Kezdőlap Hírek Merkel: "Pusztítóbb járványhullám fenyeget." Német támogatás a Szputnyik V-nek
No menu items!

Merkel: “Pusztítóbb járványhullám fenyeget.” Német támogatás a Szputnyik V-nek

A német kormány kész támogatást nyújtani, hogy az EU engedélyét a Szputnyik V EU-s forgalmazására megkaphassa az engedélyt Kép/Forrás: Reuters

Újabb, és az eddigieknél sokkal pusztítóbb járványhullámmal fenyeget az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) B.1.1.7 jelzésű, “brit” változata Németországban – mondta Angela Merkel német kancellár Berlinben.

A kancellár rendkívüli nemzetközi sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy az először Nagy-Britanniában azonosított mutáció már megjelent Németországban, “és nem lehet eltüntetni”, ezért csak védekezni lehet ellene.

Mint mondta, minden eszközzel lassítani kell az eddigieknél sokszorosan fertőzőképesebb vírusváltozat terjedését. Ezért hosszabbították és szigorították meg a járványügyi korlátozásokat, amelyek az új fertőzések és az intenzív kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek számának csökkenése alapján igen eredményesek.

A legfontosabb feladat felgyorsítani a fertőzésszám csökkenését, hogy az új mutáció minél kevésbé tudjon szétterjedni – mondta Angela Merkel, aláhúzva, a B.1.1.7 súlyos veszélyt és új helyzetet jelent a világjárványban.

Van még ugyan némi idő megakadályozni, hogy a “brit” vírusváltozat legyen a meghatározó a különböző mutációk sorában, de nem szabad késlekedni, és az egész EU-ban egységesen kell védekezni. Ez lesz a rendkívüli EU-csúcs egyik fő témája – ismertette a német kancellár, kiemelve, hogy a tagországi állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanácsban első alkalommal tárgyalnak a SARS-CoV-2 mutációiról, és a cél egyelőre a konzultáció, nem a döntéshozatal.

Az EU-s társországokban kifejtett járványügyi erőfeszítésekkel kapcsolatban arról is szólt, hogy Németország közvetlen szomszédságában szinte mindenütt hasonló, és igen szigorú korlátozások érvényesek, az viszont biztos, hogy a nem EU-tag Svájccal külön tárgyalni kell majd, és a leginkább Angliában terjedő B.1.1.7 miatt továbbra is erősen korlátozni kell az EU és a közösségből kivált Egyesült Királyság közötti személyforgalmat.

Svájccal külön tárgyalni kell a szigorításokról

Hozzátette: amennyiben bármely szomszédos vagy más közeli ország vonatkozásában nagyon széttartó a védekezés – például minden üzlet nyitva tart, miközben Németországban minden zárva van – legvégső esetben akár a határok lezárására is szükség lehet.

Kiemelte, hogy jó együttműködésre, a védekezés összehangolására számít, de így sem lehet kizárni a határigazgatási szigorítások lehetőségét.

A kancellár egyebek között az oltási kampányról is szólt, kiemelve: kormányának az a célja, hogy Németországban az idén véget érjen a járvány, ezért arra törekednek, hogy legkésőbb nyár végéig a bő 83 milliós lakosság minden tagjának felkínálhassák az oltás lehetőségét.

Ezzel összefüggésben elmondta, hogy Németország támogatást biztosít Oroszországnak a SARS-CoV-2 ellen Oroszországban kifejlesztett Szputnyik V oltás EU-s engedélyeztetéséhez. Mint mondta, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a témában folytatott megbeszélésén kiemelte, hogy a világjárvány közepette a “pillanatnyilag nagy politikai nézeteltérések” mellett is van lehetőség a humanitárius együttműködésre.

A német kormány így a vakcinákért felelős szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich intézet (PEI) révén kész támogatást nyújtani ahhoz, hogy az orosz fél megszerezze az EU gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyét a Szputnyik V EU-s forgalmazására.

“Ha az EMA engedélyezi ezt az oltóanyagot, akkor a közös gyártásról vagy a vakcina használatáról is beszélhetünk” – mondta Angela Merkel, rámutatva, hogy Oroszország a napokban az EMA-hoz fordult a Szputnyik V engedélyeztetési eljárásának megindítása ügyében.

Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint az utóbbi 24 órában 20 398 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez csaknem ötezerrel kevesebb az egy héttel korábbi 25 164-nél.

A SARS-CoV-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 1013 halálesetet regisztráltak. Ez ugyancsak jelentős csökkenés az egy héttel korábbi 1244-hez viszonyítva.
Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 088 400 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t, a járvány halálos áldozatainak száma pedig 49 783-ra emelkedett.

A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) csütörtöki összesítése szerint egy nap alatt 49-cel, 4787-re csökkent. Gépi lélegeztetésre 57 százalék – 2725 beteg – szorul. A DIVI kimutatása szerint országszerte 27 071 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 4235 ágy szabad.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Értékesítésben nagyot váltott a japán márka Magyarországon

A Hovány csoport a partnereinek küldött levélben jelezte, hogy elváltak útjaik a márkától.  

A kormány számára nagyon fontos az építőipar és az építőgazdaság

Nagy Márton szerint jövőre 5-6 százalékos inflációval számolva 4-5 százalékos, vagy afölötti reábérnövekedés is lehet.

A Pick Szeged Zrt. kedvezőtlen gazdasági környezetben is növelte nyereségét

Az első hat hónapban a nyershús-alapanyagok felvásárlási ára tovább nőtt, júniusban rekordszintre, kilogrammonként 2,5 euróra emelkedett.

Tabuk miatt fuccsol be a családi vállalkozások utódlása

A Generációk Partnere szakértőjének tapasztalatai alapján a sikeres elengedés egyik kulcsa, hogy az alapító találjon magának egy új kihívást, célt.

Hírek

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Gazdaság

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest