Kezdőlap Pénzvilág Nőtt a Duna House árbevétele és nyeresége 2018. negyedik negyedévében 
No menu items!

Nőtt a Duna House árbevétele és nyeresége 2018. negyedik negyedévében 

A Duna House cégcsoport  2018. negyedik  negyedévében több mint 2 milliárd forint árbevétel mellett 255,4 millió forint adózott nyereséget ért el, ami az előző év azonos időszakához képest 68, illetve 47 százalékos emelkedést jelent – tette közzé a Duna House Holding Nyrt. szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. 

A 2018-as év egészében a cégcsoport 72 százalékkal, 8,072 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 1,718 milliárd forint volt, ami 87 százalékkal haladja meg 2017-es eredményét.

A cégcsoport igazgatósága törzsrészvényenként 250 forint osztalék kifizetését fogja javasolni a társaság közgyűlésének.

A negyedik negyedévben a franchise szegmens árbevétele 17 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi adathoz képest. A növekedés elsősorban a magyarországi hálózatnak köszönhető, míg Lengyelország stagnált.

A Duna House cégcsoport által közvetített hitelvolumen a tavalyi negyedik negyedévben meghaladta a 34 milliárd forintot, ez 83,1 százalékos éves növekedés.

A jelentés szerint a negyedévet meghatározta az ötödik legnagyobb lengyel hitelközvetítő, a Gold Finance akvizíciója november elején, ezáltal 184,1 százalékkal bővült a lengyelországi hitelvolumen, 30 százalék feletti organikus növekedés mellett.

A Duna House Holding Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára szerdán 4000 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvény legmagasabb ára 4340 forint, a legalacsonyabb 3360 forint volt. /MTI/

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

18 milliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési pályázat indul 5000 lakos alatti településeknek

Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre

A török tea – az együvé tartozás mindennapi rítusa

A török tea – çay, ahogy helyben mondják – nem pusztán ital. Vöröses árnyalata, tulipánformájú pohara és a hozzá tartozó mozdulatok olyan jelentésrétegeket hordoznak, amelyek túlmutatnak a koffeintartalmon.

Az egy évvel korábbinál 3,6 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

2025 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,6, munkanaptényezővel kiigazítva 5,5 százalékkal magasabb volt az egy évvel azelőttinél

Az engedély megvan: James Bond repülő autója utódokat kaphat

A Special Light-Sport Aircraft“ (LSA) Fotó:Terrafugia Autózni, gázt adni és...
Hirdetés

Hírek

18 milliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési pályázat indul 5000 lakos alatti településeknek

Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre

A török tea – az együvé tartozás mindennapi rítusa

A török tea – çay, ahogy helyben mondják – nem pusztán ital. Vöröses árnyalata, tulipánformájú pohara és a hozzá tartozó mozdulatok olyan jelentésrétegeket hordoznak, amelyek túlmutatnak a koffeintartalmon.

Adatszolgáltatás július 20-ig az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.

Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is

A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,