Kezdőlap Gazdaság Mennyit kerestek a fizikai dolgozók az első negyedévben?
No menu items!

Mennyit kerestek a fizikai dolgozók az első negyedévben?

Az első negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1499 forint volt, ami 10,4 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában tapasztalt 1358 forintos értéket – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary.

Csaknem hétezer munkavállaló béradatait dolgozta fel a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder, amely megállapította, hogy a régiókat tekintve már csak a Dél-Dunántúlon fordul elő 1400 forint alatti átlagos fizikai órabér. Ugyanakkor az Észak-Alföld mellett ebben a régióban volt a legnagyobb, 16 százalékot meghaladó az éves szintű növekedés, ami azt jelzi, hogy a legalacsonyabb béreket fizető országrészekben zajlik a felzárkózás az országos átlaghoz.

Az átlag felett áll a közép-dunántúli régió 1600 forintos átlagos órabérrel, miközben a mezőnyből továbbra is Budapest és Közép-Magyarország emelkedik ki 1900 forint körüli értékével.

A közlemény idézte Hamrák Viktort, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatóját, aki elmondta, hogy továbbra is kétszámjegyű bérnövekedést tapasztalnak a fizikai munkakörökben, a bérek gyors ütemű változását a munkaerőhiány mellett az első negyedévben a minimálbér közel 20 százalékos emelése is hajtotta.

Ez a növekedési ütem várhatóan az egész évre jellemző lesz. A koronavírus kitörésekor tapasztalható rövid megtorpanástól eltekintve a fizikai órabérek növekedésének éves mértéke már hosszú évek óta 10 százalék körül alakult.

Az igazgató szerint az idei helyzet mégis komolyan eltér a korábbi évektől: egy olyan kedvezőtlen inflációs forgatókönyv mellett, amelyben a pénzromlás mértéke kétszámjegyű, akár az is előfordulhat, hogy a 10 százalék körüli nominális béremelkedés ellenére a reálbérek csökkennek.

A Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég magyarországi leányvállalatánál dolgozó csaknem 500 középvezető béradatait vizsgálta meg.

Közölték, a 700 ezer és 1 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál az éves béremelkedés mértéke 2022 első negyedévében átlagosan 7,3 százalékos volt.

Hajnal Pétert, a Moore Hungary ügyvezető partnerét idézte a közlemény, aki elmondta, hogy a középvezetői szegmensben a járvány első évében gyakorlatilag megállt az átlagbérek emelkedése, tavaly ilyenkor mindössze 1,5 százalékos éves szintű bérnövekedést mutattak ki az érintett körben. Most azonban régen látott ütemben zajlanak a béremelések. A jelenlegi inflációs környezetben arra számítanak, hogy a bérnövekedés 2022 további részében is legalább a 7-8 százalékos szinten marad. (forrás: Trenkwalder/MTI)

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
Hirdetés

Hírek

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...