Kezdőlap Gazdaság Londoni elemzők: nem a tartalékaikból költekeznek majd a magyarok
No menu items!

Londoni elemzők: nem a tartalékaikból költekeznek majd a magyarok

Megtakarítás
Az elemők szerint a háztartások inkább hiteleik törlesztésére vagy befektetési eszközök vásárlására használhatják fel a megtakarításaikat

Londoni makrogazdasági elemzők szerint a jövedelmek erőteljes emelkedése lesz a lakossági fogyasztás élénkülésének elsődleges hajtóereje a közép-európai gazdaságokban, köztük Magyarországon.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics friss helyzetértékelésében kiemeli: becslése szerint Magyarország, Lengyelország és Csehország háztartási szektoraiban a hazai össztermék (GDP) 5, 4, illetve 5 százalékával egyenértékű pótlólagos megtakarítás halmozódott fel a koronavírus-járvány eddigi szakasza alatt.

A megtakarítási ráták e három országban így messze a járvány előtti szint felett járnak, és ez a háztartások számára jelentős mozgásteret kínálhatna a kiadások növelésére a következő negyedévekben, különös tekintettel arra, hogy az aktivitást korlátázó intézkedések feloldásának folyamata már április-május óta tart, és a fogyasztói bizalom erősödik.

Az okok

A ház szerint azonban több olyan tényező is van, amely azt valószínűsíti, hogy a háztartások nem ebből a megtakarítás-tömegből fognak költekezni.

Az egyik ok az, hogy az elkölthető jövedelmi hányad a Capital Economics előrejelzése szerint 2022-ben várhatóan 5-6 százalékkal emelkedik éves összevetésben ezekben a gazdaságokban, jórészt ugyanolyan ütemben, mint a három országban 2016-2019 között lezajlott fogyasztási boom idején, így a háztartásoknak nem feltétlenül kell megcsapolniuk pótlólagos megtakarításaikat fogyasztásuk finanszírozására.

Mindemellett e pótlólagos megtakarítás nagyobb része jó eséllyel a magas jövedelmű háztartásokban halmozódott fel, márpedig e tehetősebb háztartások fogyasztási határhajlandósága alacsonyabb – áll a Capital Economics csütörtöki elemzésében.

A fogyasztási határhajlandóság (marginal propensity to consume) gazdaságtani meghatározása azt jelöli, hogy adott jövedelemmódosulás tipikusan milyen mértékben befolyásolja a különböző jövedelmi és vagyoni kategóriákba tartozó társadalmi csoportok fogyasztási kiadásait.

A Capital Economics elemzése szerint a harmadik ok az lehet, hogy a magyar, a lengyel és a cseh háztartások fogyasztás helyett pénzügyi mérlegük javítására, hiteleik törlesztésére vagy befektetési eszközök vásárlására használhatják fel a járvány idején keletkezett pótlólagos megtakarításaikat.

Felfelé ható kockázat

Az elemzés szerint ugyanakkor felfelé ható kockázatot jelent a cég regionális növekedési előrejelzéseire az a lehetőség, hogy a magyar, a cseh és a lengyel fogyasztók potenciálisan mégis felhasználhatják pótlólagos megtakarításaikat fogyasztásra.

A Capital Economics londoni elemzői szerint ez a pozitív irányú kockázat elsősorban a cseh gazdaságban jelentkezik.

Feltételezve, hogy a megtakarítások szerkezete hasonló a lakosságon belüli jövedelmi eloszláshoz – vagyis ha a megtakarítások 40-50 százalékát a leggazdagabb 10 százalék, tíz százalékát a legszegényebb 50 százalék, 40-45 százalékát a köztes csoportok birtokolják -, és ha a pótlólagos megtakarítások részesedése a fogyasztási kiadásokban hasonló mindegyik csoport fogyasztási határhajlandóságához, akkor a Capital Economics modellszámításai szerint a pótlólagos megtakarítások fogyasztási felhasználása Csehországban a hazai össztermékhez mérve 2 százalékkal, Lengyelországban 1,2 százalékkal, Magyarországon a GDP 0,5 százalékával emelheti a fogyasztást.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Látogatói foglalási rendszert vezetnek be a Comino-i Kék Lagúna ökológiai védelmében

Május 1-jétől, csütörtöktől egy új online látogatói foglalási rendszer szabályozza majd a látogatók számát Comino-i Blue Lagoon (Kék Lagúna) területén, hogy megóvják és megőrizzék ennek a népszerű Natura 2000 helyszínnek a kényes ökoszisztémáit.

Új fejlesztéssel segíti a NAV a lakáskiadókat és az ingatlaneladókat

Az egyszerűen használható, közérthető úgynevezett kérdés-felelet mód a már kilencedik éve működő eSZJA legnagyobb informatikai újítása.

A vártnál nagyobb lett a Samsung negyedéves üzemi eredménye

A dél-koreai Samsung Electronics technológiai cég vártnál jobb üzemi eredményt jelentett szerdán az első negyedévre részben a Galaxy S25 okostelefonok erőteljes eladásnövekedésének köszönhetően.

Hazánk egyre népszerűbb a nemzetközi utazók körében

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.