Kezdőlap Budapest Nyáron egyre több lesz az extrém eső és a szárazság is
No menu items!

Nyáron egyre több lesz az extrém eső és a szárazság is

Valószínűleg a klímaváltozás hatására szélsőségesebb lett a nyári csapadék eloszlása Budapesten: az utóbbi 30 évben egyaránt nőtt a rendkívül csapadékos napok száma és az egybefüggő száraz időszakok maximális hossza is – írta Kis Anna meteorológus cikkében.

A Másfélfok – Éghajlatváltozás közérthetően oldalon a meteorológus kiemelte: az elmúlt évtizedek adatai és a trendek alapján olyan nyár is lehet a fővárosban, hogy akár fél hónapig egyáltalán nem esik eső, ugyanakkor egy nyáron több, 40 millimétert is meghaladó extrém csapadékos nap is lehet. Országos átlagban maradt a változékonyság, bár a rekord csapadékos és száraz nyarak jellemzően az utóbbi évekből kerültek ki, miközben mind a szárazság, mind az extrém csapadék sok gondot okoz a közlekedésben, a mezőgazdasági termelésben, a természetes és az épített környezetben – tette hozzá.

Kis Anna

Jelentős csapadékmennyiségnek számít, ha az egy nap alatt lehullott mennyiség meghaladja a 20, 30 vagy akár a 40 millimétert – ismertette az adatokat, megjegyezve azt is, hogy már 10 milliméternél több eső is problémákat okozhat például a közlekedésben.

Kis Anna kifejtette: az elmúlt 120 év adatait vizsgálva az látszik, hogy az utolsó 30 évben, az 1991-2020-as időszakban Budapesten nőtt az extrém csapadékos napok száma a nyári hónapokban. A fővárosban korábban jellemzően 20 körül alakult azon napok száma, amikor 30 milliméternél is több eső esett, de az elmúlt 30 évben ez a száma már elérte a 27-et. Az 1901-1930 és 1961-1990 időszakok nyarain összesen hat, 1931-1960 között pedig nyolc nap fordult elő Budapesten, amikor 40 milliméternél több csapadék hullott, az 1991-2020-as időszakban viszont már 12 ilyen nap volt. Megjegyezte ugyanakkor, hogy 1991 óta is voltak olyan nyarak, amikor egyetlen napon sem volt extrém, azaz 20 millimétert meghaladó eső a fővárosban.

Kitért arra is, hogy a potenciális károkozás szempontjából az is fontos, hogy 24 órán belül hogyan oszlik el az eső. A Országos Meteorológiai Szolgálat vizsgálata alapján készült elemzés szerint a legmagasabb értékek az utolsó (2013-2017 közötti) évekből kerültek ki.

Felhívta a figyelmet, hogy a fővárosban különösen problémás a nagy csapadékú napok számának gyakoribbá válása és az intenzitás növekedése. A rengeteg betonfelület “vízzáróként” viselkedik, így lassítja a víz talajba való szivárgását. Sok esetben ellehetetleníti a közlekedést, a csatornahálózat nem képes elvezetni a vizet, városi villámárvizek alakulhatnak ki, lakások, pincék ázhatnak be.

Ezért is fontos, hogy a városok tervezésekor a “kék- és zöld infrastruktúra” kerüljön előtérbe, amely mérsékelheti az intenzív csapadékesemények okozta károkat – írta a meteorológus, aki példaként említette a zöldtetők, a vízáteresztő burkolatok használatát, mesterséges mélyedések, tavak, esőkertek létesítését.

Egyre növekednek a vízkockázatok az éghajlatváltozás hatására Kép/Forrás: Kis Anna logja

Kis Anna hangsúlyozta, hogy nemcsak az extrém esőzés, hanem a csapadék hiánya is komoly gondokat okozhat. Az egymást követő száraz napok maximális száma (tehát amikor megszakítás nélkül nem hullik eső) kis mértékű növekedést mutat a nyári hónapokban. Az 1901-1930, 1931-1960, 1961-1990 időszakokban átlagosan 13 napig tartottak a leghosszabb egybefüggő száraz periódusok nyáron. 1991-2020-ra ez a szám 15 napra nőtt, azaz átlagosan akár egy fél hónap is eltelhet (0,1 millimétert meghaladó) csapadékhullás nélkül.

Magyarországon az elmúlt fél évszázadban a nyári csapadék változékonysága figyelhető meg. Ugyanakkor kiemelhető, hogy a legszárazabb és a legcsapadékosabb nyarak jellemzően az utóbbi években fordultak elő. 2000-ben és 2003-ban 120 milliméter alatt maradt az évszakos csapadékösszeg, míg 2005-ben és 1999-ben meghaladta a 320 millimétert. Az egyes nyári hónapok csapadékösszegeit nézve az látható, hogy a szélsőségesebb mennyiségek jellemzően 1990 után fordultak elő – elemez a szakértő.

Kis Anna cikkében azt írta: az éghajlati modellszimulációk szerint Magyarországon a jövőben szélsőségesebb lesz a csapadékeloszlás. Várhatóan hosszabb egybefüggő száraz időszakokra lehet számítani. Továbbá valószínűleg növekedni fog az egy nap alatt lehullott maximális csapadékmennyiség. Ez – mint kiemelte – összefügg a hőmérsékletemelkedéssel. Tehát a csapadék nagymértékű természetes változékonysága mellett az emberi tevékenységből eredő közvetett hatások is szerepet játszanak a tendenciákban – jegyezte meg a meteorológus.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A Galleri-tesz egy újabb remény lehet a daganatos betegeknek

A Galleri-teszt, vagyis a rák több mint 50 formájának kimutatására szolgáló vérvizsgálat segíthet a diagnózis felgyorsításában és a betegek kezelésének gyorsabb megkezdésében - állítja egy új tanulmány.

31 milliárdosnak van több pénze, mint amennyi az USA kormányának készpénzállománya

Az amerikai államkincstár készpénzállománya veszélyesen alacsony szintre süllyedt, mivel Washingtonban még mindig nem tudtak megegyezni az adósságplafon emeléséről. A Bloomberg Billionaires Index szerint a világ 31 leggazdagabb emberének mind magasabb a vagyona, mint amekkora az amerikai kormány készpénzállománya jelenleg.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

Hírek

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Péntektől olcsóbb lesz a gázolaj

Pénteken 2 forinttal csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, a benziné viszont a héten már nem változik.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.

Az MNB után a bankok is elkezdték vagdosni a kamatokat

Az MNB májusban megindult kamatcsökkentésére máris reagáltak a bankok: kis lépésekkel, de többen is mérsékelték a személyi kölcsönök kamatait - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Ha a jegybank kitart, a hitelek is folyamatosan olcsóbbá válhatnak az elkövetkező hónapokban.