Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág MNB - védőháló. Immár tízmilliárd euró önthető a piacra
No menu items!

MNB – védőháló. Immár tízmilliárd euró önthető a piacra

A Magyar Nemzeti Bank nemzetközi védőhálót alakított ki, amelynek segítségével rövid időn belül akár tízmilliárd euróval képes növelni devizalikviditását, így bármelyik részpiacon fellépő feszültségre képes gyors és határozott választ adni.

Az Európai Központi Bankkal újonnan kötött repo (értékpapír visszavásárlási) szerződés felhasználásával az MNB 4 milliárd euró likviditást biztosíthat a hazai pénzügyi intézmények számára.

A kínai jegybankkal, a PBoC-val 2013-ban kötött devizacsere-megállapodás (swap) mintegy 2,5 milliárd euró likviditást biztosít, a Nemzetközi Fizetések Bankjával kötött repo szerződés 2 milliárd eurót tesz elérhetővé, az amerikai Federal Reserve által meghirdetett repo eszközön keresztül pedig 1-2 milliárd dollár értékű likviditás érhető el az MNB számára.

A megállapodások eredményeként kiépített védőháló a jegybanki devizatartalékon felül jelent addicionális devizalikviditást.

A védőhálóval a jegybank számottevően növelte rendelkezésre álló mozgásterét, ezzel bármelyik részpiacon esetlegesen fellépő feszültségre képes gyors és határozott választ adni, a nemzetközi tartalékok biztonságos szintjének megtartása mellett.

Az MNB nemzetközi tartaléka június végén 30,2 milliárd eurót tett ki, amivel érdemben meghaladja az összes releváns referenciamutató értékét. A tartalékok júniusban 1,1 milliárd euróval gyarapodtak és a február végi állapothoz képest 5,3 milliárd euróval álltak magasabban. Legutóbb 2016 februárjában haladták meg a 30 milliárd eurót.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nosztalgiajáratok is közlekednek a Gyermekvasúton

A budapesti Gyermekvasút a húsvéti hétvégén is várja a kirándulókat, a vonatok 40-50 percenként indulnak a végállomásokról, és a tavaszi szünetben nosztalgiajáratok is közlekednek

Megkezdte munkáját az első greentech és mesterséges intelligencia fókuszú inkubátor

Megkezdte tevékenységét az első, kifejezetten greentech és mesterséges intelligencia fókuszú inkubátor.

Zöld Magyarország: 50 millió facsemete évente

Zamárdiban közösen ültetett fát Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője.

Autóvásárlási roham az USÁ-ban – vám előtti pánikroham

Az Egyesült Államokban rohamosan csökken az új és használt...
Hirdetés

Hírek

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...