Kezdőlap Pénzvilág Minősített otthonbiztosítás - módosultak a feltételek
No menu items!

Minősített otthonbiztosítás – módosultak a feltételek

A biztosítókkal való konzultációkat követően a Magyar Nemzeti Bank módosította a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) feltételeit, ami további kedvezményeket és gyorsabb ügyintézést jelenthet az ügyfeleknek.

A jegybank közölte: a biztosítók ezentúl célzott hűség-, partner- és családi kedvezményeket is kínálhatnak az MFO termékükhöz.

Az MNB a változások között említette, hogy a kártérítési igények a jövőben az esedékességüktől számítva csak 5 év elteltével évülnek el az MFO-termékek esetében.

A biztosítók legkésőbb a kárszemlét követő 5 munkanapon belül kérhetik az ügyfelektől, hogy azok küldjék meg a kár elbírálásához szükséges dokumentumokat.

A biztosítók az eddigi éves gyakoriság helyett immár negyedévente módosíthatják MFO-termékeik meghirdetett díjait, biztosítási összegeit; a már meglévő szerződések díjai továbbra is csak évente egyszer változtatható. Jegybanki elvárás, hogy a korábban szerződött ügyfelek nem kerülhetnek kedvezőtlenebb helyzetbe az újonnan szerződést kötőkhöz képest – sorolta a jegybank.

Az MFO-termékek immár 320 milliárd forintnyi ingó- és ingatlanvagyont védenek – tájékoztatott a jegybank.

A hazai 12 lakásbiztosító és 1 fióktelep közül immár 7 kínál MFO terméket és idén további ilyen termékek megjelenése várható a piacon – jelezték.

Emlékeztettek: a fogyasztóbarát otthonbiztosítások azonos díjért az eddiginél magasabb szintű szolgáltatást nyújtanak, fölösleges kiegészítők, költségek nélkül.

Az MNB felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyfeleknek érdemes eddigi lakásbiztosításukat az évforduló előtt legalább két hónappal áttekinteni, amihez a jegybank honlapján lévő ingyenes kalkulátor is segítséget nyújthat.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...