Kezdőlap Pénzvilág Megbarátkoztunk a hitelekkel - bumm a személyi kölcsönöknél
No menu items!

Megbarátkoztunk a hitelekkel – bumm a személyi kölcsönöknél

Kevésbé elutasítóak a magyarok a hitelekkel szemben. Az elmúlt egy évben az emberek 10 százaléka vett fel személyi kölcsönt, hitelt pedig 31 százaléka. Egy évvel korábban 8 százalékos, illetve 26 százalékos volt az arány – hangzott el a Cofidis sajtótájékoztatóján.

Holló Bence

Holló Bence, a Cofidis ügyvezető igazgatója elmondta: a lakossági hitelpiacon tevékenykedő Cofidis kiemelkedő eredményekkel zárta a tavalyi évet. A cég árbevétele 2019-ben az előzetes adatok szerint elérte a 15,5 milliárd forintot, az ügyfelek száma a tavalyi év végére meghaladta a 150 ezret, ami 2015-höz viszonyítva 53 százalékos növekedés. A fejlődési ütem dinamikus, a vállalat 60 százalékos hitelállomány-növekedést ért el 2015-höz képest, a teljes portfólió jelenleg meghaladja a 100 milliárd forintot.

Holló Bence elmondta: a teljes hitelállományon belül a személyi kölcsönök és az adósságrendező hitelek aránya a legnagyobb.

A személyi kölcsönök éves kihelyezése 2015-ről 2019-re megháromszorozódott, az adósságrendező hitel kihelyezés ötszöröződött.

Kurucz Imre

Kurucz Imre, az NRC Marketingkutató Kft. ügyvezetője ismertette a legfrissebb Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatást, eszerint a lakosság csupán egynegyede elutasító a hitelekkel szemben. Míg 2011-ben a lakosság 63 százaléka viszonyult pozitívan a hitelekhez, addig 2020-ban a megkérdezettek 74 százaléka volt elfogadó, és 26 százalék utasítja el a hitelfelvételt – mondta.

A fogyasztók tudatosabbá váltak a hitelfelvétellel kapcsolatban, az összehasonlító oldalak térnyerése, valamint a deviza alapú hitelekkel kapcsolatos negatív élmények is erősítették ezt a magatartást. Hozzátette: a fix kamatozás nagyon erős vonzerő, amit személyi kölcsön esetén keresnek a fogyasztók.

Az áruhitelezés területén a 0 százalékos akciók a legnépszerűbbek, a használt autók vásárlásánál pedig lízing helyett jellemzően személyi kölcsönt vesznek fel.

Elmondta: a hitelcélok között az első és második helyen szinte fej-fej mellett áll a bevételek-kiadások egyensúlyban tartása és a lakásfelújítás, korszerűsítés. Viszont a lakásvásárlás megelőzte az autóvásárlást, a negyedik helyen a háztartási gépek és berendezések vásárlása, az ötödik helyen pedig a másik hitel kiváltása szerepel – ismertette.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

A várakozásoknak megfelelő bevételnövekedést ért el a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 224 milliárd forint lett, 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat
Hirdetés

Hírek

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.

MÁV: ezer új autóbusz lesz a Volán-flottánál

Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a MÁV-csoport Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás

Az árstabilitáshoz fegyelmezett monetáris politika kell

A világban tapasztalható bizonytalan geopolitikai és kereskedelmi helyzet olyan inflációs kockázatokat hordoz magában, amelyek miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) újra és újra meg kell erősítenie elkötelezettségét a fegyelmezett monetáris politika fenntartása mellett
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.