Hirdetés
Kezdőlap Hírek Már kapják a pénzüket a becsődölt Sberbank ügyfelei
No menu items!

Már kapják a pénzüket a becsődölt Sberbank ügyfelei

A Sberbank végelszámolás alá került. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az Országos Betétbiztosítási Alap csütörtökön a Sberbanktól kapott adatok alapján megkezdte a kártalanítások kifizetését, így a betétesek számlájára hamarosan megérkeznek a jóváírások.

Az OBA kiemelte: néhány napon belül a Magyar Posta Zrt.-től is megkapják a betétesek a postai kifizetéseket.

Azon ügyfelek, akik a Takarékbank Zrt.-nél rendelkezhetnek a részükre járó kártalanítási összeg felett, hamarosan részletes tájékoztatást kapnak arról, hogy mely fiókba és mikortól fáradhatnak be ügyintézés céljából – jegyezték meg. Arra kérték az érintett ügyfeleket, hogy kövessék nyomon az OBA és a Takarékbank Zrt. honlapján hamarosan megjelenő tájékoztatókat.

Az OBA március 4-én éjfélig fogadta be a hozzá beérkező számlaszámbejelentéseket a betétesektől. Az alap a Takarékbankot bízta meg, hogy közreműködő bankként kifizesse az erre a kifizetési csatornára irányított betétesek részére a nekik járó kártalanítási összeget.

Az OBA arra kérte az ügyfeleket, hogy amennyiben még nem rendelkeznek a Sberbankon kívüli más hitelintézetnél vezetett számlával, minél hamarabb nyissanak számlát egy magyarországi hitelintézetnél.

A Sberbank lakossági ügyfelei a Takarékbanknál személyazonosító okmány és lakcímkártya bemutatásával, a céges ügyfelek a bejegyzésük igazolására, valamint a cég nevében történő rendelkezés igazolására alkalmas dokumentumok alapján intézkedhetnek.

A közreműködő bank március 18-át, a kártalanításra törvényileg megjelölt 10 munkanap lejártát követően is folyamatosan a betétesek rendelkezésére fog állni – hangsúlyozta az OBA.

Az OBA a Sberbanknál vezetett Start-számlák egyenlegét a Magyar Államkincstár részére utalja át.

Arra is kitértek: ha a betét meghaladja a 100 ezer eurónak megfelelő forint összeget – 38 millió forint – vagy az OBA által nem biztosított kategóriába tartozik, a ki nem fizetett betétrészre a végelszámolási eljárásban hitelezői igénybejelentést lehet tenni. Ennek módjáról a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. fog tájékoztatást adni.

A Magyar Nemzeti Bank március 2-án közölte, hogy miután az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál, a jegybank is visszavonta a Sberbank Magyarország Zrt. engedélyét és elrendelte annak végelszámolását.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.