Kezdőlap Hírek Másfél milliárdos adócsalás. Fegyházat kértek a számlagyár tagjaira
No menu items!

Másfél milliárdos adócsalás. Fegyházat kértek a számlagyár tagjaira

Bűnszervezetben elkövetett, milliárdos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat hét ember ellen az ügyészség a Fővárosi Törvényszéken.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közölte: egy 47 és egy 68 éves férfi a 2010-es években takarmány előállításához szükséges természetes – különösen búza, kukorica, sertéstáp, napraforgódara – és szintetikus alapanyagok kereskedelmével foglalkozott.

Tevékenységükhöz olyan céghálózatot építettek ki, amely valós gazdasági tevékenységet nem folytató, időszakosan lecserélt gazdasági társaságokból állt. A cégháló célja volt, hogy a beiktatott, valós gazdasági működést nem folytató társaságok által kiállított áfás számlák adótartalmát a hasznot húzó társaságok levonhassák fizetendő adójukból.

Emellett a bűnszervezet fiktív számlákkal majdnem 90 millió forint adóértékben “beszámlázott” egy másik, szárnyasok bérnevelésével foglalkozó cégnek is, amelyet – bár szerb állampolgároknak adtak át -, valójában egy 45 éves férfi irányított, aki tudott a fiktív számlák befogadásáról.

A bűnszervezet működését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2015-ben számolta fel, addig a vád szerint a vádlottak a magyar államnak mintegy 1,5 milliárd forintos vagyoni hátrányt okoztak.

A Fővárosi Főügyészség az adócsaló láncolatokban érintett hét ember ellen emelt vádat, legtöbbjükkel szemben bűnszervezetben elkövetett különösen nagy, két ember esetén különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása miatt.

Az ügyészség két férfit közokirat-hamisítással is vádol, a vád szerint strómanként jártak el, egyikük egy hamisított szerb útlevél felhasználásával.

A Fővárosi Főügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakat ítélje fegyház-, egy vádlott esetében börtönbüntetésre, továbbá pénzbüntetésre, emellett egyes vádlottaknál cégvezetéstől eltiltást is indítványozott – közölte a fővárosi főügyész.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jöhetnek újra az árstopok? Ha kell, beavatkoznak

"Ha kell, a családok érdekében azonnal beavatkozunk!" - fogalmazott a közösségi oldalán Nagy Márton.

NAV – Őrizzük meg az adóigazolásokat!

Az igazolásokat nem kell beküldeni a NAV-hoz, de az elévülési idő végéig meg kell őrizni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kis tigrisek nagy ugrása 2  –   Útimorzsák Malajziából

Miután a repülőgép leszállt Malajzia fővárosának, Kuala Lumpurnak a...

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Hírek

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.