Hirdetés
Kezdőlap Építőipar KSH: tizenegy éves csúcsra ért a lakásépítés
No menu items!

KSH: tizenegy éves csúcsra ért a lakásépítés

Tavaly 28 208 új lakás épült, 33,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 556 volt, 35,8 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A KSH kiemelte, hogy országos szinten az átadott lakások száma utoljára 2009-ben volt magasabb, mint 2020-ban.

Budapesten tavaly 6341 lakást vettek használatba, 8,6 százalékkal többet, mint 2019-ben. A jelentés szerint minden településkategóriában nőtt a használatba vett lakások száma:

a megyei jogú városokban 55, a többi városban 31, a községekben 45 százalékkal több lakás épült az előző évinél.

A megyei jogú városokban tapasztalható erős növekedés csaknem felét három nagyváros: Debrecen, Győr és Szeged adta, ezek mindegyikében 1000-nél több új lakást vettek használatba.

A kiadott építési engedélyek száma 2020-ban számottevően elmaradt a felépített lakásokétól. Ez jelentős fordulat a korábbi évekhez képest, amikor az építési engedélyek száma még többszörösen meghaladta az új lakásokét – állapította meg a KSH.

Minden településkategóriában csökkent a lakásépítési kedv. A csökkenés a kisebb települések felé haladva mérséklődik: Budapesten 48, a megyei jogú városokban 39, a többi városban 32, a községekben pedig 14 százalékkal kevesebb lakás építését kezdeményezték, mint egy évvel korábban.

Az építendő lakások száma kizárólag egy régióban, Közép-Dunántúlon növekedett, 5,6 százalékkal. Emellett csak két megyében tapasztalható számottevő növekedés: Fejér (64 százalék) és Tolna megyében (28 százalék).

A természetes személyek által épített lakások aránya 41-ről 47 százalékra nőtt, a vállalkozások által építetteké 57-ről 52 százalékra csökkenet.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 98 négyzetméter volt tavaly, 1,4 négyzetméterrel nagyobb, mint az előző évben.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t.

Az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje

az együttműködési megállapodásnak köszönhetően az egyes programok az Agrárminisztérium fenntartása alatt működő Nemzeti Parkokon keresztül valósulnak meg

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat – az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.