Kezdőlap Gazdaság KSH: visszaestek a beruházások az év elején
No menu items!

KSH: visszaestek a beruházások az év elején

Illusztráció: Bigstock

A beruházások volumene 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 1,0 százalékkal nőtt. A beruházások volumenét jellemzően a vállalkozások csökkenő aktivitása alakította – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  

A tárgyidőszaki visszaesést a jelentős súlyú feldolgozóipar, az ingatlanberuházások, valamint a mezőgazdaság fejlesztéseinek bővülése mérsékelte a leginkább.

A nemzetgazdasági beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévihez képest 1,0 százalékkal nőtt. Ezen belül az építési beruházások volumene 1,6 százalékkal zsugorodott, míg a gép- és berendezésberuházásoké 5,9 százalékkal bővült.

Az előző év azonos időszakához képest a beruházási tevékenység volumene 2,8 százalékkal mérséklődött. Ezen belül a teljesítményérték csaknem hattizedét képviselő építési beruházásoké 8,5 százalékkal csökkent, ugyanakkor a több mint négytizedét kitevő gép- és berendezésberuházásoké 5,3 százalékkal emelkedett. Ez utóbbi elsősorban az import gépek és járművek csaknem 10 százalékos volumennövekedésének tulajdonítható.

A beruházási teljesítmény 51 százalékát megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 7,9 százalékkal csökkent, ugyanakkor a beruházások 11 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések 2,3 százalékkal haladták meg a bázisidőszaki szintet.  Az egyéb (50 fő alatti vállalkozások, egyéni vállalkozások, nonprofit vállalatok, valamint a háztartások) kategóriába tartozók beruházási volumene 3,4 százalékkal bővült.

A beruházások általános csökkenése ellenére hét nemzetgazdasági ágban nőtt a teljesítményérték. A nemzetgazdasági beruházások több mint háromtizedét jelentő, a legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései a tárgynegyedévben az előző negyedévek kétszámjegyű bővülésénél mérsékeltebben nőttek (+7,3 százalék).

2023 első negyedévében a második legnagyobb súlyt képviselő járműgyártás élénkülése játszotta a központi szerepet a növekedésben, ugyanakkor a legnagyobb részarányú villamosberendezés-gyártásban a beruházások volumene némileg elmaradt a tavalyitól, főként a hosszabb ideje folyamatban lévő nagyszabású projektek fokozatos kifutása miatt. Bővülés jellemezte továbbá az elektronikai ipar, a gyógyszergyártás, valamint az egyéb feldolgozóipar alágak fejlesztéseit is.

A második legnagyobb beruházónak számító, a nemzetgazdaság fejlesztéseinek 23 százalékát megvalósító ingatlanügyletek beruházási teljesítménye 1,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A volumenváltozást két ellentétes irányú folyamat határozta meg: a bázisidőszakot jellemző élénk kulturális és irodaház-építési projektek lezárulását a tárgyidőszaki ingatlanfelújítások (főként energetikai korszerűsítések) nagyfokú növekedése ellensúlyozta.

A szállítás, raktározás beruházási volumenében folytatódott a 2022. második negyedévétől jellemző csökkenés (2,3 százalék), a kedvezőtlen teljesítmény mögött elsősorban az állami infrastrukturális fejlesztések mérséklődése állt.

A kereskedelem nemzetgazdasági ágban regisztrált 4,7 százalékos volumencsökkenés oka többek között az előző év azonos időszakát élénkítő, főként a nagykereskedelemben tevékenykedő vállalkozások beruházási tevékenységének tárgyidőszaki mérséklődése.

A mezőgazdaság beruházási teljesítménye az előző két negyedév egyszámjegyű csökkenése után 7,0 százalékkal nőtt, amiben szerepet játszott az is, hogy a gazdálkodók egyaránt növelték az import- és a belföldi gép és járművel kapcsolatos fejlesztési ráfordításaikat.

A közigazgatás nemzetgazdasági ág fejlesztései mintegy 34 százalékkal csökkentek, ehhez a központi közigazgatási szervek és a helyi önkormányzatok mérséklődő fejlesztései egyaránt hozzájárultak.

A nemzetgazdasági beruházások első negyedévi, 2,8 százalékos volumencsökkenését a feldolgozóipar, az ingatlanügyletek, valamint a mezőgazdaság (rendre 2,1, 0,4, 0,3 százalékponttal) részben ellensúlyozta. Ugyanakkor a szállítás, raktározás, a kereskedelem, valamint a közigazgatás teljesítménycsökkenése (0,2, 0,3, illetve 1,4 százalékponttal) egyaránt hozzájárult az alacsonyabb volumenhez.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

A LEGO beruházása 300 új munkahelyet hoz létre

A világon működő öt gyáruk közül háromban végzik a LEGO-gyártás teljes folyamatát - a nyíregyházi üzem is ilyen.

Sikeres nyári szezont zárt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. sikeres nyári szezont zárt, a látogatók száma az egy évvel korábbihoz hasonló volt, az árbevétel azonban több mint duplája lett a 2022-esnek és a tervezettnek is.

A Ryanair ritkítja idei téli menetrendjét

A Boeing 737-es repülőgépek átadásainak késése miatt visszavágja járatai számát október végétől az ír fapados.-írta az AIRportal.

Hírek

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Gazdaság

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.