Kezdőlap Fókuszban Nyíregyháza polgármestere: a munkahelyteremtésre fókuszálunk
No menu items!

Nyíregyháza polgármestere: a munkahelyteremtésre fókuszálunk

Munkahelyteremtés! Ez a befektetésösztönzés elsődleges célja Nyíregyházán, hogy a nyíregyháziak saját városukban találjanak megfelelő munkahelyeket – fejti ki Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. Ehhez illeszkedik a két legújabb – német, illetve dél-koreai – cég letelepedése is, akik komoly hozzáadott értéket előállítva, több mint 1500 új munkahelyet teremtenek Nyíregyházán. Ezt a gondolatmenetet igazolja vissza a Nyíregyházáról indulva országos hálózatot épített Marso Kft. és a városban megtelepedő Mentavill is, mondván: a város fejlődése a magyar befektetők számára is vonzó.   

– Polgármesterjelöltként minden önkormányzati ciklus elején meghatároztam az adott ciklus, legutóbb a mostani öt év, legfontosabb elvárásait. 2019-ben azt fogalmaztam meg, hogy az első számú prioritás Nyíregyházán – miután már a közúti infrastruktúra fejlesztésben, intézmények felújításában, sok minden másban nagyot léptünk előre – az, hogy színvonalas, munkahelyteremtő beruházásokat hozzunk a városba. Ehhez természetesen kormányzati támogatás kell, anélkül nem igazán lehet elindulni. De emellett szükség van az egész város szerepvállalására és arra is, hogy Nyíregyházát a megfelelő módon mutassuk be a lehetséges befektetőknek, akik mindig több ország, több helyszíne, városa közül választják, hogy hova telepedjenek le.

Az érvek felsorakoztatása kapcsán alapvető változás, hogy amíg 30 éve még az autósztráda közelsége volt a legfontosabb ütőkártya a beruházással kapcsolatos döntéseknél, annak köszönhetően, hogy az autópályahálózat már mindenhová elér, a befektetők megnyeréséhez már sokkal komplexebb megközelítésre van szükség. Ezek közül az első számú prioritás egyértelműen a szakképzett munkaerő megléte lett – elemez Kovács Ferenc, aki 2010 óta vezeti Nyíregyházát polgármesterként.

Pénzügyi biztonságra törekedve

Ezt a megközelítést alkalmazva, 2019 novemberében, már a város alakuló közgyűlése elfogadott egy befektetés-ösztönző stratégiát. A következő ülésen pedig, decemberben az ehhez kapcsolódó támogatási rendelet született meg.

Kovács Ferenc

– Ezek után, 2021-ben jött létre ötmilliárdos alaptőkével a Nyíregyházi Városi Tőkealap a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tematikus vállalkozásfejlesztési alapja, amelynek működtetésében meghatározó szerepe van a városnak. Az alap célja, hogy a helyi vállalkozások olyan ígéretes fejlesztési, beruházási lehetőségek megvalósításához kapjanak tőkejuttatást, amelyek elősegítik a város és a régió fejlődését. Ezt követően jött létre a Nyíregyházi Iparfejlesztési Alap az MFB, a XID Befektetési Zrt. és Nyíregyháza város részvételével azzal a céllal, hogy közel 60 ezer négyzetméternyi ipari és logisztikai csarnok létrehozásával is segítsük a tőkebefektetéseket. Ez volt az egyik irány.

De talán még ennél is fontosabb volt annak rögzítése, hogy a befektetésekhez ipari parknak minősíthető, a befektetéshez előkészített területre van szükség. Nyíregyházán akkor már megvolt az a 127 hektáros ipari park, amelynek teljes területéből már csak 8-10 hektár nem volt eladva. Ami viszont egy modern ipari park feltételeinek nem igazán felelt meg. Ezt figyelembe véve döntöttünk az ipari park extenzív fejlesztése mellett.

A polgármester elmondása szerint a lépésben az is meghatározó volt, hogy az ipari park mellett kiválasztott a területre az előző vezetés még az akkori választások előtt, 2010 elején egy pesti céggel olyan opciós szerződést kötött, ami 2020 időszakában időben járt le. Azzal pedig, hogy az érintett cég egyetlen hektárt sem vásárolt meg, megszervezhetővé vált a terület, ami nagy lépést jelentett ahhoz, hogy az elmúlt két és fél évben nagyságrendekkel bővült az ipari park.

– Több mint 500 hektárnyi területet vásároltunk kormányzati támogatással. De nem visszatérítendő támogatást kértünk, hanem olyan megállapodást kötöttünk a kormánnyal, amiben kamatmentes kölcsönt kapott a város. Azzal a konstrukcióval, hogyha eladunk egy területet, a vételárból visszafizetjük a területarányos részt. A megszerzett területet azonban nem volt elég csak megvásárolni. Ezt követően a terület termőföldből való kivonása, s nagyobb részt a régészeti feltárások, a lőszermentesítés, illetve a talajmechanikai vizsgálatok is megtörténtek. Ennek eredményeként újabb gazdaságfejlesztési terület született.

A befektetői érdeklődésre jellemző, hogy az elmúlt időszakban 100 hektárnyi terület már gazdára is talált a Nyíregyházán betelepedő, vagy a tevékenységét bővítő cégek körében.

A jövő generációjának is tervezve

– Munkahelyteremtő befektetések. Nyíregyháza számára most ez az első számú prioritás. Nemcsak azért, mert ebből majd iparűzési adóbevétel lesz, amit majd a városfejlesztésre lehet fordítani. Hanem elsősorban azért, mert 50-60 éves átok Nyíregyházán, hogy nagyon sok fiatal azzal megy el a főiskolákra, egyetemekre, hogy szeretne majd hazatérni, de végül mégsem itt alapít családot. Ez ráadásul nem csak a nyíregyházi, hanem a Nyíregyházán tanuló fiatalokra, mert a szakképzési centrum iskoláiban tanuló diákok mintegy 60 százaléka a megyéből jelentkezett. A gimnáziumoknál pedig 35 százalék körüli ez az arány. Ezért érzem kulcskérdésnek azt, hogy a vonzó munkalehetőségek megteremtésével a jelen és a jövő generációja számára hosszútávon is vonzóbbá tegyük a várost. A saját életemmel is ezt példázom, mert egy kis faluban születtem, ott nőttem fel, középiskolás voltam Nyíregyházán és a budapesti jogi egyetem után ide is vágytam vissza.
Kovács Ferenc ezért is tartja is komoly eredménynek, hogy olyan meghatározó multinacionális cégek, mint a Lego, a Michelin, vagy éppen a Continental után most két újabb jelentős, nemzetközi cég választotta Nyíregyházát. Közülük az elkövetkező 3-4 évben az egyik 1200, a másik 400 munkahelyet fog létesíteni. Azt pedig külön büszkeségként említi, hogy a mobiltelefonokhoz, laptopokhoz és más elektronikai termékekhez használt szeparátor, vagyis  akkuvédő fóliát előállító dél-koreai W-SCOPE, 300 milliárd forintos beruházással, egész Európában elsőként épít gyárat Nyíregyházán.

A másik befektető a német Boysen-csoport, 60 milliárd forintos beruházással az elektromos autókhoz gyárt akkumulátor fedelet. A cég a BMW csoport régi stratégiai partnere (a Boysen korábban a kipufogórendszerek 90 százalékát szállította a BMW-nek), amely a város mellett az egész megye fejlődéséhez is hozzájárul a munkahelyteremtő befektetésével.

– Rendkívül fontos kihangsúlyozni, hogy a Boysen mindenféle híresztelés ellenére nem akkumulátorgyárat létesít, hanem akkumulátor tartót és fedőlemezt gyárt majd Nyíregyházán. Ami semmilyen veszélyt nem jelent a környezetre, vagy a lakosságra. A két új cég pedig azzal is szélesíti a város gazdasági portfolióját, hogy nem összeszerelő üzemet létesítenek, a most zajló, legújabb ipari forradalomhoz kapcsolódva új technológiát és gyártási kultúrát honosítanak meg Nyíregyházán. Ahol nem mellesleg még 400 hektárnyi, Magyarországon a befektetésre legjobban előkészített terület áll rendelkezésre az ipari parkban, amivel kapcsolatban újabb potenciális letelepedő céggel folytatunk tárgyalásokat.

Tesszük ezt azért is, mert meggyőződésünk, minden nyíregyházi szülőnek, nagyszülőnek is fontos, hogy a gyerekeik, unokáik, akik Nyíregyházán tervezik a jövőjüket, ezt meg is tudják valósítani. Amihez talán mindennél fontosabb az, hogy most és a későbbiekben is színvonalas munkahelyeket találjanak a városban.

Nyíregyházáról hódították meg az országot

Az abroncskereskedelem piacvezető szereplői közé tartozó Marso Kft. azon cégek egyike, akik az elmúlt három évtizedben sikeresen valósították meg a Nyíregyházához kötődő életmodellt. Az árbevételt tekintve a keleti régió 6. legnagyobb cége ugyanis Nyíregyházáról indulva vált a maga területén az ország meghatározó cégévé, amelynek Romániában és Szerbiában is van már érdekeltsége.

Becser Zoltán

– Annak ellenére, hogy tavaly, a nyári aszály és az energiaárrobbanás miatt felemás módon alakult a kereslet, mert az év elején robogott a piac, a nyártól kezdve viszont befékeződött a kereslet, kifejezetten jó, 22 százalékos árbevétel-növekedést sikerült elérnünk. Az eredmény tekintetében is meghaladtuk a tervezetet – fejti ki Becser Zoltán, a Marso Kft. ügyvezető igazgatója.

Aki úgy látja, az alapító tulajdonosok kristálytiszta víziójára volt szükség ahhoz, hogy a Marso az ország keleti sarkából mára országosan is jegyzett céggé vált.

– A Marso alapító tulajdonosai mindig hosszú távra terveztek, és már induláskor komolyabb célokat fogalmaztak meg, mint amilyet – különösen a három évtizeddel ezelőtt -, induló cégek elsőre meg szoktak fogalmazni. Ők már az első perctől országos és akár nemzetközi szerepvállalást terveztek. Ehhez igazították a cég szerkezetét és mindemellé rendkívül komoly tervszerűség és fegyelmezett pénzügyi tervezés párosult. Ez máig meghatározza a működésünket.

A cégalapítók abban is előrelátóak voltak, hogy azonnal felismerték, az ambíciózus tervek megvalósításához elkötelezett, képzett szakemberekre van szükség. A Marsonál ennek köszönhetően zökkenőmentesen valósult meg a generációváltás: ma már egy, a cégnél nevelkedett profi menedzsment viszi tovább az alapítói stratégiát.

– A Marso 19 saját és 10 franchise partner révén képviselteti magát az országban. Korábban joggal merült fel a kérdés, milyen plusz erőfeszítés kell ahhoz, hogy egy cég Nyíregyházáról indulva országosan is sikeres legyen. De azóta, hogy már a városig ér az autósztráda és különösen úgy, hogy tavaly Dunaharasztiban átadtuk azt a 17.000 négyzetméteres logisztikai raktárunkat, ahonnan 24 órán belül ki tudjuk szolgálni a Dunántúli megrendeléseket is, számunkra már végképp nincs jelentősége, hogy Budapesttől távol van a cég közel 200 fős központja. Sőt inkább előnyt is jelent az, hogy mivel a Marso a munkavállalók szemében komoly presztizsű munkaadó, számunkra sohasem okozott gondot a megfelelő szakemberek megtalálása a régióban.

Székesfehérvárról indulva nyitnak Nyíregyházán

Az épületvillamossági kereskedelem meghatározó szereplőjének számító Mentavill magyar családi cégként, Székesfehérvárról indulva járt be a Marsohoz hasonló utat. A fejlődés fontos állomásaként a cég tavaly év végén, Nyíregyházán nyitotta meg újabb kelet-magyarországi üzletét.

Mentes Zsolt

– Régóta figyeltük a keleti régió fejlődését és a stratégiai elhelyezkedésű  Nyíregyházán azért nyitottunk szaküzletet, mert olyan gazdasági növekedés mutatkozik a városban és a régióban, ami a helyi vásárlóerő érezhető növekedésével is együtt jár. Emellett pedig olyan jelentős nemzetközi befektetők telepítették ide a termelésüket ami számunkra is hosszútávú üzleti lehetőségeket rejt – elemez Mentes Zsolt, a Mentavill ügyvezető igazgatója.

Hozzátéve: miközben székesfehérvári logisztikai központjukból az ország bármely pontjára egy nap alatt tudnak szállítani, a nyíregyházi nyitás a személyes jelenlétről is szól. Ezáltal ugyanis a vevők személyes visszajelzése szerint tudják kialakítani, aktualizálni az árukészletet, miközben a másik oldalon a jól képzett eladóik személyes szaktanácsadással tudják segíteni a vásárlói döntéseket. A cégvezető hozzátette: miközben az üzletnyitás hat munkahelyet teremtett, céljuk a régiós központként működő szaküzlet további bővítése, ami újabb munkahelyek megteremtésével is együtt jár.

Érsek M. Zoltán

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.
Hirdetés

Hírek

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit