Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Megválasztották Patai Mihályt a BÉT elnökének
No menu items!

Megválasztották Patai Mihályt a BÉT elnökének

Patai Mihályt, a Magyar Nemzeti Bank alelnökét választotta meg a Budapesti Értéktőzsde új elnökének a BÉT közgyűlése, a vezérigazgató Végh Richárd marad.

A közgyűlés határozott arról is, hogya BÉT nem fizet osztalékot, a 2018-as 297 millió forintos adózott eredményt teljes egészében piacfejlesztési tevékenységébe forgatja vissza. A BÉT mintegy 2,5 milliárd forint bevételre tett szert tavaly.

Egy éve adózott nyeresége 176,3 millió forint volt, osztalékot a tőzsde tavaly sem fizetett.

Patai Mihály másodszor foglalja el a BÉT elnöki székét. azüzlet.hu
Patai Mihály második alkalommal foglalja el a BÉT elnöki székét. Korábban 2008 és 2011 között volt a budapesti tőzsde elnöke.

Patai Mihály szerint a tőzsde a jövőben is fontos eszköze lesz a gazdaságfejlesztésnek, valamint a versenyképességi fordulatnak, és az MNB továbbra is támogatni kívánja a magyar gazdaságban betöltött egyre intenzívebb szerepét.

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója ismertette, hogy a BUX index tavaly mind régiós, mind világpiaci tekintetben kiemelkedő eredményt ért el a mindössze 0,6 százalékos, enyhe visszaesés mellett. 2018-ban a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiaci átlagforgalma a 2017-es 10,7 milliárd forintról 6,7 százalékkal nőtt, elérte a 11,4 milliárd forintot.

Elmondta a 2016-2020-as tőzsdefejlesztési stratégia keretében tavaly elért főbb eredményeket; két hazai középvállalat, az emeléstechnikai megoldásokkal foglalkozó Megakrán, valamint a Kajahu étterem- és technológiai franchise tulajdonosa, a Cyberg Corp. vezette be részvényeit a BÉT Xtend piacára. Kilenc részvénytársaság zártkörű alaptőke-emelései révén közel 79 milliárd forinttal nőtt a részvénypiaci állomány 2018-ban. A Prémium kategóriába került három vállalat, az Alteo, a BIF és a Konzum. A Finextnek köszönhetően új SZIT (szabályozott ingatlanbefektetési társaság) is megjelent a tőzsdén.

Beszámolója szerint még teljesebbé vált a cégek részvényparkettre vonzását elősegítő szolgáltatáspaletta. A tőzsde a nyilvános működésre érett, magyar tulajdonú vagy kötődésű cégeket folyamatosan figyelemmel kíséri. Évente ötvenet saját kiadványában és konferenciáján is bemutat. A Londoni Tőzsdecsoporttal közös vállalatfejlesztési képzésre, az ELITE Programra folyamatos az érdeklődés: tavaly nyolc cég kezdte el a képzést Budapesten, Londonban és Milánóban.

A tőzsdére készülő középvállalatok a Mentor program támogatásával tanácsadókat vehetnek igénybe, a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap segíti tőkeemelésüket, illetve bejegyezhetik részvényeiket a közepes méretű vállalkozásokra létrehozott platformra, a BÉT Xtend piacra. A Kijelölt tanácsadókkal (NOMAD) közös együttműködés révén jelenleg 16 széleskörű tőkepiaci tapasztalattal rendelkező szolgáltató segíti közvetlenül a vállalatok tőzsdei felkészülését – emelte ki a vezérigazgató az MTI jelentése szerint.

A BÉT folytatta a hosszabb távon megtérülő befektetések és fejlesztések megvalósítását, többek között ide sorolhatók a nemzetközi terjeszkedés, a befektetők és potenciális kibocsátó vállalatok bázisának szélesítése irányába tett lépések és az informatikai fejlesztések – jegyezte meg Vég Richárd.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.