes gyűjtés, telefonos, illetve e-mailes felkeresés – alkalmazása szükséges. Egyes esetekben a megfigyelt árak hiánya miatt becsléseken alapuló pótlás is szükségessé válik, amit nemzetközi szervezetekkel és más országok statisztikai hivatalaival egyeztetve kialakított és elfogadott módszertant alkalmazva végez a KSH.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Takarékbank: a növekedés 6, az infláció 5,5 százalék lehet az idén

A Takarékbank makrogazdasági elemzői a 2021-es GDP-prognózisukat 6,9 százalékra mérsékelték a korábbi 8 százalékról, az idei évi növekedési előrejelzésüket pedig 6 százalékra a korábbi 7 százalékról, alapvetően az alkatrészhiányok miatt.

Eurostat: a hiány és az adósság is csökkent az EU-ban

A tavalyi harmadik negyedévben az Európai Unióban és az euróövezetben egyaránt csökkent az államháztartási hiány és az államadósság hazai össztermékhez (GDP) viszonyított aránya a második negyedévvel összevetve.

Jön az időalapú BKK-jegy – két változatban

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain használható időalapú jegyek bevezetéséről a jövő héten tárgyal a Fővárosi Közgyűlés. Kedvező határozat esetén tavasztól jöhetnek az ilyen menetjegyek - közölte a vállalat.

HR Covid után – A jövő már itt van! I. rész

A Covid-19 kivételes lehetőséget teremtett és teremt a humánerőforrás-menedzsment (HR) számára, hogy az eddigi feladatai megerősítése mellett hosszabb távra is új tevékenységekkel és folyamatokkal bővítse szerepét. A szervezetek HR részlegei egyrészről napi és stratégiai szinten vesznek részt a döntéshozatalban, másrészről mind több kezdeményezéssel állnak elő a pandémia alatti és utáni teendőkkel kapcsolatban. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

Hírek

Jön az időalapú BKK-jegy – két változatban

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain használható időalapú jegyek bevezetéséről a jövő héten tárgyal a Fővárosi Közgyűlés. Kedvező határozat esetén tavasztól jöhetnek az ilyen menetjegyek - közölte a vállalat.

Csalók élnek vissza a NAV honlapjával

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új honlapjára hasonlító, minden bizonnyal adathalászatra létrehozott csaló portál jelent meg az interneten - figyelmeztetett az adóhivatal.

Brexit – Soha ennyi brit nem élt még Franciaországban

Közel 100 ezer brit állampolgár kapott tartózkodási engedélyt a Brexit miatt tavaly Franciaországban - közölte a francia belügyminiszter.

Megdőlt a közbeszerzési csúcs

Rekordév volt a közbeszerzésben tavaly: 2021-ben a közbeszerzési piac mérete meghaladta a 4221 milliárd forintot, ebből több mint 2500 milliárd forint jutott a kkv-knak - közölte a Közbeszerzési Hatóság.

Filmstúdió épül a világűrben

Sportarénát és filmstúdiót akar az űrbe küldeni a Space Entertainment Enterprise (SEE). A tervek szerint az űrkapszulát 2024 decemberére építené meg a Tom Cruise készülő űrmozijának készítésében közreműködő cég - írja a Variety.

Hollandia 175 millió eurót fizet egy Rembrandtért

A holland szenátus jóváhagyásával elhárult az utolsó akadály is az elől, hogy Hollandia megvásárolja Rembrandt van Rijn (1606-1669) Zászlóvivő című festményét - közölte az NL Times című angol nyelvű holland hírportál.

Az állam beszáll a debreceni repülőtérbe

Kormánydöntés értelmében a magyar állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és a város polgármestere.

Újra megjelent a madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Ismét megjelent a magas patogenitású madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A vírust ezúttal Csengerújfaluban, egy 37 ezer egyedet számláló pecsenyekacsa-tartó gazdaságban mutatta ki a Nébih laboratóriuma.

Gazdaság

Magyar siker. Elindult Európa első blokklánc alapú neobankja

Pénzügyi szolgáltatói engedélyt kapott az Európai Unió területén a Benker. A Litván Nemzeti Bank által felügyelt, magyar szakemberek által létrehozott blokklánc alapú neobank 600 ezer euró (214 millió forint) jegyzett tőkével kezdi működését.

MNB: változatlan az egyhetes betét kamata

A Magyar Nemzeti Bank - ahogy az előző három héten is - az előző hetivel megegyező 4,0 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét. Ezzel negyedik hete tarja ezen a szinten az effektív rátát, miután az első idei aukción megszakította a kamat emelésének november közepétől hat héten át tartó sorozatát. A jövő heti tenderre a monetáris tanács keddi ülése után kerül majd sor.
Támogatott tartalom

Profi segítség nélkül könnyű elvérezni a pénzpiacokon

Olyan időszakon vagyunk túl, amit még senki nem tapasztalt meg korábban. Az azonban világosan kiderült, hogy aki bizonytalan helyzetben hirtelen, vagy megalapozatlan döntést hozott, sokat veszíthetett – meséli Simon Péter, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, akit a zöld befektetésekről is kérdeztünk.

Fizetési mérleg. Csökkent a hiány novemberben

Tavaly novemberben 331 millió euróval 486 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya az októberi 817 millió euróról. Az ország külső finanszírozási helyzetének jellemzésére a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg összevont egyenlegéből számolt mutató az októberi 326 millió finanszírozási igényből novemberre 218 millió euró aktívumba fordult - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom