Kezdőlap Élelmiszeripar Tejágazat. Emelkedő felvásárlási ár mellett növekvő tejhozam
No menu items!

Tejágazat. Emelkedő felvásárlási ár mellett növekvő tejhozam

Kedvezőek a kilátások a tejágazatban, mivel a fejlődő és fejlett gazdaságokban is bővülnek a piaci lehetőségek, az egyre növekvő tejelő állomány és tejhozam mellett pedig a felvásárlási ár is emelkedik – véli az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.

Feldman Zsolt

Feldman Zsolt a Tejtermelés eredményességéért konferencián azt mondta, az elmúlt években a mezőgazdaság Magyarországon dinamikus fejlődésen ment át, az ágazat kibocsátása meghaladta a 2700 milliárd forintot.

Az élelmiszeripar 10 százalékát adja a tejfeldolgozás, az ágazat 294 milliárd forintos termelési értéket képviselt, és a kilátások is kedvezőek. A várakozások szerint az európai tejtermelés 2017-hez képest 2027-re 8 százalékkal bővül, a felvásárlási ár pedig 16 százalékkal nőhet ebben az időszakban.

Mindez az államtitkár szerint az jelenti, hogy érdemes a tejágazatban dolgozni, abba energiát, pénzt és szakmai tudást fektetni. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a munkaerőhiány, illetve az új környezetvédelmi elvárások teljesítése nehézséget jelent a gazdálkodóknak.

Az államtitkár elmondása szerint az uniós csatlakozás után csökkent a tejelő állomány, majd 2010 óta mintegy 10 százalékkal nőtt, a tejhozam pedig ugyanekkora mértékben emelkedett és 2017-ben 8300 litert tett ki átlagosan.

Az MTI jelentése szerint kiemelte, nemzetközi összehasonlításban is professzionális a magyar tejágazat, Csehország után Magyarországon a legkoncentráltabb a tejelő tehénállomány és a feldolgozó kapacitás, mivel a nyolc legnagyobb cég adja a tejfeldolgozás háromnegyedét.

Feldman Zsolt elmondta azt is, hogy a magyarországi tejfogyasztás az uniós átlagnak felel meg, ugyanakkor a vajfogyasztás az átlag ötöde, a sajtfogyasztás pedig a harmada.

Az ágazat külkereskedelméről szólva azt mondta, 120 milliárd forint értékben importált az ország tejet és tejtermékeket, a kivitel értéke pedig 100 milliárd forint volt tavaly. Hangsúlyozta, folyamatosan csökken a nyers tej kivitele, amelyet pozitívumként említett, mert a stratégia része, hogy az itt megtermelt tejet Magyarországon dolgozzák fel.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Búzaszenteléssel vette kezdetét az idei Magyarok Kenyere program

A horvátországi Karancson tartott Kárpát-medencei Búzaszentelő Ünnepséggel vette kezdetét az idei Magyarok Kenyere program.

Tájegységi központ épül Tardoson a Gerecse jövőjéért 

A Gerecsei Tájvédelmi Körzet központjában, Tardoson egyedülálló fejlesztés veszi kezdetét. A 310 millió forintos uniós támogatással megvalósuló Jura Ház nemcsak a természetvédelmi őrszolgálat új bázisa lesz, hanem a fenntartható fejlődés, a közösségi összefogás és a környezeti nevelés szimbóluma is

A Turkish Airlines új korszakot ünnepel az európai légiközlekedésben

A Turkish Airlines büszkén ünnepli Törökország légi közlekedésének történelmi mérföldkövét, amelynek során az iGA Isztambuli Repülőtér 2025. április 17-től kezdődően elsőként vezeti be Európában a három független futópályás üzemet

Itt a korszakváltás: jönnek a kínai autók a használt kínálatba

Az idei év első negyedéve kimagasló eredményeket hozott a Das WeltAuto számára.
Hirdetés

Hírek

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.