Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág MNB: folytatódhat a Zöld Otthon Program
No menu items!

MNB: folytatódhat a Zöld Otthon Program

A Magyar Nemzeti Bank által elindított NHP Zöld Otthon Programban (ZOP) megkötött szerződések volumene elérte a 125 milliárd forintot. A 200 milliárd forintos keretből fennmaradó 75 milliárd forintot az MNB felosztotta a részt vevő bankok között az eddigi aktivitásuk alapján, mostantól ennek terhére elégíthetik ki a hozzájuk benyújtott hiteligényeket – közölte Patai Mihály, a jegybank alelnöke, megjegyezve, hogy a nagy érdeklődés miatt a bankhoz benyújtott kérelmek volumene már meghaladta a program keretösszegét, ezért a monetáris tanács a soron következő ülésén tárgyalja a program folytatásának lehetőségét.

Patai Mihály szerint az MNB-nek továbbra is hozzá kell járulnia a zöld és fenntartható gazdaság és az ezt támogató pénzügyi rendszer kialakításához, ehhez pedig rendkívül hatékony eszköz a ZOP. Hangsúlyozta, hogy az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása, ezért a szigorító monetáris politika folytatódni fog a monetáris tanács márciusi üzeneteivel összhangban. Az elsődleges cél veszélyeztetése nélkül azonban a jegybank fontosnak tartja zöld mandátumával összefüggő feladatainak ellátását is – emelte ki.

Patai Mihály

Véleménye szerint a program őszi elindításával az MNB olyan úttörő szerepet vállalt magára Európában, melynek eddigi eredményei aligha kérdőjelezhetőek meg. “Az a legjobb befektetés, ami fenntartható életkörnyezetet teremt mindannyiunk számára. Ehhez pedig elengedhetetlen egy olyan lakosságnak szóló, jegybank által refinanszírozott hitelprogram, ami kedvező feltételekkel a fenntarthatóságot és a zöld szempontokat tűzi zászlójára” – mondta Patai Mihály. Hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben a bankrendszernek is proaktívan kell követnie a jegybank példáját a zöld és fenntartható pénzügyi termékek fejlesztésével.

Az alelnök beszámolt arról is, hogy az elmúlt időszakban kiemelkedő érdeklődésről számoltak be a bankok a Zöld otthon hitelek iránt, ezért a Magyar Bankszövetség írásban kérte a program folytatását.

A jelenlegi pénzpiaci és kamatkörnyezetben természetesen rendkívül vonzóak a Zöld otthon hitel feltételei, hiszen a kedvező árazású jegybanki forrásnak köszönhetően a fogyasztók legfeljebb 2,5 százalékos kamat mellett vehetnek fel hitelt a jelenlegi feltételek szerint” – emlékeztetett.

Az alelnök szerint a programban részt vevő hitelintézetek eddig közel 4000 megkötött hitelszerződést jelentettek az MNB felé 125 milliárd forint összegben, ugyanakkor a legfrissebb visszajelzések alapján a jelenlegi keretösszeg már nem nyújt fedezetet a bankokhoz már beadott összes hiteligény kielégítéséhez.

Az eddigi eredményeket látva a program folytatására teszünk javaslatot a monetáris tanács következő ülésén” – mondta a jegybank alelnöke, aki szerint a program feltételeiben ugyanakkor valamilyen szigorítás mindenképpen várható. “A program eddigi feltételei is már előremutatóak voltak, az elmúlt időszak fejleményei pedig igazolták, hogy az energiahatékonyság növelése a jövőben még inkább felértékelődik” – jelentette ki az alelnök.

Patai Mihály hozzátette, a hitelprogram ösztönzőleg hatott az energiahatékony ingatlanok piacára, mely megalapozott egy hosszú távú, a környezeti fenntarthatóságra nagy hangsúlyt fektető folyamatot. A ZOP indulása óta eltelt fél év alatt többezer energiahatékony ingatlan megépüléséhez biztosított forrást, így hosszabb távon is kedvező irányba befolyásolhatja a zöldingatlan-kínálat bővülését. “Ez egy hosszú távú munka, de Magyarország számára is csak a fenntarthatóságban rejlik a jövő” – emelte ki az alelnök.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A klímavédelemről is szól a bécsi ViennaUP startup fesztivál

Hagyományosan a fesztivál keretében rendezik meg a Smart City Summit-ot, amely idén az energiafüggetlenségre fókuszál.

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

A következő kamatdöntő ülést jövő hét kedden tartja a Magyar Nemzeti Bank, ahol az Equilor várakozása szerint 50 bázispontos kamatvágásról határozhatnak.

Heti várható: Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart.

Megnyílt a JÉGVILÁG a Nyíregyházi Állatparkban

A 10.000 évvel ezelőtti jégkorszakot valósághű mamutok, mamutcsontvázak jelzik.

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Gazdaság

Heti várható: Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart.

Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások

Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint

A többség családon belül dönt a pénzügyeiről

meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.

Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél

Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...