Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Mesterséges intelligenciával ellenőriz a NAV - több terület is külön figyelmet kap
No menu items!

Mesterséges intelligenciával ellenőriz a NAV – több terület is külön figyelmet kap

Illusztráció: Bigstock

Egyre célzottabb ellenőrzésekre képes a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a mesterséges intelligenciát is hasznosító, automatizált folyamataival és a nemzetközi forrásokkal kiegészített adatbázisával – közölte az EY.

A nemzetközi tanácsadó cég emlékeztet arra, hogy az adóhatóság 2023-as ellenőrzési terve szerint az idén kiemelt figyelmet fordít többek között az elektronikus kereskedelemre, az étrendkiegészítőkkel, tüzelőanyagokkal és klímaberendezésekkel foglalkozó vállalkozásokra.

Átfogó ellenőrzésre számíthatnak a webshopok, az élelmiszeripari forgalmazók és az építőipari vállalkozások, de a marketing-, a reklám-, a médiaszolgáltató, valamint a filmgyártó cégek is – jelezték.

A Magyarországon forgalomba helyezett új gépjárművek adóeljárásait továbbra is szigorúan figyeli a hatóság – tették hozzá.

Kiemelt helyen szerepel a jogszerű foglalkoztatás ellenőrzése elsősorban a vagyonvédelmi és építőipari vállalatok és a munkaerő-kölcsönzéssel, illetve a takarítással foglalkozó társaságok számíthatnak vizsgálatra.

Az EY rámutat: iparágtól függetlenül az adóhatóság vizsgálhatja az adókedvezmények és a transzferárazási gyakorlatok, valamint az adó-visszaigénylések jogszerűségét is.

A NAV akár biztosítási intézkedés hatálya alá is veheti az “adókijátszásban” érintett vállalkozás vagyonát az eljárás lezárásig – mondta Bajusz Dániel, az EY adóperes ügyvédje.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett; a gyártás és építés 2010-es években elért sikere után a következő évtized a fejlesztésekről szól.

A mesterséges intelligencia a magyar gazdaság kitörési pontja lehet

A mesterséges intelligencia (MI) a magyar gazdaság kitörési pontja lehet, a kormány ezért arra törekszik, hogy az ország digitalizációs felkészültsége a térség legjobbja legyen.

Sikeresen megújult az adóhatóság

Az adóhatóság sikeres, teljesítette a megújulás, szemléletváltás feladatát.

Versenyképesség megtartásában szerepet játszanak a szolgáltatóközpontok

A magyar gazdaság versenyképességének megtartásában megkérdőjelezhetetlen szerepet játszanak az üzleti szolgáltatóközpontok.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.