Kezdőlap Gazdaság Matolcsy György: önálló pénzpolitika nélkül nincs válságkezelés
No menu items!

Matolcsy György: önálló pénzpolitika nélkül nincs válságkezelés

Európa, ezen belül az európai integráció elmúlt 50 évének három legmélyebb válságából vonta le a tanulságokat írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Arra a következtetésre jutott, hogy az önálló pénzpolitikában rejlik a siker kulcsa.

Az európai integráció első nagy válságát az 1970-es évtized két olajárrobbanása hozta el. Európa válságát jelentős mértékben korábbi sikerei váltották ki. Az 1970-es évtized magas inflációt és csökkenő/stagnáló gazdasági teljesítményt hozott Európának. Mégis, az évtized végére mind Japán, mint Nyugat-Európa feldolgozta a sokkokat és erősebben került ki belőlük.

Matolcsy György a növekedés.hu portálon megjelent írásában kiemeli: Európában a siker végső forrása a nyugat-európai országok önálló pénzpolitikája volt. A német márka övezete, a déli országok és a skandinávok mind saját gazdaságukra szabott jegybanki politikával kezelték a sokkokat. Ez önálló kamatpolitikát, árfolyampolitikát, inflációs politikát, bankrendszeri működést és pénzügyi szabályozást engedett meg az igen különböző gazdasági szerkezettel válságot átélő országoknak. Ma még egyetlen ország sem meri bevallani, de közös pénzzel nem lettek volna képesek a sikerre – vélekedik a szerző.

Európa és az európai integráció második mély válságát a 2008-2009-es pénzügyi sokk hozta el. 2008 őszén kitört az amerikai pénzügyi válság, amit az Egyesült Államok 10 hónap alatt sikerrel kezelt: 2009 nyarán az amerikai gazdaság már az újraindítás és fellendülés szakaszába került. Ezzel szemben az Európai Unió – Lengyelország kivételével – először a 2009-es gazdasági visszaesést szenvedte el, majd 2010 nyarán jött a görög válság, nyomában 2011-2012-ben az eurózóna halmozott válsága.

Ezt a válságot sem az EU közös intézményei, sem az eurózóna, sem a válságállamok kormányai nem tudták sikeresen kezelni. Már nem volt önálló pénzpolitikára lehetőség, de még nem lépett be a válságkezelésbe az Európai Központi Bank (EKB). Majd amikor az amerikai jegybankhoz képest négyéves késéssel belépett, nem volt közös kormányzati-jegybanki válságkezelési, majd helyreállításai politika. Így a 2010-2019 közötti évtizedben valójában nem oldották meg a válságot, csak lefojtották azt – állapítja meg Matolcsy György.

Az idei év elején beütött Európa harmadik válsága. A Covid-19 járvány nyomában az EU-országok többségében gazdasági válság alakul ki. Már látszik, hogy akik jól kezelték a járványt, azoknál jobbak az idei gazdasági kilátások, és ez megfordítva is igaz. Azoknál még jobbak a várható gazdasági adatok, akik nem élték át az eurózóna hosszú, 2008-2009 és 2019 közötti először nyílt, majd lappangó válságát. Még ennél is jobb az idei várható gazdasági eredmény ott, ahol képesek az önálló nemzeti pénzpolitika eszközeit célzottan használni – hangsúlyozza.

Európa 50 éven belüli harmadik válsága azonban éppen csak elkezdődött és elhúzódó válsághelyzetre lehet számítani.

Érdemes a megelőző két válság legfontosabb két tanulságát alkalmazni: önálló pénzpolitikával nyertesen lehet kikerülni még egy közel évtizedes nehéz szakaszból is, de el kell kerülni a külső eladósodást. Hiába van egy országban önálló pénzpolitikára lehetőség, ha a válság terheinek enyhítésére külső hiteleket vesznek fel, mert az korlátozza, majd megszünteti az önálló pénzpolitika mozgásterét. “Ezt mi magyarok tudjuk a legjobban, mert ez történt velünk 2002 és 2010 között: ebből törtünk ki az elmúlt évtizedben” – emlékeztet.

A hibákat nem szabad megismételni, csak így lehetünk a nyertesek nyertesei Európában. De így lehetünk” – szögezi le írásának végén Matolcsy György.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Táguló fényuniverzum-Zsolnay Negyed is bekapcsolódik a pécsi Fényfesztiválba

Fénnyel festett történelmi épületek, tüllök tengerén lebegő fénylények, interakció a mesterséges intelligenciával – a Zsolnay Fényfesztivál 2025-ben is minden érzékszervedet elvarázsolja. Ez nem csak egy fesztivál – ez Európa egyik leglátványosabb városi rendezvénye, ami július 3-6. között immár kilencedik alkalommal borítja fényárba Pécset, több mint százezer érdeklődőt vonzva a városba.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.
Hirdetés

Hírek

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.

Egy új rendszer, ahol a hirdetés nem zavar, hanem segít

A Sharity egy digitális platform, amely az adományozást és a hirdetéseket kapcsolja össze egy 21. századi rendszerben. Az applikáció segítségével a felhasználók reklámok, vagy szponzorált tartalmak megtekintésével támogatást generálhatnak nonprofit szervezetek számára anélkül, hogy saját zsebükből kellene költeniük.

Átlagosan 8 százalékkal magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet május közepi adatai szerint a munkáltatók idén 8 százalékkal magasabb, átlagosan 2150 forint körüli órabért kínálnak a diákoknak.

Javaslat készül az árréscsökkentés kivezetésére

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további bizonytalanság elkerülése érdekében javaslatot tesznek a kormánynak az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére.

Éjfélig nyújtható be az szja-bevallás: fontos tudnivalók az utolsó napra

Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik.

Új lendületet vettek a magyar-amerikai agrárkapcsolatok

Ünnepélyes keretek között írta alá a magyar-amerikai kettős diplomát adó precíziós mezőgazdasági mérnök képzésről szóló megállapodást a Debreceni Egyetem és a Dél-Dakotai Állami Egyetem. Ökrös Oszkár helyettes államtitkár beszédében kiemelte, az egyezmény messze túlmutat a két intézmény közötti formális megállapodáson és új fejezetet nyit a két ország szakmai kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit