Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Megduplázzák a bankadót Szlovákiában
No menu items!

Megduplázzák a bankadót Szlovákiában

Kivezetés helyett megtartják, sőt meg is duplázzák a bankadót Szlovákiában. Az erről szóló törvénymódosítást már jóváhagyta a szlovák kormány.

Szlovákiában 2012-ben vezették be a bankadót és a korábbi tervek annak megszűntetésével számoltak 2020-tól. A jelenleg hatályos szabályozás szerint Szlovákiában a banki intézmények passzívumaik 0,2 százalékát kell befizetniük bankadó formájában.

A kormány által most elfogadott törvénymódosítási javaslat szerint ennek az adónak a mértéke 2020-tól megduplázódik. Ez az adóemelés 144 millió euró tervezett többletbevételt juttat az államkasszába.

A bankadóra vonatkozó jogszabálynak az adó emelését célzó változtatásának kidolgozását a szlovák kormány koalíciós tanácsa kérte a pénzügyminisztériumtól.

Ladislav Kamenicky

A szaktárca vezetője, Ladislav Kamenicky a tervezett változtatás kapcsán a szlovák közszolgálati hírügynökségnek azt mondta: számára az az elsődleges, hogy a jövő évi állami költségvetést úgy fogadják el,  hogy a hiánycél ne lépje túl a GDP 0,49 százalékát. Hozzátette: ezt a célkitűzést azonban veszélybe sodorhatja több olyan jogszabály, amelyek még a jövő év februárjára kitűzött parlamenti választások előtt kerülnek a törvényhozás elé, s ő erre reagálva terjesztette elő a most elfogadott változtatást.

A jogszabály módosítását és a bankadó megemelését az elképzelés ismertté válása óta ellenzi a Szlovák Bankszövetség (SBA), amely szerint bár a szlovák bankszektor a legstabilabbak közé tartozik az Európai Unióban, járulékterhei viszont a legmagasabbak.

A szlovák bankszektor adózás utáni tiszta nyeresége 2018-ban közel 640 millió euró volt, az idei év első felében pedig 346 milliót tett ki, ami éves szinten 2 százalékos növekedést jelent.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.