Hirdetés
Kezdőlap Egészség-ügy Merkely Béla: a nyugodt karácsony a harmadik oltáson múlik
No menu items!

Merkely Béla: a nyugodt karácsony a harmadik oltáson múlik

Merkely: senki se bízzon az immunrendszerében. Kép forrása: M1/YouTube

A nyugodt karácsony azon múlik, hogy hányan veszik fel a harmadik oltást – mondta a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatornán.

Merkely Béla hozzátette: a harmadik oltás hatása két hét alatt alakul ki, tehát “azok a családok tudnak nyugodtan a családi asztalhoz ülni, ahol két héttel karácsony előtt mindenki felvette a harmadik oltást“.

Kiemelte, hogy az Európai Unióban Magyarországon adták be a legtöbb harmadik oltást. Összehasonlításképpen Izraelt hozta fel példaként, ahol júniusban indult el a negyedik hullám, amely szeptemberre csúcsosodott ki, majd lecsendesedett. Ennek megoldása Merkely Béla szerint a harmadik oltás volt, amelyet a lakosság 45 százaléka kapott meg. Ebből lehet arra következtetni, hogy nálunk is ezt az értéket kell elérni, hogy karácsonykor a családok összeülhessenek és békében ünnepelhessenek.

Izrael példáját azért is hozta fel a rektor, mert ott is 60 feletti százalékban oltott két dózissal a lakosság, viszont ehhez járul hozzá a 45 százalékos átoltottság a harmadik dózissal. Kitért azon európai országokra, ahol sok esetben két dózissal elérték a 80-85 százalékot is, mégis magas a napi fertőzésszám.

Mindez a rektor szerint azzal magyarázható, hogy az első két dózis a betegség súlyos lefolyására, a halálozásra van hatással, míg a harmadik adag a járvány terjedése szempontjából jelentős.

A mostani európai helyzet azt mutatja, hogy a delta variáns visszafertőzte Európát, és olyanok is megkapták, akik egyébként már kétszer oltva voltak, ennek következtében részt vettek a járványban és fenntartották azt – fogalmazott.

Az oltási hetet sikeresnek értékelve azt mondta: remélte, hogy népszerű lesz a regisztráció nélküli oltás, sokat dolgoztak rajta, hogy ne csak növeljék az oltópontok számát, de egyszerűbbé is tegyék a részvételt. Példaként említette, hogy az oltásra rendelkezésre álló időt is bővítették, 7 órától 19 óráig, így bárki megtalálhatta a számára megfelelő időpontot.

A Semmelweis Egyetem négy oltóponton 26 oltóhelyet működtet: a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, a I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikán a Bókay János utcában, az egyetem központi külső klinikai tömbjében, valamint a Szent Rókus Kórházban.

Az oltási hét kiterjesztésével összefüggésben fontosnak nevezte, hogy az igényeknek megfelelően alakítják az erőforrásokat, így ha szükség van több munkatársra, azt is megszervezik.

Ismertette: az egyetem eddig 460 ezer oltást adott be, az oltási akcióhéttel és annak kitolásával az általuk beadott oltások száma a 800 ezret is meg fogja haladni.

Elmondta, hogy az oltási akcióhét arányai országosan azonosak, a legtöbben, 85 százalékban harmadik oltásért jelentkeznek, 10 százalékos az első vakcináért jelentkezők aránya és 5 százalék a másodikért.

Merkely Béla szerint a legfontosabb az, hogy senki se bízzon az immunrendszerében, oltatlanul “a legjobb immunrendszer mellett is kialakulhat citokinvihar, fiatal, huszonéves, sportos testalkatú ember is lélegeztetőgépre kerülhet, halál közelébe“. Hozzátette: ez most egy olyan helyzet, hogy “legalább három oltásra van szükség“.

Az Afrika déli részén felfedezett omikron mutánssal összefüggésben azt mondta: “minden elképzelhető, ez egy ezerarcú vírus, azt azonban nem tartom valószínűnek, hogy ez egy azonnali hatalmas ötödik hullámot generáljon“. Megismételte: az alapimmunizáció a betegség súlyos lefolyásával, a harmadik oltás a járvány terjedésével függ össze, ezért ha ez a két paraméter magas az országban, akkor ez a mutáns “nem fog jelentős problémát okozni“. De azokban az országokban, ahol alacsony az átoltottság és nincs meg a harmadik oltás, ott gondot jelenthet – fűzte hozzá.

A jövőre vonatkozóan azt mondta: egy pontosan meg nem határozható idő múlva megszelídül a vírus, de ez az oltottság következménye lesz. Akik nem oltatják be magukat, azok megkapják a betegséget, aminek “nagy ára van, mert ha valaki oltatlanul kapja meg ezt a vírusfertőzést, akkor az élete sokkal nagyobb veszélyben van, mintha két vagy három oltást követően kapná meg” – vélekedett a szakember.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály: Magyarország a zöld átállás egyik nyertese lehet

Magyarországnak megvannak a pénzügyi eszközei ahhoz, hogy a világgazdaság zöld átállásának egyik nyertese legyen

Bővült a Netrisk csoport

A Netrisk csoport és a Bauer Media Group összevonta az online összehasonlító üzletágát Közép- és Kelet-Európában

Befagytak a hitelkamatok, hiába csökkent a jegybank

A kamatain ugyan nem változtatott egyebekben azonban alapos rendet vágott a lakáshiteleiben decembertől a Raiffeisen Bank.

Iránykereséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Richter hétfőn jelentette be, kötelező erejű szándéknyilatkozatot írt alá a Mithrával estetrolt tartalmazó készítmények forgalmazásáról Kínában.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.