Kezdőlap Gazdaság Nézzük át még május 21-e előtt a tervezetet!
No menu items!

Nézzük át még május 21-e előtt a tervezetet!

Nemzeti Adó és vámhivatal NAV. Már eléárhetők az adózáshoz szükséges információk az szja-hoz AzÜzlet.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által készített szja-bevallási tervezetet május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni, a teendőket nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.

A tervezet átnézését legegyszerűbben az elektronikus azonosítással rendelkezők tehetik meg a NAV honlapjáról elérhető webes felületen.

Azok az adózók pedig, akik kérték az adóbevallási tervezetük postázását, május elejéig kapták meg azokat a NAV-tól. Tanácsos átnézni a papíralapú tervezetet, illetve elolvasni a mellékelt tájékoztatót, amelyben minden fontos tudnivaló megtalálható.

Akik nem módosítanak a tervezetükön, azoknak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – a kiajánlott tervezet lesz a bevallása május 21-ével.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy akiknek visszajár a befizetett adóból vagy fizetniük kell a bevalláskor és az 500 ezer forintot meg nem haladó szja és szocho-fizetési kötelezettségükre részletfizetést kérnének, azoknak a papír alapú bevallási tervezethez melléklet személyre szabott kiegészítő nyilatkozatát kell kitölteni és visszaküldeni május 21-éig. Az e-SZJA felületen elérhető bevallási tervezet is kiegészíthető a visszaigénylési adatokkal és a részletfizetési nyilatkozattal, továbbá az adó bankkártyával befizethető a felületen is.

Ha bárkinek kérdése van a tervezetekkel összefüggésben, általános tájékoztatás előzetes regisztráció nélkül is kérhető az ingyenesen hívható NAV Infóvonalon, a 1819-es telefonszámon, amely május 13. és 17. között 8 óra 30 perctől 18 óráig, május 21-én 8 óra 30 perctől 20 óráig érhető el – közölte a NAV kedden az MTI-vel.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nem fizet osztalékot az AutoWallis és a PannErgy

Az éves közgyűlés határozata alapján nem fizet osztalékot az AutoWallis, az erre fordítható összeg eredménytartalékba kerül a társaság növekedési stratégiájának támogatása érdekében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Az MNB megtiltotta egy magánszemélynek, hogy jogosulatlan betétet gyűjtsön a fogyasztóktól

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ideiglenes intézkedésként, vizsgálatának lezárásáig...

A 2026-os költségvetés tervezete a Költségvetési Tanácsnál

Csütörtökön a kormány átadta a 2026-os költségvetés tervezetét a Költségvetési Tanácsnak.
Hirdetés

Hírek

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.