Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Nagycsaládos autóakció. Kilenc hónap alatt négyezer lízing
No menu items!

Nagycsaládos autóakció. Kilenc hónap alatt négyezer lízing

Április végéig 3605 hétüléses új autóra kötöttek több mint tízmilliárd forint értékű lízingszerződést a nagycsaládosok a tavaly júliusban indult állami autóvásárlási programban – közölte a Magyar Lízingszövetség.

Kiemelték, a feltételeket teljesítő családok maximum 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, a jóváhagyott lízingszerződések száma meghaladja a négyezret, vagyis több mint négyszáz autó esetében már zöld utat kaptak az érintettek, de az autó átadása még nem történt meg.

Thomka Ferenc

Thomka Ferenc, a szervezet elnökségi tagja elmondta, a jóváhagyott és a megkötött szerződések száma közötti különbség azzal magyarázható, hogy sok esetben a megrendelt autók csak hónapokkal később érkeztek meg a kereskedőkhöz.

A kereslet alakulásáról a Magyar Lízingszövetség szakembere elmondta: a múlt év végén és az idei év elején volt jelentős az érdeklődés. Tavaly októberben 548, novemberben 498, decemberben 576, januárban pedig 473 lízingszerződést kötöttek a nagycsaládosok a program keretében. Ezzel szemben februárban 369, márciusban 399, áprilisban pedig 242 finanszírozási kérelmet hagytak jóvá a lízingcégek.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály: Magyarország a zöld átállás egyik nyertese lehet

Magyarországnak megvannak a pénzügyi eszközei ahhoz, hogy a világgazdaság zöld átállásának egyik nyertese legyen

Bővült a Netrisk csoport

A Netrisk csoport és a Bauer Media Group összevonta az online összehasonlító üzletágát Közép- és Kelet-Európában

Befagytak a hitelkamatok, hiába csökkent a jegybank

A kamatain ugyan nem változtatott egyebekben azonban alapos rendet vágott a lakáshiteleiben decembertől a Raiffeisen Bank.

Iránykereséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Richter hétfőn jelentette be, kötelező erejű szándéknyilatkozatot írt alá a Mithrával estetrolt tartalmazó készítmények forgalmazásáról Kínában.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.