Kezdőlap Gazdaság KSH: tavaly több mint 7 százalékkal bővült a gazdaság
No menu items!

KSH: tavaly több mint 7 százalékkal bővült a gazdaság

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2021-ben 7,1 százalékkal növekedett az előző évihez viszonyítva, 2019-hez mérten pedig 2,1 százalékkal nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A múlt év negyedik negyedévében a nyers adatok szerint 7,2 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 7,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest 2,1 százalékkal emelkedett a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. A növekedéshez leginkább a piaci szolgáltatások járultak hozzá.

2019. negyedik negyedévéhez mérve 4,0 százalékkal nőtt GDP a nyers adatok alapján.

A 2020-as évben a nyers adat szerint 4,7 százalékos, a naptárhatástól illetve egyéb egyszeri és rendkívüli tényezőktől megszűrt és az uniós összevetésben is használt adatok szerint 4,9 százalékkal csökkent a GDP.

A KSH megjegyezte, a koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a gazdasági környezetben olyan, gyors változásokat okozott, amelyek az adatminőségre, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra egyaránt hatással vannak, emiatt a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a későbbi revíziók nagyságát.

A jövőre kivetített dinamikára építő úgynevezett évesített index 8,6 százalékos növekedést jelez a tavalyi negyedik negyedévben. Az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt évesített index azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az előző negyedévhez viszonyított volumenváltozás négy negyedévig folytatódna.

A tavalyi negyedik negyedévi és éves GDP részletes adatait március 2-án közli a KSH.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,