Kezdőlap Autóipar Mi volt a téma? - Nagy Márton a CATL vezetőivel egyeztetett
No menu items!

Mi volt a téma? – Nagy Márton a CATL vezetőivel egyeztetett

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerdán hivatalában fogadta a CATL képviselőit – tájékoztatta a tárca MTI-t. A megbeszélés fő témája az európai és globális akkumulátoripar helyzete, Magyarország világpiacon belül elfoglalt pozíciója és a CATL debreceni beruházása volt.

A közlemény szerint az egyeztetésen részt vett Csen Csünvej  (Chen Junwei), a CATL elnök-helyettese, Dióssi Lóránd, a CATL stratégiai tervezésért felelős vezetője, valamint a China Construction Bank Hungary képviseletében Vang Jenjün (Wang Yanyun) vezérigazgató asszony.

A CATL már hatodik éve számít a világ legnagyobb elektromosjármű-akkumulátor előállítójának, globális piaci részesedése 37 százalék. A társaság Németország után Magyarországon is fejleszti kapacitásait, a debreceni gyár építése a legnagyobb zöldmezős beruházásként jelenleg is zajlik, a próbagyártás tervezetten 2025 elején kezdődhet meg – ismertették a közleményben.

A gazdaságfejlesztési miniszter a megbeszélés során kiemelte, hogy az export és beruházás vezérelt magyar gazdaság húzóerejévé mára egyértelműen a járműgyártás és az akkumulátorgyártás lépett elő. Hozzátette, hogy a járműipar jövőjét az elektromos autók jelentik, ebből az is következik, hogy akkumulátorgyártás nélkül nincs fenntartható járműgyártás sem.

Nagy Márton rávilágított, hogy a CATL magyarországi beruházása így egyszerre járul hozzá a magas hozzáadott értékkel rendelkező gazdasági teljesítmény növeléséhez és a munkahelyek megvédéséhez is.

Az akkumulátorgyártás szerves része a magyar gazdaságnak, a következő években több mint 6300 milliárd forintnyi fejlesztés érkezhet az ágazatba, amivel 20 ezer új munkahely létesülhet. Magyarország a világ negyedik legnagyobb akkumulátoripari hatalma lehet Kína, az Egyesült Államok és Németország után, hazánk gyártási kapacitása elérheti a 250 gigawattórát (GWh), ezzel az európai szükséglet 35 százalékát leszünk képesek kiszolgálni – húzta alá a miniszter.

Nagy Márton szerint lényeges, hogy az akkumulátorgyárak jelentősen növelhetik a kutatás-fejlesztési ráfordításokat is. A CATL már kutatói együttműködést kötött az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat akkumulátor-kutatásokra specializálódott részlegével, emellett a kínai társaság saját kutatóintézete további kutatási együttműködések lehetőségét nyitja meg a magyar kutatók számára.

A kormány célja minden beruházás esetében, hogy azok az előírásoknak és környezetvédelmi feltételnek megfeleljenek, illetve minél több magyar cég és minél magasabb szinten kapcsolódhasson be a termelésbe beszállítóként, ezzel is javítva a magyar gazdaság versenyképességét. Ennek érdekében a felek megállapodtak, hogy az egyeztetések a jövőben is folyamatosak maradnak – közölte a tárca.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Nagyot estek az OTP részvényei

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1789,86 pontos, 3,12 százalékos csökkenéssel, 55 589,52 ponton zárt csütörtökön.

Korlátozta az üzemanyagok kivitelét az orosz kormány

Az orosz kormány két lehetőséget mérlegelt az üzemanyagárak stabilizálására: az olajtermékek exportjának átmeneti teljes tilalmát a belföldi piac telítése érdekében, illetve azt, hogy tonnánként 250 dollárra emelje olajtermékek exportvámját.

Javult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapota

Európa több országával ellentétben Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely egy rendkívüli arány és egyben nemzeti kincs is.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Visszavonták az ONEY pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Az ONEY így nem rendelkezett az ügyfelekkel szembeni követelésekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásból eredő egyéb kötelezettséggel az engedély visszavonása és a végelszámolás időpontjában.