Kezdőlap Hírek Mégis eladó a Budapest Airport - ajánlatot tett a kormány
No menu items!

Mégis eladó a Budapest Airport – ajánlatot tett a kormány

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Már nem zárkóznak el a Budapest Airport értékesítésétől a tulajdonosok, csak magasabb árat akarnak – tudta meg a Magyar Nemzet.

A hétfői lapszámban azt írták, hogy tárgyalások kezdődtek a magyar kormány ajánlatáról.

Múlt héten kapták meg a kabinet nem kötelező erejű vételi ajánlatát a Budapest Air­port Zrt.-re. A Magyar Nemzet iparági forrásokból úgy értesült, hogy

nem utasították vissza, mint korábban, de a pia­ci érték alattinak ítélték meg.

Ez jelentős változás, a budapesti repülőtér nemzetközi tulajdonosai ugyanis egészen a közelmúltig kizárták részesedésük eladását – jegyezte meg a lap.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Magyar Nemzet kérdésére azt mondta, hogy nem akar nyilatkozni folyamatban lévő ügyről.

Hasonlóan reagált a Bloomberg megkeresésére az egyik tulajdonos, az AviAlliance nevű, német székhelyű légikikötő-kezelő.

A magyar állam ismét többségi tulajdont szerezne a Liszt Ferenc-repülőteret üzemeltető cégben.

Nyilatkozataiban Palkovics László világossá tette: a jelenlegi fő tulajdonos kanadai nyugdíjalapnak nem igazán fontos, hogy modern, kulturált légikikötővel járuljon hozzá a magyar gazdaságfejlesztéshez, az idegenforgalom élénkítéséhez, a közlekedéspolitikai célok eléréséhez – írta a lap.

A Magyar Nemzet úgy fogalmazott, hogy a baloldali kormányzat 2005-ben “pillanatnyi költségvetési szempontoknak engedve adta el” a Budapest Airportot. A 75 évre megkötött koncessziós szerződés rendkívül erős védelmet biztosított a külföldi befektetőknek. A repülőtéri szolgáltatásokból származó szinte minden bevétel az új tulajdonosokat illeti meg – olvasható a lapban.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A várakozásoknak megfelelő bevételnövekedést ért el a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 224 milliárd forint lett, 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Hirdetés

Hírek

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.

MÁV: ezer új autóbusz lesz a Volán-flottánál

Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a MÁV-csoport Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás

Az árstabilitáshoz fegyelmezett monetáris politika kell

A világban tapasztalható bizonytalan geopolitikai és kereskedelmi helyzet olyan inflációs kockázatokat hordoz magában, amelyek miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) újra és újra meg kell erősítenie elkötelezettségét a fegyelmezett monetáris politika fenntartása mellett

Megtorpant tavaly az építési kedv és idén se változott a helyzet

Továbbra sem élénkül az építési kedv, a 2025 első negyedévi KSH-adatok szerint az új lakások száma 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Nézzük át az adóbevallási tervezetét!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készített szja-bevallási tervezetet, amit érdemes átnézni, mert lehet vele teendő.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.