Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság KSH jelentés. Az ipar és a külkereskedelem húzta a GDP-t
No menu items!

KSH jelentés. Az ipar és a külkereskedelem húzta a GDP-t

Felfelé javította az első negyedévi GDP mutatókat második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal: Magyarországon a bruttó hazai termék volumene 2,1 százalékkal alacsonyabb volt a tavalyi első negyedévinél, ami 0,2 százalékkal kisebb visszaesés az első becslésben jelzettnél.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévinél az előzetesen jelzett 1,9 százalék helyett 2,0 százalékkal nőtt, az előző év azonos negyedévihez mérve 1,6 százalékkal csökkent, ami 0,4 százalékponttal kisebb csökkenés az előző közlésnél.

A GDP első negyedévi, 2,1 százalékos csökkenéséhez a szolgáltatások 2,1, az építőipar 0,1 százalékponttal járult hozzá, az ipar 0,7 százalékponttal javította a gazdasági teljesítményt.

A felhasználási oldalon a háztartások fogyasztása 2,3 százalékkal, a bruttó felhalmozás pusztán a készletváltozás miatt 2,8 százalékponttal csökkentette, a külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 2,0 százalékponttal növelte a gazdaság teljesítményét.

A tavalyi első negyedévhez viszonyítva a feldolgozóipar 4,1 százalékkal több, az építőipar 2,4 százalékkal kisebb hozzáadott értéket állított elő az idei első negyedévben. A mezőgazdaság 2,5 százalékkal javította teljesítményét az egy évvel korábbi alacsony bázishoz mérve, amikor 6,5 százalékkal esett vissza 2019 első negyedéhez mérve.

A szolgáltatások 3,5 százalékkal estek vissza. A legnagyobb visszaesést a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás szenvedte el 47,7 százalékkal, illetve a szállítás, raktározás, ahol 11,1 százalékos volt a teljesítmény csökkenése. A kereskedelem teljesítménye 0,3 százalékkal mérséklődött.

A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység hozzáadott értéke 5,4, a művészet, szórakoztatás, egyéb szolgáltatásé 9,4 százalékkal csökkent. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 3,4 százalékkal nőtt. A közigazgatás hozzáadott értéke 2,5 százalékkal nagyobb, az oktatásé és az egészségügyé 3,8, illetve 2,3 százalékkal kisebb lett – sorolta a KSH.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 3,7 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 4,8 százalékkal csökkent. A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,3, a közösségi fogyasztásé 10,4 százalékkal nagyobb lett. Összességében a végső fogyasztás 1,6 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévhez mérve.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás 0,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A bruttó felhalmozás az egy évvel korábbihoz képest 12,4 százalékkal esett vissza. A fogyasztási és felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás 4,3 százalékkal alacsonyabb lett a tavalyi első negyedévinél.

A külkereskedelmi forgalomban 669 milliárd forint aktívum keletkezett. Az áruforgalomban a kivitel 10,0, a behozatal 3,5 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 24,0, importja 12,1 százalékkal zuhant.

A tavalyi negyedik negyedévhez képest a feldolgozóipar 4,1, az építőipar 6,0 százalékkal nagyobb hozzáadott értéket állított elő az első negyedévben.

A szolgáltatások teljesítménye 2,2 százalékkal nőtt, ezen belül a szállítás, raktározás 5,6 százalékkal, az infokommunikációs szektor 3,1 százalékkal múlta felül az előző negyedévit.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 1,3 százalékkal nőtt az előző negyedévhez mérve, a közösségi fogyasztás 2,6 százalékos emelkedésével együtt a végső fogyasztás 1,7 százalékkal emelkedett.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás, azaz a beruházások 0,6 százalékkal elmaradtak az előző negyedévitől, a készletváltozással együtt az összes bruttó felhalmozás 2,9 százalékkal volt alacsonyabb. A belföldi felhasználás 0,5 százalékkal a nettó export 0,8 százalékkal nőtt az idei első negyedévben.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Negyven éve nem történt olyan Nagy-Britanniában, mint most

Negyven év óta először mértek Nagy-Britanniában tíz százalék fölötti éves inflációt: a brit statisztikai hivatal (ONS) beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árak (CPI) júliusban 10,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

Jászai Gellért új pozícióból irányítja tovább a 4iG-t

A 4iG Nyrt.-nél szétválik a stratégiai és az operatív irányítás és ezzel az elnöki, valamint a vezérigazgatói pozíció: Jászai Gellért a csoport többségi részvényese, az igazgatóság elnökeként irányítja tovább a vállalatcsoport stratégiáját - közölte a társaság.

A szuperszonikus, fenntartható repülésre voksol az American Airlines

Az American Airlines megállapodott a Boom Supersonic 20 szuperszonikus Overture repülőgépének megvásárlásáról - jelentették be a vállalatok.

Hiába a kedvező GDP-adat, tovább gyengült a forint

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda délig kora reggelhez képest.

Hírek

Jászai Gellért új pozícióból irányítja tovább a 4iG-t

A 4iG Nyrt.-nél szétválik a stratégiai és az operatív irányítás és ezzel az elnöki, valamint a vezérigazgatói pozíció: Jászai Gellért a csoport többségi részvényese, az igazgatóság elnökeként irányítja tovább a vállalatcsoport stratégiáját - közölte a társaság.

Hiába a kedvező GDP-adat, tovább gyengült a forint

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda délig kora reggelhez képest.

Figyelmeztet a NAV: adózni kell a lakáskiadás után

A kiadó ingatlanok piacának augusztus-szeptemberi csúcsszezonja előtt a hosszú távú lakáskiadás és bérlés adózási szabályaira és egyéb részleteire hívja fel a figyelmet az adóhatóság.

Drágább lesz a bliccelés a BKK járatain szeptembertől

Növekednek a pótdíjösszegek szeptember 1-től, ugyanakkor új kedvezményrendszert is bevezetnek a fővárosi közösségi közlekedésben - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Válságálló a bécsi vízellátás

Miközben ősziesen hulló sárga falevelek és kiégett mezők csúfítják el a nyári tájat Európa-szerte, az osztrák főváros mégsem aggódik a vízellátás miatt. Mégpedig azért, mert miközben a bécsi víz jó minőségű, a város klímatanácsnoka, Jürgen Czernohorszky szerint egyben válságbiztos is. A város célja, hogy különböző intézkedésekkel legalább 2050-ig szavatolja a városlakók biztonságos vízellátását.

Újabb támogatást kapnak a benzinkutasok

A kormány folytatja a kis benzinkutak támogatását, erre a célra 18,5 milliárd forintot különített el - jelentette be az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.

Nagyot gyengült a forint, jóval 400 felett jár az euró

Nagyot gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: az eurót a déli órákban 404,08 forinton jegyezték a kora reggeli 398,43 forint után.

Olcsóbb lett a tankolás Horvátországban

Horvátországban tovább csökkent az üzemanyagok ára. Az új árszabás az ország összes kiskereskedelmi töltőállomására vonatkozik - közölte a horvát kormány.

Gazdaság

Augusztusban folyamatos volt a banki hitelkamat-emelés

Két hét alatt valamennyi nagybank drágított a hitelein azt követően, hogy az MNB 10 százalék fölé vitte az alapkamatát. Most főleg a személyi kölcsönök voltak soron, amelyekből már az olcsóbbakért is többet kell fizetni a jegybanki kamatnál. A lakáshiteleknél pedig általánossá vált a 8 százalék feletti THM - derül ki a Bank360.hu összeállításából.

Kéthetes mélyponton a forint – megvannak az okai

Kedden tovább növelte veszteségeit a magyar fizetőeszköz, amely ezzel kéthetes mélypontra zuhanva alulteljesítette régiós társait, amelyek mérsékeltebb esést mutattak.

Fizetési mérleg. 806 millió eurós hiány júniusban

A májusi csökkenés után júniusban a korábbi hónapok szintjére, 806 millió euróra nőtt a folyó fizetési mérleg havi hiánya - derül ki a Magyar Nemzeti Bank előzetes adataiból. Májusban 370 millió, áprilisban és márciusban egyformán 780 millió euró volt a folyó mérleg deficitje.

OTP: stabil a teljesítmény, bizonytalan az orosz leánybank sorsa

Az egyedi tételeket nem számítva, a háború hatásaival együtt a tavalyihoz hasonló lett az OTP csoport teljesítménye a második negyedévben, ami a bank stabilitását és erejét mutatja - mondta Bencsik László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese a bank eredményeit értékelő sajtótájékoztatón. Azt is közölte: vizsgálják az orosz leánybank értékesítésének lehetőségét.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom