Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Munkahelyvédelmi EU-s papír. A SURE-kötvényt tizenháromszorosan túljegyezték Luxemburgban
No menu items!

Munkahelyvédelmi EU-s papír. A SURE-kötvényt tizenháromszorosan túljegyezték Luxemburgban

A luxemburgi értéktőzsdén (LuxSE) kedden tartották az uniós SURE program keretében kibocsátott első, 17 milliárd euró (mintegy 6,1 ezer milliárd forint) összegű szociális beruházási kötvény jegyzését – közölte az Európai Bizottság.

A bizottsági tájékoztatás szerint az értékpapírok túljegyzése több mint 13-szoros volt, a kereslet pedig meghaladta a 233 milliárd eurót.

Az Európai Unió az év elején hozta létre a SURE (szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő támogatás) eszközt, azzal a céllal, hogy Európa-szerte segítsen megvédeni a koronavírus-járvány által súlyosan érintett munkahelyeket és munkavállalókat.

A 17 milliárd eurós szociális beruházási kötvény két részletből tevődik össze. Egy 10 éves futamidejű, 10 milliárd eurós részletből és egy 20 éves futamidejű, 7 milliárd eurós részletből.

Az uniós SURE szociális beruházási kötvényt a luxemburgi értéktőzsdén jegyzik, és a kizárólag a fenntartható értékpapírokkal foglalkozó platformon, a luxemburgi zöldtőzsdén jelenik meg.

Az uniós SURE program legfeljebb 100 milliárd eurós kölcsönt vehet fel a tőkepiacokon annak érdekében, hogy Európa-szerte támogassa a munkahelyek védelmére és a munkanélküliség elleni küzdelemre irányuló erőfeszítéseket. A program keretében eddig 17 tagállam – köztük Magyarország – kap összesen 87,9 milliárd eurós pénzügyi támogatást.

A tagállamok a szociális beruházási kötvények keretrendszerén belül jelentést tesznek a források elosztásáról és a konkrét hatásokról a támogatott munkahelyek számának tekintetében.

Az Európai Unió Tanácsa október 24-én hagyta jóvá a Magyarországnak szóló 504 millió eurós (mintegy 180 milliárd forint) pénzügyi támogatást a SURE program keretében.

A támogatás a munkahelyek megőrzését, a foglalkoztatás szintjének fenntartását és egyes egészségügyi vonatkozású intézkedések finanszírozását fogja elősegíteni.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A technológiák csatája? Kína feljövőben, össztűz alatt – Üzlet és politika

„A telekommunikáció nemzetbiztonsági kérdés. Egy ország saját hálózat nélkül olyan, mint haderő nélkül” - mondta a Huawei alapítója 1994-ben az akkori kínai elnöknek. A gondolatot az USA is magáévá tette. Nemzetbiztonsági veszélyekre hivatkozva tiltotta meg a Huawei amerikai tevékenységét és harcol ellene a nemzetközi porondon. A Huawei a ’90-es évek kis mobiltelefongyártójából mára piacvezető világcég, az alapító Ren Zhengfei pedig milliárdos lett. Hogy áll a tech-csata Petrus Szabolcs cikke.

A Főtaxi marad a repülőtéren

Decembertől újabb öt évre a Főtaxi lesz a Budapest Airport hivatalos taxis partnere. Az együttműködés 2010-es kezdete óta immár a harmadik egymást követő repülőtéri pályázaton bizonyult legjobbnak a Főtaxi ajánlata.

Újabb IT-céget vásárol a 4iG

A versenyfelügyeleti jóváhagyást követően a 4iG Nyrt. megvásárolja a DTSM Kft. 100 százalékos üzletrészét. Az adásvételi szerződést a cégek tulajdonosai már aláírták.

Német hangulatindex – ismét eluralkodott a pesszimizmus

Novemberben már a második egymást követő hónapban romlott az ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe.

Hírek

Újra itt az idősek vásárlási sávja – részletek

Mától vezették be ismét az idősek vásárlási sávját. Az élelmiszerüzletekben, a drogériákban és a gyógyszertárakban a 65 év felettiek a védett vásárlási idősávon kívüli időszakban is szabadon vásárolhatnak.

Volt OTP-s lehet az MKB új elnök-vezérigazgatója

Az MKB Bank december 14-ei rendkívüli közgyűlésén Barna Zsoltot javasolják a vállalat vezérigazgatói posztjára - közölte a pénzintézet.

Bill Gates már csak a harmadik leggazdagabb

Elon Musk, a Tesla alapítója a világ második leggazdagabb embere a Bloomberg számításai szerint. Az eddigi második helyről a harmadik helyre csúszott vissza Bill Gates, a Microsoft alapítója.

Szálló por – Több településen nagy a légszennyezettség

Több településen, különösen Miskolcon és környékén, illetve Nyíregyházán megnőtt a légszennyezettség a magas szállópor-tartalom miatt. Budapest sem kivétel.

Hipót árult vírusellenes csodaszerként – vádemelés

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki engedély nélkül, gyógyszerként forgalmazott egy háztartási hipóhoz hasonló hatású készítményt - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség.

Visszajöhet a vásárlási idősáv – kicsit másképp

A vásárlási idősáv bevezetését javasolták az Idősek Tanácsának tagjai, de a tavaszitól eltérő gyakorlattal - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Feszültség a Közel-Keleten – drágul az olaj

A Brent olajfajta ára szeptember eleje óta a legmagasabb szintre emelkedett hétfő délelőtt a koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatos újabb kedvező hírekre, illetve amiatt, hogy ismét feszültté vált a helyzet a Közel-Keleten.

Mától ingyenesek a parkolóházak éjszakára

A koronavírus-veszélyhelyzetre tekintettel újabb parkolást könnyítő intézkedésekről döntött a kormány.

Tovább nő a gázolaj ára szerdán

Szerdától a gázolaj literenkénti átlagára bruttó 2 forinttal drágul, a benziné viszont nem változik.

Koronavírus – Kína. Egymillió embert már beoltottak

Már mintegy egymillió embert oltottak be a kínai Sinopharm által kifejlesztett kísérleti vakcinával Kína sürgősségi programjának keretében - számolt be a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna a vállalat közlésére hivatkozva.

Harminc év alatt százmilliárd forint bírság – jubilál a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megalakulása óta 5054 eljárást indított a tiszta gazdasági verseny védelmében, 1298 esetben szabott ki versenyfelügyeleti bírságot összesen 100 milliárd 848 millió 726 ezer 900 forint összegben - tájékoztatott a hivatal annak alkalmából, hogy az Országgyűlés éppen harminc éve határozott a megalapításáról.

“Érző robotok” hódítanak japán szíveket

Az ipar számára régóta készülnek a legkülönfélébb feladatokra bevetett robotok. Miért nem ne állhatnának az emberi lélek szolgálatában is? Japán vállalkozó sokat érő ötlet.

Gazdaság

MNB: hamarosan jön a vállalati zöld hitel

A Magyar Nemzeti Bank számára kiemelten fontos a környezeti fenntarthatóság összekapcsolása a pénzügyekkel, ezért a jövőben a vállalatok számára is  bevezeti a zöld hitelt. De a jegybank saját ökológiai lábnyomának csökkentését is kitűzte célul - mondta az MNB alelnöke.

Készpénzes fizetés: a fordulat még várat magára

Továbbra is a készpénz a leginkább használt hazai fizetési eszköz, de a korábbi évekhez képest jelentősen megnőtt a készpénzkímélő fizetési megoldások volumene - közölte az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ).

Távmunka. Az MNB informatikai biztonságot vár a bankoktól

A jegybank legkésőbb január 1-jétől elvárja, hogy a pénzügyi intézmények IT-biztonsági szabályzatai egészüljenek ki a távmunkához szükséges hozzáféréseket szabályozó dokumentummal - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Kötelező e-fizetés. Az új szolgáltatással terminál sem kell

Immár a magyarországi kereskedők is használhatják okostelefonjukat kártyaelfogadásra - jelentette be a SoftPos szolgáltatást bevezető Fizetési Pont és a Mastercard.

Itt a második fogyasztóbarát otthonbiztosítás

A Magyar Nemzeti Bank pozitívan bírálta el a Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás programra jelentkező Wáberer Hungária Biztosító pályázatát. A társaság legkésőbb 60 napon belül megkezdheti a minősített termékek forgalmazását.

NHP Hajrá. Duplázza a keretösszeget az MNB

Az Nhp Hajrá! kihasználtsága november közepére meghaladta az 1000 milliárd forintot, ezért a program keretösszegének 1000 milliárd forintos emeléséről döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom