Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Negyedével nőtt a Magyar Suzuki árbevétele
No menu items!

Negyedével nőtt a Magyar Suzuki árbevétele

Az esztergomi Magyar Suzuki Zrt. tavaly 23 százalékkal növelte a belföldi értékesítésből származó nettó árbevételét, az exportértékesítésből eredő nettó árbevétele pedig 23,5 százalékkal emelkedett.

Fejesné Gyurján Ildikó, a vállalat HR-ért, pénzügyekért és informatikáért felelős operatív igazgatója elmondta: a társaság csaknem 2,41 milliárd euró értékű nettó árbevétellel zárta a 2019-es évet. Exportból 2,07 milliárd euró származott, a belföldi értékesítés árbevétele 343,3 millió euró volt.

Az esztergomi Suzuki-gyár. Fotó: Magyar Suzuki

A Suzuki alapítása óta 1,9 milliárd eurót fektetett be Magyarországon, ezzel az értékkel a legnagyobb japán beruházó. A vállalat tavaly 60 millió eurót fordított fejlesztésekre, főként a hibrid modellek bevezetésére.

Krisztián Róbert, kereskedelemért és értékesítésért felelős operatív igazgató elmondta, a társaság tavaly 2,2 százalékkal növelte hazai piaci részesedését.

A márka az utóbbi négy évben vezeti a hazai újautó eladásokat, 2019-ben a hazai piacon 16,32 százalékos volt a Magyar Suzuki részesedése, 25766 új Suzukit helyeztek forgalomba az országban.

Az igazgató tájékoztatása szerint világszerte összesen 185 002 Esztergomban gyártott személygépkocsit adtak el tavaly, közülük 133 515 Vitara és 51 487 SX4 S-CROSS modell volt. A tavalyi gyártás 88 százaléka – 168 774 jármű – exportra készült.

Krisztián Róbert ismertette, a Magyar Suzuki Zrt. 2019-ben globálisan 194 447 járművet adott el 123 országban, ezzel 13,13 százalékkal növelte értékesítését 2018-hoz képest.

Josinobu Abe

Josinobu Abe elnök-vezérigazgató elmondta, 2020-ban a termelés új korszaka kezdődött az üzemben, mivel az európai piacra már kizárólag hibrid modelleket gyártanak Esztergomban.

A vállalat vezetője kiemelte, tavaly áprilistól a Magyar Suzuki a japán vállalatcsoport európai pótalkatrész- és kiegészítőtartozék-központja. A nagymértékben automatizált elosztó- és raktárbázisból hetente átlagosan 125 kamionnyi alkatrészt és pótalkatrészt szállítottak 120 ország disztribútorainak.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gulyás: március 15-ig maradnak a korlátozások

A kormány március 15-ig változatlan formában fenntartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Szálló por. Tíz településen veszélyes a levegő

Már tíz településen veszélyes a levegőminőség a magas szállópor-tartalom miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

Új vezérigazgató a magyar Cofidis élén

Jean-François Rémy december 1-je óta tölti be a Cofidis Magyarországi Fióktelepének vezérigazgatói posztját. Az új igazgató Holló Bence helyére lépett, aki 12 évig vezette a hitelintézetet - közölte a társaság.

Agrárbiztosítás – tovább nőtt a támogatási keret

Tavaly ötmilliárd forintról hétmilliárdra, idén pedig további négy milliárddal nőtt a mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtott támogatás keretösszege - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Hírek

Gulyás: március 15-ig maradnak a korlátozások

A kormány március 15-ig változatlan formában fenntartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Szálló por. Tíz településen veszélyes a levegő

Már tíz településen veszélyes a levegőminőség a magas szállópor-tartalom miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

NASA – Nagyfelbontású panorámafelvétel a Mars felszínéről

Hazaküldte a vörös bolygó felszínéről készített első, nagyfelbontású panorámafelvételét...

Csőd szélén a Cseh Légitársaság

Súlyos gondokkal küzd a Cseh Légitársaság (CSA), a vállalatot szerkezetátalakítással szeretnék megmenteni a csődtől - ismerte el Vladimíra Dufková, a CSA szóvivője.

Rendkívüli támogatás a magánalapítású állatkerteknek

Rendkívüli támogatást kaphatnak a pandémia miatt nehéz helyzetbe került magánalapítású állatkertek - közölte az Agrárminisztérium.

Roaming-díjak. Tíz év hosszabbítás az EU-ban

Az Európai Bizottság új rendeletet terjesztett elő annak biztosítására, hogy továbbra is többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során - tájékoztatott az uniós bizottság.

Iparűzési adóelőleg – felezés. Csak nyilatkozni kell

Az iparűzési adó felezése automatikusan jár a kis- és közepes vállalkozásoknak. A március 15-ig fizetendő adóelőleg is felezhető, ehhez csak egy nyilatkozat benyújtására van szükség - közölte a Pénzügyminisztérium.

Európa legnagyobb drogfogása – óriási kokainszállítmányt füleltek le

Több mint 16 tonna kokaint foglaltak le Hamburgban - közölte a német vámhivatal. Hírügynökségek szerint ez az eddigi legnagyobb drogfogás Európában.

Alkoholfogyasztás. Nem mindegy, milyen munkakörben dolgozunk

Brit kutatók összefüggést találtak bizonyos szakmák, munkakörök és az erős alkoholfogyasztás nagyobb valószínűsége között.

Koronavírus – Reuters: az AstraZeneca feleannyi vakcinát szállít az EU-nak, mint amennyit vállalt

Az AstraZeneca gyógyszergyár arról értesítette az Európai Uniót, hogy az idei év második negyedévében kevesebb mint a felét szállítja le a megállapodásukban foglalt, koronavírus elleni oltóanyagnak - közölte egy névtelenül nyilatkozó uniós illetékes a Reuters hírügynökséggel.

Novák: nem kell fizetniük a bölcsődéért a nagycsaládosoknak

Mentesülnek a bölcsődei térítési díj megfizetése alól a három vagy több gyermeket nevelő szülők - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Szeged – vádemelés. Félmilliárd forint táppénzt akartak kicsalni

Üzemi balesetre hivatkozva 568 millió forint táppénzt igényelt egy szegedi pár, az ügyészség vádat emelt ellenük - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője.

Gazdaság

Elemzők: a várakozásoknak megfelelően maradt változatlan az alapkamat

Nem számított a piac a jegybanki alapkamat módosítására, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi döntése megfelel az elemzői várakozásoknak - vélik az MTI-nek nyilatkozó szakértők.

Kamatdöntés – Monetáris tanács: továbbra is az árstabilitás a legfontosabb szempont

A Magyar Nemzeti Bank szerint a koronavírus-járvány okozta válságból elhúzódó a kilábalás, Magyarországon a vártnál kedvezőbben alakult a múlt év vége, és 2021 második negyedévében normalizálódhat a helyzet, a jegybank továbbra is az árstabilitás fenntartását tekinti a legfontosabb szempontnak - derül ki az MNB Monetáris Tanácsának közleményéből.

Monetáris tanács: marad az alapkamat 0,60 százalék

Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét, és a kamatfolyosón sem változtatott a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa - közölte az MNB.

Tállai András: 70 ezer vállalkozó utoljára nyújt be önálló áfabevallást a héten

A NAV jövőre 70 ezer vállalkozásnak küld áfabevallási tervezetet, az ideit még e nélkül kell a héten benyújtaniuk a cégeknek - mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Javította a Moody’s a Budapest Bank és az MKB minősítéseit

Javította a Budapest Bank és az MKB Bank egyes minősítéseit, illetve betétosztályzati kilátásukat a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő a második legnagyobb magyarországi pénzügyi szolgáltatási csoport létrejöttét eredményező bankrészvény-tranzakció potenciális előnyeivel indokolta a lépést.

Hitelfelmondási moratórium után – katasztrófa vagy újabb egyezség?

Mire lehet számítani a hitelfelmondási moratórium lejárta után? Mi lesz a felmondott hitelekkel? Kevesen tudják, hogy a követeléskezelőkkel is meg lehet állapodni a tartozás átütemezéséről. Az is tény: a tisztánlátást, a piac tisztulását a törvényi szabályozás hiánya is nehezíti. A MAKISZ (Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége) reprezentatív felmérése.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom