Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Magyar falu program. Két új pályázat tízmilliárdos kerettel
No menu items!

Magyar falu program. Két új pályázat tízmilliárdos kerettel

Két újabb pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar falu program keretében: tízmilliárd forint értékben lehet pályázni út-, híd- és járdaépítésre, illetve -felújításra – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár elmondta: a programban az ötezer lélekszám alatti települések önkormányzatai és önkormányzati társulásai pályázhatnak.

Gyopáros Alpár

Ismertetése szerint az önkormányzati tulajdonban lévő utak és hidak építésére, illetve felújítására elnyerhető legnagyobb támogatási összeg 30 millió forint, míg járdák építésére vagy felújítására maximum 5 millió forintot lehet igényelni.

Közölte: a támogatás bel- és külterületi utak felújítására, építésére egyaránt felhasználható, és a megszokottól eltérően nemcsak meglévő aszfaltburkolat felújítására lehet pályázni, hanem földutak aszfaltozására vagy murvás úttá alakítására is. Hozzátette: a pályázat arra is lehetőséget ad, hogy a települések támogatást igényeljenek az állami utak mentén fekvő, nem önkormányzati tulajdonban lévő járdák felújítására, illetve építésére.

A támogatás bel- és külterületi utak felújítására is felhasználható

A pályázatokat április 8-tól május 8-ig lehet majd beadni – ismertette Gyopáros Alpár, hozzátéve, hogy 50-60 napon belül döntenek a támogatásokról, és azt követően át is utalják a teljes összeget.

Emlékeztetett: tavaly is volt hasonló pályázat, amelyen több mint 800 önkormányzat nyert támogatást utak, járdák felújítására, építésére.

Felhívta a figyelmet arra: a most bejelentett két új lehetőséggel már ötre emelkedett a Magyar falu programban idén meghirdetett pályázatok száma, hiszen februárban hirdették meg az alapegészségügyi ellátás fejlesztését célzó, 7 milliárd forintos programot, amelynek keretében a kistelepülések önkormányzati orvosi rendelők és orvosi szolgálati lakások építésére és felújítására, illetve orvosi eszközök beszerzésére pályázhatnak április végig.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.